
Jövő tavasszal kezdődik el a korszerűsítés
Fotó: Erdély Bálint Előd
Többéves huzavona után talált kivitelezőt Hargita Megye Tanácsa a 131A jelzésű megyei út Homoródkeményfalva és Homoródszentmárton közötti szakaszának felújítására. A korszerűsítés során nemcsak aszfaltoznak majd, hanem két betonhidat is újjáépítenek.
2019. december 10., 19:452019. december 10., 19:45
Áfástól 17,44 millió lejből újíttathatja fel Hargita Megye Tanácsa a 131A jelzésű megyei út Homoródkeményfalva és Homoródszentmárton közötti 6,6 kilométeres szakaszát – tudtuk meg Borboly Csabától, az intézmény elnökétől, aki hozzátette, ebből 10,45 millió lejért az Országos Vidékfejlesztési Programban pályáztak. A tisztségviselő rámutatott:
Éppen ezért rendkívül örülnek, hogy végre sikerült lépni az ügyben, lejárt ugyanis a másodjára meghirdetett közbeszerzési eljárás, amelyen az ING Service Kft. nyújtotta be a legjobb ajánlatot a kivitelezésre.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az említett összegből szélesíteni fogják az utat, amelyre 20 centiméteres ballaszt-, illetve 15 centiméteres törtkő-réteget terítenek le – tájékoztatott a megyei tanács elnöke.
Mindemellett a lakott területeken fedett sáncokat fognak kialakítani, korszerűsítik a kapubejáratokat és a mellékutcákban is végeznek javításokat. A vízelvezetést az út teljes szakaszán sáncokkal, illetve átereszekkel oldják meg.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A munkálatok részét képezi a forgalombiztonsági elemek elhelyezése is. A felújításnak jövő tavasszal fognak neki, és kedvező viszonyok között még abban az évben befejezhetik. „Hiszem, hogy ez a közel hét kilométeres útszakasz komoly szerepet tölt majd be a Homoród mente fejlődésében, hiszen gazdaságélénkítő hatása is van. Talán Székelyföld egyik legszebb útszakaszáról van szó a tervek alapján” – fogalmazott Borboly Csaba. Hozzátette, az elkövetkezőkben lakossági fórumokat fognak szervezni, amelyeken az érintettek elmondhatják a felújítással kapcsolatos meglátásaikat.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!