Fotó: Antal Erika
Dimény Lóránt Ha elhal című könyvében a történetek szereplői a mindennapiság felejtésére ítélt világából kerülnek valóságközelbe.
2015. július 08., 17:042015. július 08., 17:04
A Látó Irodalmi Játékok 32. rendezvényén a Lector Kiadó gondozásában megjelent novelláskötetet és annak szerzőjét Gálfalvi Ágnes, a kiadó vezetője mutatta be a G Café kedd esti közönségének.
Az új kötet a Budapesti Ünnepi Könyvhétre jelent meg, szerzője Marosvásárhelyen élő műszaki szakember, aki a szoftverfejlesztésben dolgozik. 2003-tól rendszeresen közli írásait erdélyi folyóiratokban, a Látóban, a Helikonban, a Korunkban és az Irodalmi Jelenben. Az Egy könyv lapjai közé zárva című verseskötete 2004-ben látott napvilágot Kolozsváron a Nereamia Napocae gondozásában, 2005-ben a Menta című verseskötete az Erdélyi Híradónál szintén Kolozsváron, 2012-ben a Tizenegy című regényét Csíkszeredában a Bookart adta ki. A Lector Kiadó Marosvásárhelyen jött létre 2013-ban Szőcs Katalin és Gálfalvi Ágnes alapításával, arculatát az a háromszög határozza meg, mely a tudományos irodalom, a fordítások és a szépirodalom között húzódik. Célja, otthonossá tenni ezt a teret szerző, szerkesztő és olvasó számára egyaránt – ismertette a kiadót Gálfalvi.
Láng Zsolt, a Látó szerkesztője, a szerző beszélgetőpartnere elsősorban arra volt kíváncsi, hogy mikor kezdett el írni, mi volt az első írása Dimény Lórántnak, hogyan írja a történeteit. Dimény, aki műszaki egyetemet végzett és jelenleg is műszaki foglalkozást űz, az egyetem alatt a filmrendezés iránt érdeklődött, de aztán, ahogy mondta „megmaradt az írás mellett”. A szépirodalom ugyanolyan fontos számára, mint a munkája, de az időbeosztás miatt mégis háttérbe szorul néha. Megtörténik, hogy jön egy ötlet, le kellene azt írni, de nincs rá idő. Ám, ha a szerkesztő kéri a szöveget, vagy pályázati határidő közeledik, akkor nem engedheti meg magának, hogy ne teljesítsen időre. Írásai nem anekdotikusak, hívta fel a figyelmet Láng Zsolt a frissen megjelent kötetre utalva, nincsenek adomák, amelyek a városban keringenek, inkább a valóság átdolgozása, a szövegek kompozíciója jellemzi a novellákat. A történetek mindig a szerző életével rezonálnak, a valóság és az irodalom közötti viszony változik – mondta a szerző.
A Ha elhal című kötet 19 novellát tartalmaz. A történetek egy olyan múltba vezetnek, amely már-már a balladai elbeszélésmód hangulatát idézik, az erdélyi, soknemzetiségű környezetben élő hősökkel, magyarokkal, románokkal, szlávokkal.
szóljon hozzá!