Fában menti át a mát az utókornak

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

A nyárádszeredai fafaragó mestert, Bíró Jánost is tüntette ki nemrég Könyv és gyertya díjjal a Maros megyei RMDSZ a megye magyarságáért vállalt közösségi szolgálata elismeréséül.

Gligor Róbert László

2015. március 27., 15:322015. március 27., 15:32

2015. március 27., 15:332015. március 27., 15:33

Bíró János 1954-ben született a Maros megyei Abafáján, itt végezte gimnáziumi tanulmányait, a középiskolát pedig Szászrégenben. A kolozsvári műszaki egyetem gépészmérnöki karán tanult tovább, gyakornokként Nagyenyeden dolgozott, majd visszakerült Szászrégenbe. 1990-ben a nyárádmenti születésű felesége főkönyvelőként Nyárádszeredába került a Nyárád szövetkezethez, őt követve került ő is a településre. Technológusként, főgépészként, majd a bankszektorban dolgozott. Ma mindenki fafaragóként ismeri.

– Mióta farag Bíró János?

– Már első osztályos koromtól. Édesapám hegyező helyett bicskát adott a kezembe, amivel mindent összefaragtam, főleg az ujjaimat. A tudatos fafaragást 1970-ben kezdtem. Középiskolás koromban is készítettem portrékat és ágszobrokat, Baróthi Ádám legidősebb diákgenerációjának tagja voltam, ő igazgatta a munkáimat, de megengedte, hogy önállóan dolgozzam. Harmadéves egyetemista koromban a Zsigmond Emese vezette diákrádió jegyzetírója voltam. Egy kis kiállításom volt, Visszhang-díjat is kaptam Török Istvántól, aki ma a VIM Spectrum gyógyszertár igazgatója. Amikor Nyárádszeredába kerültem, pályáztam és nyertem, részt vehettem az első faragótáboromban Magyarországon, Vigándpetenden.

 Miket farag?

– A petendit magyarországi táborok sora követte, egyre több megrendelést kaptam kis és kötött székelykapuk készítésére, kopjafa, plakettek készítésére, templomi ereklyék, bútorzat díszítésére. 1997-ben végeztem a marosvásárhelyi Népi Egyetem néprajz szakán, itt szereztem alapot, és dísztárgyaktól kezdve emlékoszlopig, használati eszközökig, falitékáig sok mindent készítek.

 Hol állnak kapui?

– Nyárádremetén, Márkodban, Nyárádszeredában, Jobbágyfalván, Vadasdon, Kerelőszentpálon, fő művem a nyárádszeredai Bocskai István Gimnázium faragott kapuja. Magyarországon Dukán, Nyergesújfaluban, most készül Szomódra, és körvonalazódik egy Mórra a millennáris parkba. Gyakran faragok emlékoszlopokat, kopjafákat is. A honosítást köszönik meg Magyarországon a Kiskinizsen, Móron és Szerencsen átadott oszlopok. Itthon Backamadarason, Jobbágyfalván, Csíkfalván, Márkodban, Erdőszentgyörgyön, Magyardellőn, Búzásbesenyőben, a templomépítés évfordulójára Magyarózdon állítottunk kopjafát, Kemény János szülőfalujában, Magyarbükkösön is. Kopjafaegyüttesem áll Erzsébetvárosban a történelmi Ebesfalván, ahol Apafi Mihály fejedelem és Bornemissza Anna kopjafapárosa áll a templom előtt, de Magyarországon életfám is van Szentendrén, a Püspökmajorban.

 Mit jelent az Ön számára a faragás?

– A gépészmérnöki mesterségem „kifutott”, így a fafaragás hivatás lett számomra.

 Meglepte ez a kitüntetés?

- Nem tartom magam híresnek, ezért meglepett, hogy nyolcvanegynéhány esztendős tanárokkal együtt engem, mint hatvanegy éves „fiatalembert” is kitüntettek Könyv és Gyertya díjjal. Igaz, hogy volt közéleti tevékenységem is,de nem annyira jelentős, mint az, hogy megpróbáltam a tárgyi néprajz nyelvén közeledni az emberekhez szűkebb és tágabb hazánkban. Tartottam kopjafafaragási előadást az első Székely Szigeten Zeteváralján, az EMI gyergyószentmiklósi táborában és a szovátai unitárius templomban is. Gyerekeknek tanítottam fafaragást mintás és alakos megmunkálással Nyárádszeredában, Székelyberében és Márkodban. A Határtalanul nevű program keretében a szeredai Bocskai István középiskola diákjaival és a móri Perczel Mór szakközépiskolával készítettem kis székelykapukat, ők adták az elektrotechnikai részét – hiszen a kapuk gombnyomásra zárultak-nyíltak – , én a fafaragási rész irányítója voltam. Próbáltuk összekapcsolni a régit és az újat. Örömet találok a faragásban, minden egyes munkám egy kihívás, például a nyárádszentlászlói Pásztortűz panzió udvarán haranglábat állítottam a márkodi Sükösd családnak, de Magyarországon is készítettem haranglábat. Egy magyarországi barátom mondta: a fa nem örök, csak az erdő örök. Ebből a mulandó fából próbálok valamit átmenteni az utókor számára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.

Koronkán dupla tétje van a választásnak
Koronkán dupla tétje van a választásnak
2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

2025. május 04., vasárnap

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján

Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján
2025. május 04., vasárnap

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi

Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi
2025. május 02., péntek

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek

Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek
2025. május 02., péntek

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben

Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben
2025. május 01., csütörtök

Kockás pléd és miccs helyett repjegy és wellness-központ majálisra

Az egykor zászlókkal menetelő május elsejei tömeget a rendszerváltás után felváltották a fűbe terített kockás plédek, közös miccsezések, amolyan családias tavaszi ünneppé vált. Aztán ez is kezd kikopni, ma új tartalommal ruházzák fel a munka ünnepét.

Kockás pléd és miccs helyett repjegy és wellness-központ majálisra
2025. április 30., szerda

Hétvégén is kibocsátják a személyi igazolványokat Marosvásárhelyen

Személyazonossági igazolványok kibocsátása miatt hétvégén nyitva tart a marosvásárhelyi lakossági nyilvántartó hivatal – olvasható a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Hétvégén is kibocsátják a személyi igazolványokat Marosvásárhelyen
2025. április 29., kedd

Tűz ütött ki egy szászrégeni raktárhelyiségben, Ro-Alertben figyelmeztettek a sűrű füstre – frissítve

Kigyulladt Szászrégenben egy elektromos háztartási készülékeket raktározó csarnok, a hatóságok RO-ALERT figyelmeztetést küldtek a város lakóinak a sűrű füst miatt – tájékoztatott kedden a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz ütött ki egy szászrégeni raktárhelyiségben, Ro-Alertben figyelmeztettek a sűrű füstre – frissítve
2025. április 29., kedd

Civil ruhás néptáncosok lepték el a Színház teret

Noha a mikrofonok és a hangosítópult elárulta, hogy nem csak beszélgetni jöttek ki a térre a néptáncosok és népzenészek, a Maros Művészegyüttesnek így is sikerült két villámcsődülettel meglepnie a járókelőket a tánc világnapján.

Civil ruhás néptáncosok lepték el a Színház teret
2025. április 29., kedd

Lánccal és lakattal a sínekhez kötötte magát egy férfi a marosvásárhelyi vasútállomáson

Lánccal és lakattal egy vonat elé, a sínekhez kötötte magát egy férfi kedden a marosvásárhelyi vasútállomáson. A 73 éves férfi a tanúk szerint az alacsony nyugdíja miatti elégedetlenségét akarta kifejezni ezzel.

Lánccal és lakattal a sínekhez kötötte magát egy férfi a marosvásárhelyi vasútállomáson