Három kategóriában díjazták a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának produkcióját, A nyugalom című előadást az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztivál díjátadó ünnepségén Sepsiszentgyörgyön.
2015. június 11., 16:402015. június 11., 16:40
A szakmai zsűri Radu Afrim rendezőt a legjobb rendezésért, B. Fülöp Erzsébet színművészt pedig a legjobb női alakításért részesítette elismerésben. A legjobb előadásnak járó nagydíjat a Tompa Miklós Társulat nevében Keresztes Attila művészeti igazgató vette át.
Az idén márciusban bemutatott előadás A nyugalom című regény és annak színpadi változata, valamint a szintén Bartis Attila által jegyzett Anyám, Kleopátra című színdarab ötvözéséből született meg egy újabb dramatizált színpadi változat a marosvásárhelyi próbafolyamat során. Az előadás – cenzúra nélkül kezelve a regény nyelvezetét – a marosvásárhelyi származású szerző által teremtett világ szereplőit vonultatja fel. Az irodalmilag igen értékes realista szöveg tipikusan afrimi hangulatban a misztikumnak, az efemer létezés groteszkségének, az emberi kapcsolatok törékenységének ad helyet. Az előadásnak nem célja a tabudöntögetés; érzelmileg kívánja megérinteni nézőjét: érzelmeket, erotikát, humort, zenét, szövevényes cselekményt, valamint anya-fiú, nő-férfi kapcsolatokat mutat be a szétesés, a szexualitás viszonylatában. Az érzelmileg felforgató előadás a nézői értelmezést, gondolkodást provokálja – olvashatjuk a társulat honlapján az előadásról.
Bartis Attila Marosvásárhelyen nőtt fel, a Köteles Sámuel utcában, a Művészeti Egyetem, akkoriban Színművészeti Főiskola szomszédságában gyerekeskedett. „Ha nincs az a környezet, akkor az én A nyugalom regényem valószínűleg nem lenne” – jelentette ki a szerző Keresztes Franciskának, a Tompa Miklós Társulat munkatársának adott interjújában. „A színházi szál – nem kizárólag, de legnagyobb mértékben annak köszönhető, hogy a színinek a vészkijárata az udvarunkra nyílt. Többet ültem bent próbákon, mint amennyit az utcában fociztam. A legkonkrétabban tapasztalhattam meg a színháznak azt az oldalát, ami a nézők számára többnyire láthatatlan: a színpad, a zsinórpadlás, a súgólyuk, a díszletraktár. A színháznak ez a függöny mögötti világa az egyik legnagyobb varázs, ami létezik a földön. Én ezt, ennek a levegőjét, a zajait, az ízét akkor és ott tapasztaltam meg” – olvasható a színház honlapján közzétett interjúban a díjazott darab szerzőjének a vallomása.
szóljon hozzá!