Dátumválasztó vonal előtt és után az erdélyi nemességről

A kötetet bemutató Szucher Ervin újságíró a kiváló kollégának kijáró elismeréssel (Csinta Samu az Erdélyi napló hetilap főszerkesztője) szólt a könyv erősségeiről, újszerű látás- és láttatás-módjáról, arról, hogy miért is fontos most, a 21. század első harmadában könyvet írni az igaztalanul meghurcolt, s máig sem rehabilitált arisztokráciáról, amelynek olyannyira meghatározó szerepe volt Erdély történelmének alakításában. A könyvkiadás manapság nem „üzlet”, inkább ráfizetés, és akkor mégis miért szánta rá magát a beszélgetések megjelentetésére a szerző? A bemutatón elhangzottakból hitelt érdemlően derült ki a válasz a meg nem fogalmazott kérdésre: azért, mert a ma emberének tudnia kell ezekről a történésekről, és tudnia kell arról is, amit ezeknek a családoknak az ősei tettek a nemzet fennmaradásáért, előrehaladásáért. Mert az öt évtizedes kommunista agymosás hatásai most is érzékelhetőek, még az idősebb korosztályok tudatában is. A könyv pedig nem valamiféle dicső múlt elsiratása, nem sebek nyalogatása, hanem azoknak a valós kártételeknek az elősorolása, amelyek egy nemzetet szellemiekben és anyagiakban értek, s amelyeknek kihatása nem csak az arisztokrata családok életére, de az egész Kárpát-medencei magyarság sorsára is kihatott. És nem mellékesen bemutatja azokat a lehetőségeket is, amelyek a nyögvenyelősen – valójában csak részlegesen – elvégzett restitúció nyomán a történelmi családoknak megadatott a ma már 66 éves kényszerhelyzet után.

Gáspárik Attila színművész a kötet előszavából olvasott fel részletet, mintegy bemelegítőként a szerző vallomásaihoz.

Kiderült, Csinta baráti érintettség okán figyelt fel és vált kíváncsivá az amúgy érthetően zárkózott természetű, újjáéledő arisztokrácia gondjai, mai élete iránt – gyereke a Kálnoky-gyerekkel jár egy iskolába, megismerték egymást a szülők, az ismeretség meg kölcsönös szimpátiákat, kíváncsiságot ébresztett. A szerző bevallotta: nem lehet úgy beszélni az erdélyi arisztokráciáról, hogy kikerüljük 1949. március 3-ának éjszakáját, amely valóságos dátumválasztó vonal a családok életében. Ekkor kezdődtek ugyanis a kitelepítések, s kezdetét vette a később kiteljesedő jogfosztás. De nem lehet mindent itt kezdeni sem. Ahhoz, hogy a kitelepítés történéseit megértsük, ismerni kell a családok előéletét is, visszamenőleg századokra, amikor tevőlegesen vettek részt az országrész sorsának alakításában. És ismerni kell azokat a történéseket, amelyek a rendszerváltozás óta ezeknek a családoknak az életében következtek be.

A hozzászólások során kiderült: az erdélyi arisztokrácia mára már csak 16 családot számlál az egykor félszázból, a többi kitelepedett vagy kihalt. Ebből a tizenhatból választott ki Csinta Samu hatot – beismerten a Kálnoky gróf ajánlatára – akiknek életét, sorsát megpróbálta körbejárni. Felvillantva azokat a törekvéseket is, amelyek a túlélőket jellemzik: hasznára válni a nemzetnek, amint azt őseik is tették. Elhangzott a szerzőnek az a véleménye is, mely szerint tudatosítani kellene a mindenkori hatalom előtt, hogy az arisztokrácia olyan érték, amelyet partnerként kell kezelni az országépítésben. Mert ez a kisszámú, de annál elkötelezettebb réteg több, nagyobb szerepet vállalhatna a közéletben, ha kellő empátiával, megértéssel és nem utolsósorban segíteni akaró szándékkal közelítenék meg.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e folytatás, a szerző úgy vélte, lennie kell, mert megmaradt még tíz olyan család, akiknek az élete számot tart az olvasóközönség figyelmére. Tudnak még ők is újat, érdekeset mondani.

A teremben jelen voltak a könyvben szereplő – és nem csak – arisztokrata családok képviselői, akik jelenlétükkel is igazolták: olyan réteget képviselnek, amelyre számítani lehet, de kell is szűkebb pátriánk felemelkedése ügyében folytatott küzdelemben.