
Fotó: Suciu Cristian
Nagyszabású, különleges produkcióra készülnek Gyergyószentmiklóson. A tervek szerint márciusban mutatnák be az Egy popfesztivál című zenés előadást, amelyben a Salamon Ernő Gimnázium kórusa és zenekara, a Szín-kron csoport és számos a színművészet és zene iránt érdeklődő fiatal vesz részt. A musicalben arra keresik a választ, hogy mi történik a mai fiatalokkal, mi miatt vonják ki magukat a társadalomból, és menekülnek az internet világába.
2021. december 16., 17:012021. december 16., 17:01
2021. december 16., 17:062021. december 16., 17:06
Kolozsi Borsos Gáborban, a Figura Stúdió Színház színművészében, a Szín-kron csoport vezetőjében fogalmazódott meg az ötlet, hogy a Déry Tibor által írt, Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról mű alapján napjaink problémáit mutatná be egy nagyszabású zenés produkció keretében. A regény alapján készült musical volt Presser Gábor első színházi munkája, amit nagy sikerrel játszanak.
Az 1960-as évek végén, 1970-es évek elején, a hippimozgalom idején a fiatalok kiléptek a társadalomból, kommunákba vonultak és a drogokba menekültek. Napjainkban is eltávolodnak a fiatalok a társadalomtól, ezúttal egy talán még erősebb droghoz, az internet világához menekülnek – hangsúlyozta Kolozsi Borsos Gábor.
A darab a zeneiparról, a fesztiválokról is szól majd, kicsit koncert lesz a koncertben. A létrejöttében partner a Figura Stúdió Színház, hiszen helyet és technikai hátteret biztosít az előadáshoz, a zenei részével Korpos Szabolcs zenetanár, a mozgással pedig Molnár Dalma táncos, koreográfus foglalkozik.
A tervek szerint márciusban mutatják majd be az előadást, amelyben részt vesz a Salamon Ernő Gimnázium kórusa és zenekara és a Szín-kron csoport is. Eddig már több mint száz diák jelentkezett, hogy részt venne valamilyen formában a produkcióban, de továbbra is várják a 12 évnél idősebb gyergyószentmiklósiakat. Nem csak a színpadi jelenlétben van szükség szereplőkre, hanem a háttérmunkában is.
Élőzenés, látványos, nagyszínpadi előadás lesz, amelynek célja felvetni a kérdést, kinek mi a jó, miért van szükség arra, hogy az előző vagy a jelenlegi fiatal generáció kiszálljon a társadalomból.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!