Marosvásárhelyen is megemlékeztek a veszedelemről

Szomorú bejelentéssel vette kezdetét a megemlékezés: szerdán tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából Márton Zoltán, Makfalva polgármestere, a Marosszéki Székely Tanács elnöke. A résztvevők egy perc néma csenddel adóztak emlékének. A csíksomlyói kegytemplom harangjának felvételről bejátszott kondulását követően kihunytak a fények, Kásler Magda pedig égő gyertyával a kezében énekelte el az ősi székely himnuszt.

Csige Sándor Zoltán vezető konzul Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa részéről mondott köszöntőt. „1764. január 7-e az egész székelység életét változtatta meg mindörökre: sokan közülük inkább választották szeretett szülőföldjük elhagyását, mintsem hogy feladják, felcseréljék anyanyelvüket, elveiket. Rövid távon győzedelmeskedett a Habsburg-hatalom, de a mélyben tovább élt a közösségi érzés, a haza földjébe ágyazott gyökerek erősebbnek bizonyultak a viharnál” – fogalmazott. A konzul szerint a székelyek története arról beszél, hogy milyen hatalmas kincs az összetartozás. „Arról, hogy közös az életünk, közös a nyelvünk. Arról beszél, hogy érdemes kitartanunk a kultúránk, az anyanyelvünk mellett, még akkor is, ha ez sokszor nagyon sokba kerül. Arra figyelmeztet, hogy nem szabad felednünk a történeteinket, és gondolnunk kell azokra, akiknek neveit talán nem is ismerjük, de akik nélkül most nem lehetnénk itt” – mutatott rá Csige Sándor Zoltán.

Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke üdvözölte a tényt, hogy az erdélyi és a székely nemzeti tanácsok együtt kezdik az újévet, és amint fogalmazott: jó ómen lehet ez a közeljövőre nézve. „Ami ma a legfontosabb: akkori elődeink fel tudtak emelkedni a tragédia árnyékából. Olyan szívós akaraterő volt bennük, amivel nekünk is rendelkeznünk kell – napjainkban is! Mert igaz ugyan, hogy békeidőben vagyunk és lassan, de biztosan építkezhetünk, ám a legfontosabb közösségi céljaink elérésében még igen sok a teendő. Vannak felújított aszfaltútjaink és egyre több városban, községben felújítottuk középületeink nagy részét, de továbbra sincs autonómiánk, se teljes körű nyelvhasználati lehetőségeink, sem megfelelő jogi védelme közösségi vagyonunknak! Kötéltáncosként egyensúlyozunk a román törvények között, melyek egy tollvonással áthúzhatják jelenlegi lehetőségeinket is! Az ellenállásra legalább akkora szükség van ma is, mint volt egykoron – a madéfalvi veszedelem előtt” – mondta Sándor Krisztina.

A felszólalók között volt Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke is, aki a Székelyhonnak nyilatkozva elmondta: azért tartották a megemlékezést Marosvásárhelyen, mert ez a város a Székelyföld fővárosa. „Mindazokat a történelmi eseményeket, amelyeket a székelység egészét érintik, ki kell emelni a helyi megemlékezések sorából. A székelységnek önálló, saját történelme van, 1764-ben a székely nemzeti ellenállás két esztendeje zárult le, majdnem egész Székelyföld szembefordult Mária Terézia birodalomszervező terveivel. Erre emlékezünk, és minden ilyen megemlékezésben meg kell találnunk, találjuk a mának szóló üzenetet, hiszen a székelyek a fegyver felvételét 1764-ben azért tagadták meg, mert ez sértette Erdély alkotmányában, a Diploma Leopoldiumban is rögzített jogaikat” – mondta. „Volt egy olyan önszerveződő erő a székelységben 1764-ben, amelynek ma is meg kellene lennie, és ha meglenne, akkor valószínű, hogy az önkormányzati határozatokat egy év alatt nem negyvennégy önkormányzat fogadta volna el, hanem mind a százötvenhárom. Ma is megmondhatná a százkilenc székely önkormányzat a negyvennégynek, hogy ne menjetek Strasbourgba instanciázni nélkülünk, veletek akarunk menni. Ez Madéfalva üzenete a mának” – összegzett Izsák Balázs.