Magyar diákok tudományos seregszemléje

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

A hétvégén Marosvásárhely volt az erdélyi magyar középiskolások tudományos fellegvára, a helyi Bolyai Farkas Gimnáziumban szervezték meg ugyanis a magyar tannyelvű középiskolák kilencedik országos tantárgyversenyét. A díjösszesítésben a házigazdák megőrizték első helyüket.

Gáspár Botond

2014. május 11., 14:092014. május 11., 14:09

2014. május 11., 14:462014. május 11., 14:46

A Bolyai dísztermében gyülekeztek szombaton reggel az Erdély minden szegletéből érkezett diákok. A megnyitón Láday Zoltán társadalomtudomány tanár – műsorvezető ismertette: idén először fizikából is szerveztek megmérettetést, így immár hét tantárgy – biológia, földrajz, informatika, társadalomtudományok, történelem, kémia – tizenkét szekciójában hirdettek győztest.

Bálint István iskolaigazgató elmondta, a versenyt már kezdettől fogva akkreditálta a bukaresti oktatási minisztérium, és a legtöbb szekció első három helyezettje bejutást nyer az adott egyetemi szakra. „Ha például kilencedikes korában a pódiumon végez, akkor már csak le kell érettségiznie, mert az adott szak fogadja egyetemre. Továbbá a magyar egyetemek bevonása a verseny szervezésébe is nagy siker, hiszen ezáltal emelkedik a színvonal. A verseny azoknak is lehetőség a bizonyításra, akik a román nyelven zajló országos tantárgyversenyeken nem érhetnek el jó eredményeket” – ismertette az igazgató.

Hozzátette, idén rekordrészvétel jellemezte a rendezvényt: kilenc megye harminckét iskolájának 251 diákja mérette meg magát, 31 tanulóval több, mint tavaly, s ha figyelembe vesszük, hogy az újonc fizika kategóriában tizennégyen indultak, ez azt jelenti, hogy minden tantárgy iránt nőtt ez érdeklődés. „A tanár kollégák már jelezték, hogy igény lenne angol vetélkedőre is, és már korábban szóba került a matematika is” – árult el jövőbeni ötleteket Bálint István. A verseny elnöke, Oláh-Gál Róbert egyetemi professzor hangsúlyozta, a diákok teljesítményét a tudományosság szempontjai alapján értékelik.

A diákok többsége – mint elmondták – a péntek délutáni érkezést követő órákat tanulással töltötte, majd szombat délelőtt a vetélkedőre összpontosítottak, amíg viszont délután a zsűrik értékelték a teljesítményüket, lehetőség nyílt egymással és Marosvásárhellyel megismerkedniük. Az este a „szorításé” volt, sokan ugyanis úgy döntöttek, nem érdeklődnek a helyezésük felől, inkább megvárják a hivatalos eredményhirdetést, így eléggé izgatottan várták a díjátadót, amelyen kiderült: összesítésben a házigazda Bolyai Farkas Gimnázium megőrizte első helyét (második a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium, harmadik a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium lett), azaz továbbra is a legjobbnak számít a romániai magyar középiskolák között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés