Ezrek emlékeztek a Bekecs hőseire

Autók, gyalogosok, lovasok és traktor vontatta szekerek hosszú sora kígyózott szombaton több irányból is a Bekecs tetejére. A gyönyörű őszi idő nemcsak az emlékezni, hanem a kirándulni, a szabadba kivonulni akarókat is megmozdította. Marosvásárhelyről a Bolyai középiskolából egy busznyi diák is érkezett a hegy lábához. A Nyárámente és Sóvidék több irányából jöttek érdeklődők, valamint a hagyományőrző huszárok a közelből, távolból és az anyaországból. A bekecsi csaták százéves évfordulóján alig jelent meg politikus, és egyetlen kampánymondat sem hangzott el. Egyszerűen, de magasztosan emlékeztek a hősökre azok, akik ezt fontosnak tartották.

Az emlékezés szombaton délelőtt a Falu erdeje fölötti sírkertben kezdődött, ahol a marosvásárhelyi 23-as határvadász hagyományőrző zászlóalj mellett a torboszlói lőfők és marossárpataki Mátyás-huszárok is felsorakoztak. Gyerő Attila tábori lelkész imájában azokra emlékezett, akik életük árán tették lehetővé, hogy ma itt anyanyelvünkön, és büszkén emlékezhessünk. Kacsó Antal nyárádmagyarósi polgármester szavai után ifj. Benkő József szakaszvezető tekintett vissza a történelmi eseményekre, és felolvastak egy verset is, amely 1917-ben kelt a harctéren a „bökecsi csaták” egyéves évfordulóján. Nagy Béla nyárádselyei lelkipásztor szerint a háború az emberi hatalomvágy gyilkos tüze, és a Bekecs-hegyen száz éve dúló véres csaták emlékét a sírok jelzik, mint nemzet testén a sebek, amelyek ma már behegedni látszanak, de sajognak. Isten azonban véráldozatok árán is megtartatást adott nekünk, és bölcsességet, hogy tervezzük erdélyi jövőnket.

A Bekecs tetején folytatódó ünnepségen Kacsó Antal kiemelte: száz évvel ezelőtt honvédek haltak meg itt azért, hogy nekünk házunk, hazánk, szülőföldünk legyen, de azért is, hogy bátorságukkal, kitartásukkal példát mutassanak a következő nemzedékeknek. Ennek ma is hatása van, mert a napokban felavatott szamosújvári, magyarlapádi szórványkollégiumok a nemzetért, a szórványban élő nemzettársakért való összefogást, áldozatot mutatják. „Ma sokan tartották fontosnak, hogy a hegyre feljöjjenek, hogy együtt lehessenek egy szent ügyért, hogy emlékezzenek azokra az észak-magyarországi honvédekre, akik életük árán mutatták meg, hogy érdemes áldozatot hozni a hazáért, a nemzetért” – fejtette ki.

Ezután az ősi székely himnusz dallamára felvonták a hatalmas fekete-piros lobogót, majd a nyárádmagyarósi általános iskolások az irodalom és zene szavaival tolmácsolták a mának szóló üzenetet: „ne feledd el, hogy szabadnak születtél” és „megtanítottak élni-halni, mégis magyarnak maradni”. Ezután meggyújtották a lármafát, amely őseinknek mindig a veszély jelentette, ma pedig a tiltakozást és figyelemfelkeltést jelképezi. Ezúton szólalt fel Kacsó Antal azok ellen, akik tagadják, hogy a kürtős kalács erdélyi termék, azok ellen, akik azt állítják, hogy a pálinka „trianoni termék”.

Harsogott a hegytető a székely és magyar himnusztól, majd az emlékezők a Körtövés mezejére vonultak át, ahol a katonasírnál folytatódott az ünneplés. Csikány Tamás ezredes, budapesti hadtörténész, egyetemi tanár emlékezett arra a négy napra, amikor 1916. október elején négy napon át két román zászlóalj folyamatosan támadta a Bekecs-tetőt. A támadás október 2-án kezdődött a Rozsdás-hegynél, ahonnan a honvédek a Bekecs-tetőre vonultak vissza. Az érkező bosnyák katonák sem tudták a támadókat feltartóztatni, csak a 8. és 13. szakasz bevetésével sikerült azokat visszaszorítani. Október 3-án és 4-én a románoknak nem sikerült teret nyerniük, majd a 3. szakasz megérkezésével 5-én estére sikerült visszavonulásra késztetniük a benyomulókat, akik nemcsak a hegyről, hanem Erdélyből is kihátráltak. Mindazokra a katonákra emlékezünk ilyenkor, akik Magyarország más területeiről érkezve harcoltak a székelyekért, akik Galíciában, Doberdónál és másutt állták a sarat a hazáért.

A szombaton emlékezőket maros-, udvarhely- és háromszéki huszárok állták körül, de érkeztek a partiumi Bihardiószegről és Debrecenből is hagyományőrző huszárok, a torboszlói kopjások mellett ott voltak a szovátai barantások és a Történelmi Vitézi Rend sóvidéki-szovátai csapata is. A kegyelet koszorúinak elhelyezése előtt imát mondott a síremléknél Gyerő Attila tábori lelkész, Nagy László nyárádselyei és Köllő Tibor szovátai plébános, ez utóbbi kiemelve, hogy a halottakért imádkozni nemes dolog, de rájuk emlékezni, és példájukra tekinteni a helytállást, az élet értelmét mutatja.

Nem tudni, hogy vannak-e még ma is olyan emberek, akik a legdrágábbat, életüket is odaadnák a hazáért, de vannak olyanok, akik időt, energiát és pénzt fordítanak arra, hogy a bekecsi síremlékeket gondozzák – mondta el ifj. Benkő József. A marosvásárhelyi határvadász hagyományőrzők négy éve gondozzák ezeket a sírokat. Idén is megtisztították a 29 hősnek nyughelyül szolgáló Falu erdei és a hat hősnek emléket állító körtövési temetőhelyet és oszlopokat, amelyeket 1941-ben díszes ünnepségek között állított a helyi frontharcosok szövetsége. A vásárhelyi fiatal csapat egy újabb magyar honvéd sírhelyét is azonosította a közeli erdőszélen, ahol egy szikla mellett centenáriumi keresztet állítottak fel. Ez emlékeztet azokra a hősi halottakra is, akik jeltelen sírokban nyugszanak a hegyen. Szombaton a határvadászok okleveleket nyújtottak át mindazoknak, akik e sírgondozói munkában részt vesznek vagy támogatják.

Az október eleji megemlékezés nemcsak egy szombati napra szorítkozik, ilyenkor a hétvégén lovasok ütnek tábort a hegyen. A szovátai Mátyás-huszárok már kilencedik éve szervezik meg a Bekecsi Emléktúrát. A szombati ünnepségen való részévétel mellett délutánra Pászka Lehelt hívták meg lovas bemutatót tartani, később a gyerekek is lovagolhattak, este a huszárok, lovasok tábortűz mellett mulattak, majd vasárnap délelőtt részt vettek a bekecsi kápolnában tartott szentmisén. Szász Mózes szovátai huszár elmondta: a 2007-ben alakult csapatuk bővül, évről évre egyre több hagyományőrző huszárcsapat csatlakozik a bekecsi rendezvényhez. Idén már 130 körül volt a részt vevő huszárok száma. Az erdőszélen álló táborban a szovátaiak szombaton délután az egyházi és világi elöljáróknak, később a huszároknak is oklevéllel és centenáriumi emlékéremmel köszönték meg a rendezvény támogatását.