Hirdetés
Hirdetés

Kulturális értékeiket mutatták be az oroszhegyiek

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A néptánc, a népdalok, a zene, a mese és a szilvából készített finomságok kerültek a székelyudvarhelyi művelődési házban ötödik alkalommal megrendezett Régiók találkozása című rendezvény középpontjába, ahol ezúttal Oroszhegy mutatkozott be. Az eseményen megnyitották Bálint Elemér Imre polgármester első fotókiállítását is.

Fülöp-Székely Botond

2019. január 13., 18:052019. január 13., 18:05

2019. január 13., 18:172019. január 13., 18:17

Előző években Székelyderzs, Máréfalva, Farkaslaka és Lövéte mutathatta be kulturális értékeit a Régiók találkozása elnevezésű rendezvényen, most pedig az oroszhegyieken volt a sor – emlékeztetett az esemény telt házas megnyitóján Elekes Gyula ötletgazda, a művelődési ház igazgatója. Mint mondta, ennek fontos része a Bálint Elemér Imre polgármester természetfotóiból első alkalommal összeállított tárlat. Mint mondta, ma már mindenki könnyedén fotózhat, akár egy telefonnal is, ám mégsem mindegy, hogy azt ki teszi meg, hiszen fontos, hogy annak a fényképnek tartalma, üzenete legyen. Az pedig érezhető, hogy a tisztségviselő fotóinak „lelke van”.

Kovács Árpád művészettörténész rámutatott, a fényképeken egyebek mellett jól látszik a szépség iránti érzék, a természetes környezet zavaró tényezők nélküli bemutatása, a rejtett életmódot folytató állatok hétköznapjai vagy éppen a frissen nyílt virágok tiszta színei, formái. Kifejtette, Bálint Elemér Imre fotóinak egyik legfőbb tematikáját a tájak adják. Az alkotó nagyon odafigyel a helyszínek megválasztására, de nagy szerepet kapnak az évszakok, a különböző napszakok és a fények-árnyékok hatásai is. A fényképek nem csak elsődleges, de mögöttes tartalommal is rendelkeznek.

Hirdetés
•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

A művészettörténész szerint nem volt egyszerű dolguk a tárlatot alkotó, Oroszhegy község környékén készült természetfotók kiválasztásakor, hiszen ezek bemutatásáért le kellett mondaniuk például a különböző emberi élethelyzeteket vagy közösségi ünnepeket ábrázoló fényképekről, illetve a portrékról. Azt ígérte, a későbbiekben majd ezeket is láthatja a közönség egy másik tematikus kiállításon. A tárlatot egyébként további két hétig tekinthetik meg az érdeklődők.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

A Régiók találkozásának megnyitóján felszólalt Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere is, aki egyebek mellett a székelység megmaradása érdekében folytatott küzdelem és az azzal járó nehéz döntések meghozatalának fontosságát hangsúlyozta.

Idézet
A székely önazonosság, az európaiság és a keresztény gyökereink hármassága tette eddig is erőssé közösségünket. Ha bármelyiket is feladjuk, akkor elveszünk. (…) Rajtunk múlik, hogy alkotói vagy elszenvedői leszünk a történelemnek

– fogalmazott.

Bálint Elemér Imre közölte, a történelem során a székelység mindig meg kellett küzdjön valamilyen módon a megmaradásáért, és ez most sincs másként. Bőven vannak kihívások, amelyek legalább annyira nehezek, mint bármikor a történelem során – jelentette ki.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Úgy véli, hogy

megmaradásunk érdekében fontos olyan közösségeket teremteni, amelyek tagjaként jó élni.

Szintén lényeges, hogy őrizzük meg régi hagyományainkat és teremtsünk újakat, ha erre szükség van. A kultúra elengedhetetlen része a megmaradásnak – szögezte le.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

A polgármester büszkén mondta el, hogy községükben pozitív irányt mutat a szaporulat, nemhogy fogyna, inkább növekszik a lakosság száma. Szerinte elengedhetetlen, hogy erről minden székelyföldi településen példát vegyenek.

A rendezvényen felléptek az Oroszhegyi Ifjúsági Fúvósok, a helyi nyugdíjasok, valamint a Szilvamag, a Gyöngyszem és az Urusos néptánccsoportok adtak ízelítőt helyi kultúrából.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

A jelenlévők ugyanakkor népdalokat is hallhattak, valamint az oroszhegyi szilvapálinkát és a szilvaízes süteményt is megkóstolhatták.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés