
Illusztráció
Fotó: ajungemmari.ro
Hetente három órás önkéntes munkára toboroz fiatalokat – de nemcsak – a bukaresti székhelyű Nagyok Leszünk Alapítvány.
2018. január 24., 16:582018. január 24., 16:58
2018. január 24., 16:592018. január 24., 16:59
A felhívás szerint országszerte több ezer gyermek és fiatal él még árvaházakban, családi jellegű házakban, s szükségük van olyan önkéntesekre, akik segítenek nekik a tanulásban, mesét olvasnak, játszanak velük.
Tervek szerint áprilisban kezdődik a tulajdonképpeni munka, az érdeklődők február elsejéig jelentkezhetnek az alapítvány honlapján. Képzést is szerveznek számukra, ahol fontos tudnivalókat osztanak meg velük az elhagyott és árva gyermekek életéről, az esetleges kommunikációs nehézségekről, érzelmi kitörésekről, s azt is elmondják, hogy miben várnak segítséget az önkéntesektől.
Az alapítvány előző években is szervezett hasonló programokat, országszerte, s a visszajelzések szerint az árvaházakban élő gyermekek és fiatalok nagy szeretettel fogadták az önkénteseket, akik segítették őket a tanulásban is, közösen játszódtak, kreatív foglalkozásokon vettek részt. Az alapítvány nemcsak egyéni jelentkezőket vár, hanem önkéntesek lehetnek egy cég munkatársai is.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
szóljon hozzá!