Emlékezés a Don-kanyarbeli áldozatokra

A hideg idő ellenére a megszokottnál többen gyűltek össze az immár tizedik éve álló, Bocskay Vince által megalkotott emlékmű előtt, hogy a magyar történelem egyik tragikus eseményére, a napra és szinte órára pontosan hetven évvel ezelőtt elkezdődött doni offenzíva után bekövetkezett véráldozatra emlékezzenek. 1943. január 12-én a Don mentén indult meg az a szovjet ellentámadás, amely a gyengén felszerelt második magyar hadsereg csaknem teljes megsemmisüléséhez vezetett. Egészen pontos adatot ma sem lehet tudni, de a hadtörténészek eddigi kutatásai alapján 149 974 magyar katona esett el, került fogságba, vagy sebesült meg a harcokban és a mínusz negyven fokos hidegben való visszavonulás során. Valamennyien áldozatok voltak, hiszen életüket, szabadságukat, egészségüket, fiatal éveiket áldozták a hon védelmére.

Katolikus, református, unitárius és evangélikus lelkészek osztották meg gondolataikat a jelenlévőkkel és imádkoztak a katasztrófa áldozatainak lelki üdvéért.

Hiányzik félmillió magyar gyermek

Ötvös József vártemplomi református lelkész szerint nem csak a győzteseknek kell találkozniuk a csatamezőkön elesettekért tartott megemlékezésen. A veszteseknek is kijár az emlékezés, azoknak a katonáknak, akik önhibájukon kívül kerültek bele a történelem sodrásába, s akiknek egyetlen „bűnük” az volt, hogy hűek maradtak katonai esküjükhöz. A másfél százezernyi veszteség egyúttal azt is jelentette, hogy az elkövetkező években nem született meg ötszázezer magyar gyermek, s ez máig tartó, és mindenre kiható sebet hagyott a magyarságban.

Nagy László unitárius lelkész arra reflektált, hogy az évből eltelt tizenkét nap alatt három megemlékezére is sor került Marosvásárhelyen – a fiatalon, csatatéren elesett Petőfire, majd madéfalvi veszedelem évfordulójára, most meg a doni katasztrófára kellett emlékeznünk. A magyarság gyászát a szeretet kell enyhítse.

Őrségváltás

Ábrám Zoltán megyei EMKE-elnök, az emlékműállítás és a megemlékezések kezdeményezője beszámolt az eltelt évek eredményeiről, az emlékműállításról, a katasztrófát túlélők felkutatásáról, a meg nem valósult tervekről is. Egyszersmind elmondta – öröm mindannyiunk számára, hogy vannak lelkes fiatalok, akik az emlékeket tovább akarják éltetni, s felvállalják a hagyományőrző munka folytatását.

László Márton történész arról szólott, hogy az eltelt évek során csupán Maros megyében sikerült azonosítani ötszáznegyven személyt, akik a Don menti harcokban és a hazafelé való menetelésben bizonyíthatóan részt vettek. Többségük sajnos már csak a családjaik emlékében él, ezért is fontos, hogy tetteiket, áldozatukat a történelem és a köztudat őrizze.

Magyarország csíkszeredai konzulja, Csige Sándor Zoltán kiemelte – a magyar katonák hősiessége példamutató a mai nemzedék számára is helytállásban, az eskű megtartásának következetességében. Ugyanakkor tolmácsolta Áder János államelnöknek és Hende Csaba honvédelmi miniszternek a megemlékezésen részt vevőkhöz szóló üzenetét.

A hagyományőrzést átvevő fiatalok részéről Benkő József történész a hagyományőrzés fontosságáról szólott, majd egy katonai kulacsot mutatott fel a jelenlevőknek, amelyről elmondta – ez az egykori nyárádselyei honvéd által használt kulacs és gazdája kétszer is megjárta a Don-kanyart. Először a katonai eskűből fakadó kötelességből, másodszor a szovjet katonai hatalom fondorlatosságából, hisz az egykori honvédet csalárd módon vetették hadifogságba, majd vitték el ugyanazokra a véráztatta helyekre, ahol korábban harcolt.

Koszorúzás

Két himnuszunk eléneklése után került sor a kegyelet koszorúinak elhelyezésére az emlékmű talapzatán. Koszorúzott Csige Sándor Zoltán a magyar kormány és a honvédelmi miniszter nevében, a csíkszeredai főkonzulátus részéről, az EMKE megyei szervezete és a Don-kanyari Emlékbizottság, a Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport, az EMNT és az EMNP, Kerekes Károly parlamenti képviselő, a Castellum Alapítvány, a Rákóczi Szövetség, a Vitézi Rend marosvásárhelyi és szovátai szervezete valamint a szovátai Magyar Gárda képviselője, Tóth Ferenc.

Irány – Csíkfalva!

A megemlékezést követő órában a résztvevők közül több mint egytucatnyian elindultak a Somostetőre. Az állatkert előtti gyülekezőhelyről indultak gyalog, hegyeken-dombokon keresztül a Somostető – Jeddi erdő – Terebics tető – Csíkfalva útvonalon, hogy estére a nyárádmenti községbe érve folytassák az emlékezést a Don-kanyari áldozatokra. Itt vacsora után történészek előadásaira kerül sor, hagyományőrző eszmefuttatásokra. Vasárnap közös istentiszteleten vesznek részt a falubeli református templomban, a hagyományőrző csoportok felvonulnak a faluban, végül pedig megkoszorúzzák a csíkfalvi második világháborús áldozatok emlékművét. Amint elmondták, részükről szerény kis gesztus a húsz kilométeres gyaloglás, amelynek során – ha kisebb léptékben és enyhébb körülmények között is – adózni kívánnak azok emlékének, akik az orosz hómezőkön, a mínusz negyven fokos hagyban szenvedtek a visszavonulás közben.