Karácsony, a család ünnepe

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Berekméri Melinda református lelkész Marosvásárhelyen a cserealji református közösségben, férje, Berekméri Róbert történész, a református egyházközség levéltárosa. Három gyermekük van: Ágoston 17, Virág 12 és Bulcsú 8 éves. Mindhárman a Művészeti Gimnázium tanulói, és mindhárman zenélnek: a két fiú zongorán, a lány hegedűn játszik. Ez a karácsony estjüket is meghatározza, hiszen a Szentestén együtt zenél és énekel a család.

Antal Erika

2015. december 25., 16:082015. december 25., 16:08

Csengetésünkre Róbert nyit ajtót, Melinda kátéóráról érkezik, a gyerekek is bejönnek, hogy meséljenek a karácsonyi előkészületekről, az ünnepvárásról. Nem egy átlagos család az övék, hiszen az édesanya lelkész, akinek ezekben a napokban van a legtöbb a munkája. Sorolja is, hogy a nagyhét szombatjától kezdődően, az év hátralévő két hetében 24 istentiszteletet tart három lelkész a cserealji református templomban. A nagyhétben minden este bemutatkozik egy-egy csoport a készülő karácsonyi műsorával, az ünnepnapokon napi három istentiszteletet tartanak, délelőtt kettőt, délután egyet.

„A legnagyobb segítségem a családom” – hangsúlyozza Melinda, akitől megtudjuk, hogy az ünnepi ebédet az édesanyjával és a nővérével közösen állítják össze, a süteményt pedig az anyósa készíti el Gernyeszegen. „Én mindig a soron következő szolgálatra tudok készülni” – magyarázza a lelkésznő, akinek sokat segít az ünnepi hangulat, a körülötte lévő sürgés-forgás, készülődés. Nagyon nehéz, hiszen a házimunkával is el kell készülni, főzés, takarítás, bevásárlás, ahogy ez ilyenkor minden családban lenni szokott. De segítséget is jelent ez ugyanakkor. „Fárasztó, de nem szeretném, ha csend lenne körülöttem, szegényesebbek lennének akkor a prédikációim is” – teszi hozzá.

Éppen az ünnep előtti nagyhét első napján toppantunk be Berekmériékhez, ahol takarítás közben zavartuk meg a férjet. Róbert megszakítja a kedvünkért az ablakpucolást, és elmeséli nekünk, hogy számára ez már rutin dolog, tíz ablakkal két óra alatt végez. Természetesnek tartja, hogy amikor Melindának húzósabb napjai vannak, akkor neki kell tartania otthon a frontot. „Ez nekem nem jelent különösebb megerőltetést, hiszen otthon, gyerekkoromban is természetes volt, hogy a család minden tagja segít. A gyerekeknek is megvolt a feladatuk, olyan nem volt, hogy nem csinálunk semmit” – mondja. A gyerekek is hozzájárulnak a készülődéshez, takarítás, főzés, rendrakás – nem idegen számukra.

Mi a jó a karácsonyban? – tesszük fel a kérdést a család minden tagjának. A leggyorsabban Virágtól érkezik a válasz: „Az, hogy jön mama Marosszentgyörgyről”. Bulcsúnak a töltött káposzta jut eszébe leghamarabb, no meg a karácsonyfa, az, hogy legyen rajta szaloncukor és fény, Ágostonnak az, hogy összegyűl és együtt a család. „Bulcsút teljesen elbűvöli a karácsonyfa” – meséli az édesanya, akitől azt is megtudjuk, hogy érdekes módon, az angyal mindig ugyanabban az órában érkezik hozzájuk, és mindig Bulcsú látja meg elsőnek a karácsonyfa fényeit. A család nyolcéves tagja már idejében megírta a levelét az angyalnak, arról, hogy mi mindent szeretne karácsonyra. A levél végére, mintegy utóiratként odaírta azt is, hogy a felsoroltak közül mi legyen legalább az az egy, amit feltétlenül szeretne, ha elhozná neki: egy focimez, a kedvenc futballjátékosának a meze. Virág és Ágoston ottjártunkig még nem írta meg az angyalnak a levelet, de a szülők bíztak benne, hogy mielőbb elkészül.

