
Alig 20 négyzetméteren 1500 leltári példánnyal kezdte 1958-ban, amikor 2004-ben nyugdíjba vonult, a szentegyházi Városi Könyvtár több mint 100 négyzetmétert foglalt el, és 39 ezer kötettel várja az olvasót. Szabó Klára közel fél évszázadon át segítette a könyvekkel való barátkozást, de ezek a kötetek csak egy részét képezik az amúgy is gazdag élettörténetének.
2010. március 01., 16:412010. március 01., 16:41
2010. április 08., 21:372010. április 08., 21:37
Az 1949-ben alapított szentegyházi könyvtárat 1958-ban függetlenítették, ekkor lett közkönyvtár. Abban az évben június 12-én érkeztem mint könyvtáros, előtte azonban Marosvásárhelyen vettem részt egy nagyon komoly szakmai felkészítőn, ahol elsajátítottuk az egyetemes, tizedes osztályozást, de irodalomból is felkészítettek – meséli Szabó Klára. 30–40-en lehettünk, mind magyar könyvtárosok. Mészáros József, a Bolyai-könyvtár kutatója volt szellemi előadónk. Bukarestbe is rendszeresen kellett járnunk, háromévente vizsgáznunk, minden jól ment kivéve a politikát. Jött is a hír a megyéhez, hogy nem értek a politikához.
A kezdetek
– Ma is emlékszem a két kötetes Ady összes költeménye volt, amit elsőként jegyzékbe vettünk. De a kezdeti 1500 dokumentumból rengeteg volt politikai brosúra. Megkezdődött a selejtezés, de ennek terén nagy volt a szigorúság, meg volt szabva, hogy mit szabad kivenni, és minek kell mindenképpen maradnia. A 60-as években úgy döntöttek, hogy az állományt bővíteni kell, a lerakatok kezdték is küldeni a könyveket, sok kiváló magyar irodalmi művet kaptunk, még Bukarestből is. Aztán a 70-es években ezekből egyre kevesebb érkezett, ekkora már a román nyelvű könyvek is nagyon elszaporodtak.
Tiltott könyvek
– A 80-as években központi utasításra kézbe kaptuk a tiltott könyvek listáját. Szerepelt rajta Beke György összes műve, de román szerzők is bőven akadtak. Ezeket a könyveket mind be kellett dobozolni és elküldeni Csíkszeredába. Ami érdekes, hogy a 89-es fordulat után a dobozokat hiánytalanul és érintetlenül kaptuk vissza.
Utcák a könyvek között
– 1990 áprilisában 18 ezer kötet érkezett adományként a Máltai Szeretetszolgálattól. Alig volt hely hova tegyük. Mikor ezeket kibontottuk, „utcákat” kellett kialakítsunk, hogy járni tudjunk a könyvtárban. Vadonatúj könyvek voltak, még befóliázva, volt, hogy egy kötetből 80 példány is érkezett, így hát elláttam az iskolákat, óvodákat, az egyházi könyvtárat is. Mindig is törekedtem arra, hogy a megfelelő könyvet a megfelelő ember kezébe adjam.
Író-olvasó találkozók
– A legnépszerűbbek talán az író-olvasó találkozóink voltak, sokan székelyruhába öltözve látogatták ezeket. Rendszeresen jártak ide olyan írók mint Beke György, Kányádi Sándor, Lőrincz György, Fodor Sándor, Horváth Arany, Toró Tibor atomfizikus, Egyed Ákos történész, de jöttek kiadók szerkesztői is, mint amilyen a Kriterion vagy a Technikai Kiadó. Ez utóbbi esetében az egyik találkozóra a vasgyár egyik termében került sor – az igazgató engedélyével – munkaidőben. „A legjobb dolog, ami történhetett” – mondták akkoriban az emberek. Magyari Lajos egyszer egy román írót hozott el, aki meg is jegyezte a végén: „Ha hozzá is ennyire ragaszkodna az ő népe, nagyon boldog lenne.”
A könyvtárból figyelték a templomba járókat
– Vasárnap délelőttönként gyakran előfordult, hogy szépen öltözött ember jött be a könyvtárba, könyvet nem igényelt, csak odaállt az ablakon és nézett kifele az utcára. Egyszer egyikük hozzám fordult, hogy a tanügyisek szoktak-e templomba járni, amire persze nemmel válaszoltam. Akkoriban még nagyon „buta” voltam, csak utólag jöttem rá, hogy mivel a könyvtár ablakaiból tökéletes kilátás nyílt a templomra, ezeknek az emberek a volt a feladatuk, hogy megfigyeljék és feletteseinek jelentsék, kik látogatják Isten házát.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.
Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.
Egy platinagyűrű kerül kalapács alá jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark nevű aukciós ház.
„Repülő” autót mutatott be Elon Musk. A Roadster nevet kapott, kétüléses prototípus 10 darab speciális fúvókával és nagynyomású légtartályokkal rendelkezik, ami lehetővé teszi, hogy felemelkedjen a levegőbe, onnan pedig a földön landoljon.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén. Feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg.
XIV. Leó pápa műtét utáni felépülése továbbra is szabályosan zajlik a római Gemelli-kórházban. Az orvosi jelentés szerint a mellkasröntgen a megoperált tüdő megfelelő regenerálódását mutatta, a rutinvizsgálatok eredményei normálisak.
Több halálos áldozattal járó közúti baleset történt az év első kilenc hónapjában, mint a tavaly ugyanebben az időszakban Hargita megyében. A rendőrségi adatok szerint a gyorshajtás, az alkoholfogyasztás és a figyelmetlenség áll a főbb okok között.
Konkrét intézkedésekkel kell védeni a pedagógusok tekintélyét és az iskolai biztonságot, a tanároknak pedig tudniuk kell, hogy számíthatnak az intézmények támogatására, ha munkájuk során bántalmazzák őket – jelentette ki az oktatási miniszter.
A munkába önként visszatérő szülők a gyermek életkorától függően további három vagy hat hónapig megkaphatnák a gyermekgondozási díjat, a két év alatti gyermeket nevelő anyákat pedig mentesítenék az egészségbiztosítási járulék (CASS) fizetése alól.
szóljon hozzá!