
Ilie Bolojan és Cseke Attila ismertette az önkormányzatokat érintő intézkedéseket
Fotó: gov.ro
A második deficitcsökkentő csomag tervezett intézkedéseit ismertette pénteken a Victoria-palotában a Cseke Attila fejlesztési miniszterrel közös sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.
2025. július 19., 10:192025. július 19., 10:19
A miniszterelnök elmondta, a javaslatokat jövő héttől kezdődően megvitatják a helyi önkormányzatok képviselőivel, és a hónap végéig véglegesítik az intézkedéscsomagot.
– jelentette be Ilie Bolojan az Agerpres beszámolója szerint.
Bolojan szerint az önkormányzati alkalmazottak létszámának korlátozáza a polgármesteri hivatalokra és a megyei önkormányzatokra is érvényes lesz. Utóbbiak esetében a lakosságszám mellett más tényezőket is figyelembe vesznek, például a testülethez tartozó települések számát, vagy azt, hogy működik-e kórház az alárendeltségükben – magyarázta.
– tette hozzá Bolojan.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az intézkedések célja az önkormányzatok hatékonyságának növelése, adminisztratív kapacitásuk megerősítése, a decentralizáció, az eljárások egyszerűsítése és a digitalizáció.
A helyi rendőrök számának korlátozását és az országos rendőrségével közös diszpécserszolgálatok kialakítását javasolja a kormány – közölte Ilie Bolojan.
A miniszterelnök emlékeztetett, hogy a jelenlegi előírások ezer lakosonként egy helyi rendőrt alkalmazhatnak az önkormányzatok. Ezt a normát növelnék, de az emelés mértékéről csak az önkormányzatok képviselőivel folytatandó egyeztetések után születik döntés. Bolojan szerint jelenleg vannak olyan városok, ahol 2000 lakosra jut egy helyi rendőr, más hasonló méretű településeken pedig a számuk meghaladja a törvényben megszabott felső határt. Utóbbira Buzăut hozta fel példaként, ahol az évek óta húzódó perek miatt a törvényben megszabottnál nagyobb a helyi rendőrök száma.
Mint ahogyan azt sem, hogy egy túlméretezett helyi rendőrséggel rendelkező városban teljesen más lenne helyzet” – magyarázta.
A miniszterelnök hozzátette,
Mint hangsúlyozta, mindkét szervnek van hatásköre például a közrend vagy a közlekedés területén. Ha közös diszpécserszolgálataik lennének, hatékonyabb lenne a munka, pontosabban lehetne leosztani a feladatokat, és elkerülhetők lennének az átfedések – érvelt Bolojan.
A helyi választott tisztségviselők kabinetjében dolgozók számának csökkentését javasolja a kormány – jelentette be Ilie Bolojan.
A kormányfő közlése szerint országos szinten jelenleg több mint 10 ezren dolgoznak a helyi választott tisztségviselők kabinetjeiben. „Szerintem lehet csökkenteni ezen a számon” – jegyezte meg. Hozzátette, hogy ezzel párhuzamosan
Bolojan reményei szerint a helyi választottak megértik, hogy kevesebb pénzből is lehet jól működtetni az intézményeket.

A miniszterelnöki kancellária személyi állományát 40 százalékkal csökkentik, ami havi 850 ezer lejes megtakarítást eredményez – jelentette be pénteken Mihai Jurca.
A miniszterelnök ismertetett egy másik javaslatot is, amely szerint egy köztisztviselő két-három önkormányzatnál is vállalhat munkát részmunkaidőben. Példaként a versenyszférában tevékenykedő könyvelőket vagy IT-szakembereket említette, akik egyszerre több cégnél is dolgoznak. Meglátása szerint ehhez hasonlóan
Bolojan szerint bizonyos szolgáltatások megosztására is lenne lehetőség, például a hulladékgazdálkodás terén. „Ha egyik önkormányzat megvásárolta a szükséges gépeket, térítés ellenében kölcsönadhatja egy másik polgármesteri hivatalnak” – magyarázta a kormányfő.
Egységes bértáblát szab meg a kormány azoknak az önkormányzatoknak, amelyek saját bevételeikből még a személyi kiadásaikat sem fedezik – jelentette be a miniszterelnök.
Ilie Bolojan emlékeztetett arra, hogy jelenleg a helyi tanácsoknak jogában áll meghatározni a polgármesteri hivatalok alkalmazottainak a számát és a fizetésüket, azzal a kitétellel, hogy az összeg nem haladhatja meg az alpolgármester bérét. Csakhogy számos településen a bértáblában szereplő összegek nagyon közelítenek az alpolgármester fizetéséhez, miközben
Ezért a kormány az utóbbi önkormányzatok számára egységes bértáblát szab meg, amelyet nem tudnak túllépni, legfeljebb csökkenteni, ha a település pénzügyi helyzete úgy kívánja – részletezte a miniszterelnök, megjegyezve, hogy ez a helyes lépés, mert a kormány jelentős összegekkel támogatja ezeket az önkormányzatokat.
A kormányfő hozzátette, hogy a kiadásaikat teljes mértékben saját bevételeikből fedező közigazgatási egységek a továbbiakban is meghatározhatják a polgármesteri hivatal bértábláját és szervezeti felépítését, hogy optimalizálják működésüket és a lehető legjobb szolgáltatásokat nyújtsák.
Bolojan beszélt arról is, hogy a továbbiakban
Emlékeztetett, hogy erről törvény is rendelkezik, de az előírás alkalmazását – részben objektív okokból – elhalasztották. Az objektív okot az szolgáltatta, hogy a polgármestereknek nem voltak eszközeik az adóbeszedés hatékonyságának növelésére, de a második deficitcsökkentő csomagba foglalt törvénymódosítások ezt is megoldják – részletezte a miniszterelnök.
Fotó: gov.ro
Hozzátette: az intézkedéscsomag hatálybalépése után a helyi adók beszedésének arányához igazítja a kormány azoknak az önkormányzatoknak a támogatását, amelyek nem teljesítik a központilag előírt hatékonysági mutatókat.
A befejezésükhöz közel álló önkormányzati beruházások finanszírozása folytatódni fog az Anghel Saligny településfejlesztési program keretében – jelentette be a miniszterelnök.
Ilie Bolojan elmondta, hogy a kormány az uniós támogatású beruházások társfinanszírozására fog összpontosítani, elsősorban az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt projektekre.
– magyarázta.
Közölte, hogy a forráshiány befolyásolni fogja az Anghel Saligny településfejlesztési program lebonyolítását is. A program keretében finanszírozott önkormányzati beruházásokat rangsorolják, és
– részletezte a miniszterelnök.
Hozzátette, hogy a nem előrehaladott állapotban lévő beruházásokat nem fogják tovább finanszírozni, legalábbis a következő hónapokban. Az év végére véglegesítik az önkormányzati projektek fontosságuk és stádiumuk szerinti rangsorolását, és a jövő évben eszerint folytatják a finanszírozásukat – mondta el Bolojan.
A koalíció dönti majd el július végén, hogy milyen formában fogadtatja el a második deficitcsökkentő csomagot – közölte pénteken a miniszterelnök.
Ilie Bolojan kérdésre válaszolva elmondta, hogy a hónap végéig hátralevő két hétben be fogja mutatni a csomag többi elemét is. Hangsúlyozta, hogy
„Arra fogok törekedni, hogy ez a koalíció működjön” – válaszolta Bolojan arra az újságírói felvetésre, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai a kormányból való kilépést fontolgatják, ha nem veszik figyelembe javaslataikat.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
1 hozzászólás