Az ünnepi istentisztelet alkalmából kilencszázan vesznek úrvacsorát, ami azt jelenti, hogy Melinda ebédel, és máris indul vissza a templomba. Ilyenkor a gyülekezet is érzékenyebb, izgatottabb, az emberek hajlamosabbak arra, hogy megnyíljanak, megosszák problémáikat, mindazt, ami a lelküket nyomja. „Már 13 éve lakunk itt, átértékelődtek a dolgok, hozzászoktunk, hogy mindig elérhető vagyok a gyülekezet számára, az egyházi iroda és a lakásunk közötti ajtó be sincs csukva. De amikor Róbertnek van nehezebb periódusa, mint a közelmúltban, amikor a legutóbbi könyvén dolgozott, akkor én tartottam a frontot” – számolt be a feleség. Róbert számára az ünnep pihenést jelent, részt vesz az istentiszteleten, játszik a gyerekekkel, sétálni megy velük, rokonokat látogat a családdal. Miközben Melindának folytonosan készülnie kell. A prédikáció szövegét nem szokta megbeszélni a férjével, aki ezt nem is igényli, ugyanis szereti, ha meglepetés lesz.

Milyen a karácsonyi menü? – kíváncsiskodunk tovább. Klasszikus – jön a válasz: húsleves és töltött káposzta. Szenteste töltött káposzta kerül az asztalra, az ünnep első napján pedig a szokásos húsleves, majd hús krumplipürével, mártással. A sütemények változnak, de az örök kedvencek, amelyek Róbert édesanyja jóvoltából soha nem hiányoznak az ünnepi asztalról: a dobos és a francia krémes.

Karácsony szombatján mindig náluk van a nagy családi összejövetel. Nagyszülők, nagynénik és nagybácsik, unokatestvérek gyűlnek össze, közösen várják az angyalt. Énekelnek, zenélnek, verset mondanak, csak ezután következik az ajándékok kibontása. Ez általában nagy hangzavarral jár, mindenki egyszerre beszél, senki nem érti, hogy mit mond a másik. Aztán, miután mindenki lecsillapodott, jöhet a közös vacsora, amelynek fénypontja a töltött káposzta.  A két ünnep között a család hazautazik Gernyeszegre, Róbert falujába, ahol sorra meglátogatják a rokonokat.

A több mint háromezer lelket számláló gyülekezetből általában 500-600-an járnak templomba, rajtuk kívül még hozzávetőlegesen 300-400 személy interneten élőben követi az istentiszteleteket. Sok visszajelzés érkezik, akik olyan településen élnek, ahol nincs református gyülekezet, vagy ahol nem beszélnek magyarul, esetleg nehéz eljutni a legközelebbi templomba, azok számára nagyszerű lehetőség, hogy a világháló segítségével bekapcsolódhatnak a cserealji református istentiszteletekbe. Az óesztendőt együtt búcsúztatják a gyülekezettel, a torony alatt áhítatot tart Melinda, majd a nőszövetség jóvoltából fánkkal és forró teával kínálják meg mindazokat, akik részt vettek az eseményen. „A nőszövetség nagy segítségemre van, nem csak ekkor, de egész évben, amikor sok a munka, nagyon hálás vagyok nekik” – teszi még hozzá a lelkésznő, ahogy azt is, hogy a családjának köszönhetően tudja megadni mindazt lelkileg a gyülekezetének, amit igényelnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Tizenkétéves lány is van a sorozatos lopások gyanúsítottjai között

Olyan fiatalokat és kiskorúakat azonosított a Maros megyei rendőrség, akik az elmúlt hetekben többször is felfeszítették egy szórakozóhely teraszán lévő hűtők zárjait, ahonnan alkoholos és üdítőitalokat vittek el.

Tizenkétéves lány is van a sorozatos lopások gyanúsítottjai között
2025. szeptember 13., szombat

Medve támadt egy férfira Maros megyében, állapota kritikus

Medve támadott rá egy emberre szombat délben Erdődubiste településen, Hodák községben. Az áldozatot súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba.

Medve támadt egy férfira Maros megyében, állapota kritikus
2025. szeptember 13., szombat

Kávéval és péksüteménnyel indul a reggeli tekerés Marosvásárhelyen

Újra Breakfast 4 Bikers kampány indul Marosvásárhelyen jövő héten, amelynek lényege, hogy egy héten keresztül kávét és friss péksüteményt adnak a kijelölt pontok felé biciklizőknek.

Kávéval és péksüteménnyel indul a reggeli tekerés Marosvásárhelyen
2025. szeptember 12., péntek

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia
2025. szeptember 12., péntek

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban

Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban
2025. szeptember 11., csütörtök

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik

Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél

Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél
2025. szeptember 11., csütörtök

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői

A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői
2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról