Lászlófy Pál: minőségi magyar oktatást kell biztosítani

– Az RMPSZ létrehozta a Bolyai Nyári Akadémiát, amely elismert és közismert továbbképzője a magyar pedagógusoknak. Milyen megfontolásból hozták létre annak idején, és mit gondol, hol tart most az akadémia?

– Egy szükségszerűség hozta létre a Bolyai Nyári Akadémiát, mégpedig annak a felismerése, hogy a magyar oktatók számára istenigazából nem biztosított a szakmai továbbképzés. Vannak tömbmagyar megyék, ahol részlegesen ez sikerült, de a szórványban élők számára egyáltalán nem megvalósítható az anyanyelven való továbbképzés – ez a szükség hozta létre az akadémiát. Az első akadémiai tevékenység egy, matematikatanárok és tanítók számára megszervezett táborra szűkült – innen számítjuk az akadémia születését. Később szépen bővült, és felment egész 27–28 tanfolyamot tartalmazó rendezvénnyé. A résztvevők száma hatszáz és ezer között változott az évek során, ebben nyilván a támogatások nagysága is szerepet játszott, meg az igény, hogy a felajánlott programokra hányan jelentkeztek. Jövőben lesz a 19. akadémia, a rendezvény egy évvel a megalakulásunk után, 1992-ben indult.

– A tehetséggondozás szempontjából is próbáltak lépéseket tenni. Mit sikerült megvalósítani ezen a téren?

– Két éve különösképpen foglalkozunk a tehetséggondozás szervezésével, ösztönözzük a középiskolákat, és főként az elméleti gimnáziumokat, hogy a magyar tehetséggondozó rendszerbe is lépjenek be, hogy így több segítséget, több lehetőséget biztosítsunk számukra. A tehetségpontok létrehozása volt az egyik fő célkitűzésünk. Közben megalakult 2010-ben az erdélyi tehetséggondozó tanács is, annak is tagja vagyunk, tehát több módon próbáljuk segíteni ezt a folyamatot. Ugyanakkor már hat-hét éve minden évben pályázatot írunk ki a Mákvirág-díjra – ez szintén egyfajta tehetséggondozás, hisz számba vesszük és díjazzuk a megyék legjobb középiskolás, anyanyelven tanuló diákjait. A díjak átadása nagyon jó alkalom arra, hogy a megyékből érkező diákok egymással megismerkedjenek – ez is célkitűzése a díj kiírásának, hogy tehetséges tanulóink tartsanak kapcsolatot egymással, szülessenek barátságok. Emellett már régen szervezünk matematikai és kézművességi táborokat a Teleki Oktatási Központban.

– Szakmai érdekképviseletként számos tanügyi törvénytervezethez nyújtottak be javaslatokat az elmúlt évek folyamán. A legutóbbi tanügyi törvényt most el is fogadták, azonban alkotmánybírósági döntésre kell várni az ügyében. Mi a véleménye erről a jogszabályról?

– Én már szinte ódzkodom attól, hogy a tanügyi törvényekről véleményt mondjak, hiszen a húsz év alatt nagyon sok csalódás ért minket. A benyújtott beadványainkat például – akár az RMDSZ-en keresztül, akár direkt a minisztériumhoz ment – nagyon kevéssé vagy egyáltalán nem vették figyelembe. Most a nemzetiségünk számára egyértelmű, hogy ha így marad a törvény, akkor ez nagy siker. Ezt túlzás nélkül hangsúlyozhatjuk. Ha megvalósul, hogy a román nyelvet sajátos tantervek szerint tanulhassák a diákok első osztálytól tizenkettőig, akkor ez egy lehetőség, egy új út arra, hogy a gyermekeink megtanulhassák a románt. A másik előny, hogy az új törvény szerint a nyolcadikosok, tizenkettedikesek Románia földrajzát és történelmét anyanyelven tanulhatnák, ez nagy nehézséget venne le a nyakunkról. Ha ez a két dolog megvalósul, akkor nemzetiségi szempontból nagyon fontos. Ha a törvény egészét nézzük, akkor sok hiba is van benne. Az egyetemi résznél azt kifogásolják, hogy megnyirbálja az egyetemek autonómiáját, az iskolaigazgatók szerepkörénél pedig azt, hogy hogyan nevezik őket ki és ki lehet igazgató - ezt nagyon beszűkítik, és talán emberi jogokat is sértenek vele. Amikor meglátom majd a törvény végleges formáját – mert amennyit változott, ezt talán nem is láttam –, akkor majd kifejtem a véleményemet, most erről a törvényről ennyit tudok mondani.

– Összességében a romániai magyar oktatás helyzetéről mi a véleménye?

– A legfontosabb célunk, hogy megmaradjon és erős alapokon álljon a magyar oktatás, ehhez viszont minőséget kell produkálni, és itt vannak a nagy gondok. A mi nyári akadémiánk és az évközi továbbképzések, amennyit csak tudunk tartani, mind azt szolgálják, hogy a minőség irányába mozdítsuk el az oktatást. Hisz ha nem minőségi a magyar oktatás, akkor még nagyobb az esély arra, hogy a szülők román iskolába adják a gyermekeiket. Ez főként szórványban nagyon fontos, de még itt a mi tömbmegyénkben is van rá példa, hogy ahol erős román gimnázium van, még a magyar, nem is vegyes házasságú szülők is bizonyos, úgymond praktikus meggondolásból oda íratják a gyereket. Ezt ellensúlyozni csak akkor lehet, ha nagyon kemény magyar gimnáziumunk van és jó minőséget produkál. A minőség az, ami meg tud minket menteni, és ez az a plusz, amit nekünk adnunk kell ahhoz, hogy gyermekeink a többségi nemzet gyermekeivel egyenrangúan tudják megvívni az érvényesülés csatáját. Nekünk mindig így tanították, ugye, az elődeink, hogy fiam, te többet kell tudjál, mint a másik, ahhoz, hogy ugyanott legyél. Jó volna, ha ez nem így történne, de sajnos, ez van, mi is tapasztaltuk az életünk során, hogy ez tényleg szükséges. Ettől eltekintve, egy oktatásnak akkor van értelme, akkor van hosszú távon eredménye, ha minőséget tud biztosítani. Én nagyon fontos követelménynek tartom, hogy a magyar oktatás minőségi legyen.

– Személy szerint Önnek mit jelentett az RMPSZ élén eltöltött közel húsz év?

– Kettéosztanám ezt az időszakot, szinte meg lehet felezni. Amikor indultunk, megkerestek, hogy segítsek, miután már többször megpróbálkoztak: Marosvásárhelyen nagy pedagógustalálkozót tartottak, és még vagy három-négy ilyen próbálkozás történt, de mind erőtlen. Egy ilyen marosvásárhelyi tanácskozásról jött haza a mi akkori főtanfelügyelőnk, Beder Tibor, aki azt mondta, megkér engem, fogjak neki ennek a szervezésének, mert ha nem, nem lesz semmi. Valahogy így indult. Akkor aztán engem is meghívtak egy előkészítő tanácskozásra, ahol megválasztottak ideiglenes bizottsági elnöknek. Azt mondtam, hogy nem akarom ezt egyedül vállalni, legyen egy-egy társelnök Maros és Kovászna megyékből. Így három társelnöki funkcióval indult el az ideiglenes biztosság, meg kellett szerkeszteni a szabályzatot, előkészíteni a programjavaslatot, összehívni az országos küldöttgyűlést. Ezen az első országos küldöttgyűlésen, amit a Székely Mikó Kollégiumban tartottunk, az oda érkezett küldöttek alakították meg a szövetséget és fogadták el a programját, alapszabályzatát. Ott történt az első országos választás, amikor is engem megválasztottak elnöknek, és megválasztották a partiumi, közép-erdélyi és székelyföldi régió elnökeit is. Így indultunk. Akkoibanr tanár voltam, és kértem az igazgatóságtól, úgy alakítsák az órarendem, hogy legyen egy napom szabad, ne zavarjam az óráimat, ha valahová utazni kell. Ez volt az első néhány év, addig, amíg igazgatónak választottak, azután sokkal könnyebb volt ezt a tisztséget ellátni, mert az iskola apparátusa is segített engem a munkában, és az én elnökségem – bár sokan nem így gondolják, én állítom – jó hatással volt az igazgatói munkára is. Ez csak számomra jelentett több munkavégzést, de mind az iskola, mind pedig a szövetség szempontjából, úgy érzem, az, hogy én igazgatója voltam a Márton Áronnak, jót tett. Mindkét helyen a munkatársaim megértették, hogy egy bizonyos ideig ez a kettős funkcióm van. Ez a hat év, amíg igazgató voltam, akkor zárult, amikor 2000-ben nyugdíjba vonultam. Ekkor már teljesen a szövetségnek tudtam szentelni a munkámat. Ez egy másfajta élet volt a számomra, másként kellett megszervezzem az életemet is. Azelőtt az akkori főtitkárt, Bíró Istvánt azért neveztük ki, hogy legyen egy szabad ember, aki ha kell, utazik és képvisel minket. Az élet azt bizonyította, hogy a csúcsvezetésben mindig kell legyen egy szabad ember, akinek az a foglalkozása, hogy a szövetséget szolgálja. Jó az, ha az elnök vagy bármelyik tisztségviselő mögött egy intézmény áll, mert anélkül erőtlen a dolog, de a vezető tisztviselőkből valakinek szabadnak kell lenni, mert akkor tudja összefogni a munkát. Hát így építkeztünk, így telt az idő. Amikor hetven éves lettem, bejelentettem azt a szándékomat, hogy megköszönöm ezeket a sikerekben és kudarcokban teli éveket, és lemondanék a tisztségről. Az évek során többször megerősítettek a tisztségemben, elnökként maradtam húsz éven keresztül – ilyen hosszú időt töltöttem be ebben a pozícióban.