
Mezei János. Lemondásra szólítják fel
Fotó: Beliczay László
Nyílt levélben követeli Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnökének lemondását több párttag. Szerintük az elnök megosztó és kirekesztő politikát folytat, kizárásokkal fenyeget, emiatt pedig az MPP eddigi eredményei is veszélybe kerülnek.
2019. október 09., 10:372019. október 09., 10:37
2019. október 09., 10:382019. október 09., 10:38
Amint a szerkesztőségünknek is elküldött nyílt levél bevezetőjében írják, a Magyar Polgári Pártot a politikai pluralizmus iránti igény, a választás szabadságának gondolata hozta létre. A levél aláírói szerint

Nem egyeztetett párttárasaival, az MPP helyi önkormányzati képviselőivel, sőt a megyei és országos elnökségével sem, a helyi szervezet elnökségi tisztségéhez viszont ragaszkodott, noha a párt gyűlésein nem vett részt – sorolta Gálfi Árpád MPP-ből való kizárásának az előzményeit Mezei János.
Az MPP addig őrzi meg létjogosultságát, ameddig a választás szabadságának jegyében úgy viszonyul a politikai verseny és együttműködés kérdéséhez, hogy az nem csak a magyar érdek érvényesítését, hanem a magyarok közötti békességet is erősítse. Ez az érték kerül most veszélybe – olvasható a dokumentumban.
A levél aláírói szerint érthetetlen okok miatt

Kizárta a szervezet tagságából Rákossy Botond Józsefet, az MPP Hargita megyei elnökét és Gálfi Árpádot, Székelyudvarhely polgármesterét a Magyar Polgári Párt országos elnöksége – tájékoztat a párt a szerkesztőségünknek elküldött közleményében.
Szerintük az elnökkel szembeni bizalmatlanság tetten érhető a szervezetek java részénél és a párt közmegítélésében is, ugyanakkor nem sikerült új programmal, új politikai irányvonallal előállnia, sőt az MPP korábban elért eredményei is veszélybe kerülnek. Álláspontjuk szerint mindezt tetőzi a székelyudvarhelyi szervezet legutóbbi közgyűlésének alapszabályba ütköző lebonyolítása és a székelyudvarhelyi szervezet elnökének, Gálfi Árpádnak az eltávolítására tett kísérlet, végül a pártból való kizárása.
„Mi, a Magyar Polgári Párt jövőjéért aggódók kötelességünknek érezzük jelen nyílt levélben is felszólítani a Magyar Polgári Párt elnökét, hogy vessen véget a megosztó és kirekesztő politikának, vessen véget a sorozatos kizárásoknak, a kizárásokkal való fenyegetéseknek. Mi, a lelkiismeret pártján szeretnénk maradni, amint azt egyik pártjelszavunk is hirdeti” – fogalmaznak az aláírók.

Olyan új tagjelöltek is szavazhattak Gálfi Árpádnak a Magyar Polgári Párt (MPP) székelyudvarhelyi szervezete elnöki tisztségéből való leváltásáról akiknek a pártba való belépési kérelmét csak a tisztújítóvá vált közgyűlés után három nappal fogadta el a párt megyei szervezete.
Ezért elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az országos választmány döntését, mely szerint a kirekesztő politika csődöt mondott, a párt elnöke nem tartotta be. (A választmányi ülésen az elnök egyedül maradt szavazatával, a testület jelen lévő tagjai egyhangúan a kizárások ellen szavaztak.)
– közlik álláspontjukat az október 8-án kelt nyílt levél aláírói.

Közleményt jelentetett meg Facebook-oldalán Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere a hétfői MPP-s tisztújító gyűlés, illetve a párt helyi szervezetén belül kialakult konfliktus kapcsán. „Én nem lopok, és ez nagyon sok embernek tetszik. Másokat sem engedek lopni, de ez már egyes érdekköröknek nem tetszik” – írja.
A levél aláírói:
Pethő István – választmányi elnök
Simon Csaba – országos alelnök
Kulcsár-Terza József – parlamenti képviselő
Biró Zsolt – parlamenti képviselő
Csáki Attila – Kovászna megyei szervezet elnöke
Horváth Zoltán – Kolozs megyei szervezet elnöke
Rákossy Botond-József – Hargita megyei szervezet elnöke
Lemák Rudolf – Máramaros megyei szervezet elnöke
Péter Lukács – Csíkcsicsó polgármestere
Szotyori Angéla – Málnás polgármestere
Cseh József – Gelence polgármestere
Gálfi Árpád – Székelyudvarhely polgármestere
Fejér Levente – Zabola polgármestere
Csillag Péter – Hargita megyei tanácsos
Albert Mátyás – Hargita megyei szervezet alelnöke
Salamon Zoltán – Hargita megyei tanácsos
Egyed József – Hargita megyei szervezet elnökségi tagja
Lukács László – Kovászna megyei tanácsos
Csomortáni Gál László – Hargita megyei szervezet elnökségi tagja
Nagy Gábor Levente – Sepsiszentgyörgyi szervezet elnöke
Keizer Róbert – Kolozs megyei tanácsos
Péter Péter – MPP alapító tag
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
2 hozzászólás