Fotó: Gligor Róbert László
Nyárádszeredában 1876-ban létesült az első önkéntes alakulat, azóta folyamatos a tűzoltói szolgálat a településen. Szerdán a jelenlegi alakulat a „veterán” tűzoltókat hívta kötetlen találkozóra.
2016. december 01., 19:162016. december 01., 19:16
A nyárádszeredai önkéntes alakulat meghívásának eleget téve szerdán néhány idős, közismert személy jelent meg ebédre, s percek múlva már oldott hangulatban beszélgetett a két nemzedék, emlékeket idéztek, illetve a jelenlegi alakulat tagjaival és felszereltségével ismerkedtek, később pedig közösen daloltak.
A 76 éves Jánosi Sámuel 1974, a 76 éves Bodó János 1964 óta voltak tagjai a helyi tűzoltóságnak, parancsnokuk a jelenleg 75 éves Demján Árpád volt, aki 1961-ben lett tűzoltó, és közel negyven éven át irányította az alakulatot. A tűzoltóság a néptanács-titkár fennhatósága alá tartozott, s bár jó csapatuk volt, szigorú rendet tartott közöttük Hegyi András titkár. Havonta kétszer gyakorlati felkészítőt tartottak a kisipari szövetkezet előtti téren, egy vasárnap pedig a titkár ismertetőt tartott, feladatokat adott, a tűzoltók pedig lejárták a „szektorokat”, a lakosságot tájékoztatták, a fűtőtesteket, kéményeket megvizsgálták, majd beszámoltak felettesüknek.
A nyárádszeredai alakulat Erdőszentgyörgytől Nyárádremetéig, Ákosfalvától Nyárádmagyarósig szolgálta ki a vidéket, számos Maros megyei versenyen vett részt, sokszor ők lettek a győztesek. Demján ma is fel tudja hiánytalanul sorolni, hogy 1961-től milyen autókkal rendelkeztek: az első egy csengettyűs Prága IMB volt, amelyre kétoldalt felálltak a tűzoltók, de amikor Marosvásárhelyre mentek versenyre, a nyomáti oldalban a tartályból ki kellett engedjék a vizet, hogy az autó kijuthasson a tetőre. Az alakulat az 1990-es években szűnt meg, amikor a településen félkatonai tűzoltóságot hozott létre az állam.
Kacsó István, az idén újraalakult helyi önkéntes tűzoltóság parancsnoka lapunknak elmondta: a szerdai rendezvényük elsődleges célja az volt, hogy lehetőséget teremtsenek a két generáció találkozásának. Elhangzott: megtörtént a tapasztalatcsere, az idősebbek is tudják, hogy kinek a kezébe került a staféta. Nemcsak az idős tűzoltókat, hanem a városi tanácsosokat, a helyi egyházak elöljáróit és az önkormányzat munkatársait is meghívták egy disznótoros találkozásra, mert céljuk, hogy bevonuljon a köztudatba: idéntől ismét van önkéntes tűzoltóság a városban, tovább viszik az 1876-ig visszanyúló hagyományt, a lakosság számíthat rájuk, biztonságban érezheti magát. Kacsó szerint az idős tűzoltók örültek a meghívásnak, elérzékenyülve, emlékeket idézve osztották meg tapasztalataikat, míg a fiatalabb nemzedék megtisztelve érezte magát, hogy kezet szoríthatott a fél évszázadot is szolgált bajtársakkal.
A fiatal szeredai csapat jó kapcsolatokat alakított ki néhány hónap alatt a szomszédos községek, kisvárosok alakulataival. Néhány napja például a jeddiektől kaptak a mentésben igen fontos légzőkészülékeket, míg a székelyudvarhelyiek egy feszítővágó berendezést ígértek. Kacsó István folyamatos elméleti oktatást és éles felkészülést szervez a tagoknak, a hétvégén magyarországi tűzoltók tartanak felkészítőt számukra, hisz ez a legfontosabb egy bevetéskor: a tudás, amely mellett a félelmet legyőző elhivatottság érzése biztosítja azt, hogy kevés tapasztalat birtokában is hajlandók a bajba jutottak segítségére sietni. A szeredai polgármester nyitott az együttműködésre, Angliából vásárolt tűzoltóautót számukra, és az alakulat bejegyeztetésében is partner. A tavasz folyamán új tagokat toboroznak, kiképzik őket, de az iskolások körében is csapatot szeretnének létrehozni, versenyekre felkészíteni, hogy egykor majd legyen, akinek átadni a stafétát.
Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.
Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.
Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
szóljon hozzá!