
Fotó: Erdély Bálint Előd
Dolgoznak a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium Iskola utcai épületének felújításán, ám az ütemterv szerinti haladást nehezíti, hogy a gáz- és vízszolgáltató még nem végezte el a szükséges bekötéseket, felújításokat. Ezek hiányában a területrendezés sem kezdődhet el.
2022. augusztus 03., 21:482022. augusztus 03., 21:48
Még javában zajlanak a felújítási munkálatok a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium Iskola utcai épületénél, ahol az általános iskolások fognak tanulni. Az épületből csak a falak maradtak meg az eredeti állapotban, a tető nagy részét kicserélték, és az épületszerkezetet is jócskán meg kellett erősíteni – nyilatkozta lapunknak Laczkó György, az iskola igazgatója.
A felújítás finanszírozását elsősorban a főépület restaurálásából megmaradt összegből kezdték el, ám ez közel sem bizonyult elegendőnek. Mint az igazgató kifejtette,
– többek között előre biztosították az építkezésekhez szükséges vasat, betont és cserepeket.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Egy éve küzdenek a gáz- és vízszolgáltatás üzembe helyezésével – emelte ki az igazgató, felidézve, hogy a gázszolgáltatóval a teljes vezetékrendszer cseréjéről már tavaly júniusban megkötötték a szerződést, de azóta nem történt előrelépés. A vízvezetékrendszer korszerűsítésével kapcsolatban is hasonló akadályokba ütköztek.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Laczkó hangsúlyozta, a felújítás előrehaladását a kései beszállítások is nehezítik, például
Az épület felújítása során több statikai újítást is meg kellett valósítani, többek között betongerendákkal erősítették meg az épület alapzatát és a tűzvédelmi követelményeknek megfelelően a tető alá vasbeton födémet építettek – tudtuk meg a helyszínen a projektfelelőstől, aki megjegyezte,
Laczkó György igazgató lapunk kérésére beszámolt az újdonságokról is: új kazánház, mozgássérülteknek fenntartott lift és három új mosdó is kiegészíti az eddigi struktúrát. Teljesen átalakul az udvar és a terasz, valamint az egészségügyi szakképzés titkársága és az előadóterem is ebben az épületben lesz.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az osztálytermekben projektorokat szerelnek fel, és az okostáblák is visszakerülnek helyükre – tette hozzá az igazgató, remélve, hogy iskolakezdésig megvalósulhat a felújítás, de ez nem biztos, ezért a tanévet nem a felújított épületben fogják kezdeni az általános iskolások. A késlekedések ellenére idén ősszel mindenképp átvennék a felújított épületet.
A beruházásról a projektfelelős elmondta, megközelítőleg 1,6 millió euró lesz a költségvetés, de az infláció és az elhúzódó munkálatok miatt ez több is lehet.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!