
Fotó: Barabás Orsolya
A kilencedik alkalommal megszervezett Együtt, egymásért, szentmiklósiakért elnevezésű karitatív program első közel két hetében körülbelül 600 kilogramm tartós élelmiszer gyűlt össze Gyergyószentmiklóson. Ebből a mennyiségből az önkormányzat Szociális Igazgatóságának munkatársai 60 rászorulónak állítottak össze csomagot, ezeket pénteken reggel kezdték el kiszállítani.
2022. december 09., 21:522022. december 09., 21:52
A korábbi évekhez képest idén lassan indult el az Együtt, egymásért, szentmiklósiakért elnevezésű akció, de az elmúlt napokban sokan felkeresték a gyergyószentmiklósi önkormányzat Szociális Igazgatóságát, illetve a városszerte elhelyezett gyűjtőpontokra is beadtak kisebb-nagyobb mennyiségű tartós élelmiszert.
Így pénteken reggel el tudták kezdeni a csomagok kiszállítását a rászorulóknak.
– emelte ki György János, a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal sajtóreferense.
Fotó: Barabás Orsolya
Idén először szervezett gyűjtést a helyi ortodox egyház, így ők is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Emellett már eddig is számos civil szervezet, cég és magánszemély adakozott. „Sok kisnyugdíjas jön, akik 1–2 kilogramm liszttel, cukorral igyekeznek segíteni a még náluk is rosszabb anyagi körülmények között élőknek” – hangsúlyozta Gereöffy Imola, a szociális igazgatóság vezetője.
Fotó: Barabás Orsolya
Az adományokat december 18-ig fogadják az Együtt, egymásért, szentmiklósiakért akció keretében, hogy még karácsony előtt tudják kiszállítani a csomagokat.
– kérte György János sajtóreferens.
Fotó: Barabás Orsolya
Gyűjtőpontok vannak a Sláger Centerben, a Bucsin negyedi BB Marketben és Amigo üzletben, a Virág negyedi Barabás húsboltban, valamint a főtéri Kordial üzletben, a felszegi Diszkont üzletben, a felszegi Tinka boltban, és a a Szociális Igazgatóság székhelyén is fogadják az adományokat.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!