Az „élet sóját” védik

Maros megyéből a görgénysóaknai (Jabeniţa) sós tavat és környékét, a görgényorsovai (Orşova) sódomb és sósforrások térségét, valamint a sóváradi sóházat nyilváníttatnák védetté a szakemberek az itt található megyei és helyi jelentőségű sólelőhelyek örökségéért – többek között erre a következtetésre jutottak, miután felméréseket, kutatásokat, kimutatásokat végeztek, végül pedig vaskos dossziét állítottak össze minden helyszínről a Maros Megyei Múzeum által az Országos Kulturális Alapnál (AFCN) nyert Samaris-pályázat során.

Az idén áprilistól novemberig tartó projektet a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében ismertették csütörtökön. Megtudtuk, a helyszíni kutatásokat június 20-án kezdték, a cél pedig az volt, hogy feltárják és a nagyközönséggel, de főként a helyi közösséggel megismertessék a sólelőhelyeket és ezek értékeit, valamint hogy a törvényes hiányosságot pótolják, azaz védetté nyilvánítsák ezeket a helyszíneket. Daniel Cioată projektvezető elmondta, a kutatások több szakterületet felöleltek: régészeti, történelmi, néprajzi és környezeti szempontok alapján végeztek feltárásokat Görgényorsován, Sóváradon, Görgénysóaknán, Homoródkeményfalván és Korondon.

„Annak ellenére, hogy európai szinten ezek a sólelőhelyek nagyon jelentősnek, sóban gazdagnak számítanak, nem védi őket törvény Romániában, nincsenek védetté nyilvánítva, az idők során pedig emberi és természeti hatásokra sérülnek, rongálódnak. Mi légi felvételeket készítettünk, talajmintát vettünk, beazonosítottuk és felmértük, leltárba vettük a helyszíneket és az építményeket, a dossziécsomókat pedig a Maros és a Hargita megyei kulturális igazgatóságokhoz nyújtjuk be, amelyek a tudományos dokumentáció mellett az értékmentésre tett javaslatokat is tartalmazzák” – ismertette a projektvezető, akitől a sóváradi sóházról megtudtuk, a 17. századi épület értékét növeli, hogy egy római kori castrum közepén található, a görgénysóaknai sósfürdőt pedig az 1800-as évek elején hozták létre, Szovátával nagyjából egyszerre.

A sepsiszentgyörgyi partnermúzeum munkatársa, Andrea Chiricescu két Hargita megyei sóskutat figyelt meg: a korondi a 13A jelzésű országút mellett található, községi tulajdonban van és folyamatosan zárva található, az épület több mint 100 éves, de viszonylag jó állapotban fennmaradt, hagyományos, kulcs nélküli zárszerkezet, valamint sószilánkok teszik érdekessé. „A homoródkeményfalvi sóház elhagyatott, a falutól viszonylag távol esik, de a megrongálódott épületet meg lehet menteni, a vizet meg lehet tisztítani, és sok hagyomány is kötődik hozzá. Különlegessége, hogy a kútmedert kővel rakták ki, míg máshol fagerendákat használtak. A népi kultúrában a sót rituálékhoz, étkezéshez egyaránt használták, és több eszköz, mint például a sózófa kötődik hozzá” – mondta a szakember.

Mihaela Sămărghiţan a helyszínek, az állat- és növényvilág, illetve az épített örökség védelmét emelte ki, amelynek alapja a 2007. évi 57-es számú sürgősségi kormányrendelet. „Ebben részletesen megtalálható a fontossági sorrend és jegyzék. Mi a megyei vagy helyi érdekeltségű, fontosságú örökség kategóriába javasoljuk a sólelőhelyeket” – mondta, és ismertette a Salicornia nevű növényfélét, amely ezeken a sóban igen gazdag területeken különlegességként megtalálható.

A projekt kezdeményezője, Valerii Kavruk az erdélyi sólelőhelyek európai fontosságát hangsúlyozta: elmondta, a Maros folyó eljuttatta a sót a Tisza-völgybe, ahonnan a Dunán keresztül Nyugat-Európába került, de feljegyzésekből tudják, hogy a sóban szegény Balkánt is innen látták el, ugyanis Belgrád mellett sóházat (vámot) találtak. „Erdély egy 13 millió évvel ezelőtt kiszáradt tenger helyén fekszik, így nagyon gazdag sóban, az Európában kitermelhető só 70 százaléka itt található, mert hajózható folyók mentén fekszenek a sólelőhelyek” – avatott bele a részletekbe.