Fotó: Antal Erika
A mikházi Csűrszínházi Napokon a Szívem virág, míg a világ című produkcióval zárta az évadot a Maros Művészegyüttes. A táncosok nyári pihenőjüket azonban hamarosan megszakítják, ugyanis augusztus 1-re Torockóra, 2-ra Erdőszentgyörgyre kaptak meghívást – számolt be szerkesztőségünknek Barabási Attila Csaba igazgató.
2015. július 13., 13:542015. július 13., 13:54
„Olyan idényt zártunk, amelyre büszkék lehetünk. Két nagy érdeklődésnek örvendő előadást állítottunk színpadra” – fogalmazott a Maros Művészegyüttes vezetője. A Fehérlófia című táncos-zenés meseprodukciót tíz éve nem játszotta az együttes, most azzal a szándékkal újították fel, hogy ne csak a magyar, de a román iskolásoknak is játsszák. „Már tartottunk román gyerekeknek is előadást, nagyon jól fogadták, hiszen ilyen típusú előadást még nem láttak. A Fehérlófiában megtalálják a saját népmeséiket is” – magyarázta Barabási.
Az idén nagyon sok előadást tartott az együttes, a magyar tagozatnak sikerült az erre az esztendőre kitűzött bevételük 80 százalékát teljesítenie. Három nagy turnén is részt vettek: márciusban a Imádság háború után és a Fehérlófia című produkciókkal egy tíznapos magyarországi sorozaton, amikor a nagyvárosok mellett vidéken is felléptek, például Vasváron, Zalalövőn, Bakonyszombathelyen, ott is, ahol hivatásos együttes még nem járt. Ezeket mindenhol nagy siker övezte, akárcsak Budapesten a Hagyományok Házában az áprilisi fellépéseiket a Fehérlófia és a Szívem virág, míg a világ előadást. A tavalyi hivatásos táncosok fesztiválján a Maros Művészegyüttes elnyerte a legjobb előadásért járó díjat, és meghívást kapott júniusban a Győri Táncfesztiválra, amit a Győri Balett szervez, és amelyen Európa legnevesebb táncosai, táncegyüttesei lépnek színpadra. A táncfesztiválon egy nap a néptáncosoké volt, amikor a marosvásárhelyiek a Budapesti Állami Néptáncegyüttessel léptek fel.
Novák Ferenc, népszerű nevén Tata több mint tíz előadást tartott a rendkívüli történelem sorozat keretében, amelyen a néptánc történetét ismerteti a kezdetektől egészen napjainkig, kiemelve a magyar népi táncok kialakulását. Az első előadást tavaly ősszel szervezte az együttes, és körülbelül hetven százalékos volt a nézőtér kihasználtsága, ami kissé elbizonytalanította a szervezőket. Felmerült a kérdés, hogy vajon jó ötlet volt-e. Aztán vidékre mentek, Dicsőszentmártonba, Szovátára, Besztercére, és kiderült, hogy nagy az érdeklődés, mindenhol óriási volt a siker, egy-egy helyen meg is kellett ismételni. „Tatának nem csak a régi alapítótagokkal jó a kapcsolata, de a fiatalokkal is, mindig lehet tőle tanulni” – mondta az igazgató, hozzátéve, hogy hamarosan a jobbágytelki tánctáborban ismétlik meg, novemberben pedig egy nagyobb turnét terveznek Tatával. Marosvásárhelyen is várják majd a közönséget a rendkívüli történelemórára.
Szeptemberben Ciprusra megy a magyar társulat, ahol különböző országok néptáncegyüttesei mutatkoznak be. A Maros Művészegyüttes vonzereje abban is rejlik, hogy két társulat működik egy „fedél” alatt, tavaly a román együttes mutatkozott be, idén a magyarokkal fognak megismerkedni a résztvevők. Ugyancsak a szeptemberi tervek közé tartozik az utánpótlást jelentő Napsugár húsz éves fennállásának a megünneplése.
A Maros Művészegyüttes székházában reggeltől estig „él a kultúra”, ha nem a magyar vagy a román együttes tart előadást, akkor amatőr tánc-, vagy színjátszó csoportok, hangversenyek, színházi előadások, latin- és kortárs táncelőadások valamint számos más rendezvény helyszíne.
szóljon hozzá!