Augusztus 2-3. között újra Kovásznán szervezik meg a forgácsfesztivált
Fotó: Kocsis B. János
Hatodik alkalommal szervezik meg augusztus 2-3. között Kovásznán az Orbaiszéki Forgács Fesztivált. A rendezvény idén is a székely népi kultúra és a népi mesterségek köré szerveződik.
2025. július 31., 08:302025. július 31., 08:30
2025. július 31., 21:592025. július 31., 21:59
Az Orbaiszéki Forgács Fesztivál identitáserősítő rendezvény, amely idén is lehetőséget kínál a helyi közösség és turisták számára, hogy megismerjék, közelebb kerüljenek a népi kultúrához, ugyanakkor a térség múltját és jelenét is meghatározó, fa megmunkálásával kapcsolatos népi mesterségekhez is. A hatodik kiadásához érkező fesztivál szervezői színes programkavalkáddal készülnek augusztus első hétvégéjére Kovászna város központjában.
A program augusztus 2-án, szombaton 18 órakor mazsorett-előadással kezdődik, majd helyi gitáregyüttes ad műsort a közönségnek. 20 órától a 26. Cigányfolklór Tábor Gálaelőadására várják az érdeklődőket.
Vasárnap reggel 10 órától régiséggyűjteményt lehet megtekinteni a Piliske utcában, valamint Ringató és Csicsergő foglalkozások várják a kicsiket. 12 órakor lesz a lovasfelvonulás és hivatalos megnyitó, majd különböző zenés és néptáncos előadások váltják egymást, ugyanakkor 15 órától nem marad el a favágóverseny sem. 19 órakor a Csíkmadarasi Népi Zenekar adja elő Tűzpiros Rózsaszál című műsorát. A napot Varga Miklós és a Band zárja 20 órakor.
A hétvége során állandó programként zajlik a népi mesterségek bemutatása, csörögefánk-készítés és a hagyományos termékvásár. A részletes program az Orbaiszéki Forgács Fesztivál közösségi oldalán böngészhető.
Cáfolta Bogdan Ivan energiaügyi miniszter kedden azokat a közösségi oldalakon terjedő álhíreket, amelyek szerint idegen érdekek állnak az Argeș megyei Vidraru-tó kiürítésének hátterében.
Tragikus baleset történt a Bukarest–Pitești autópályán, Vânătorii Mici település közelében kedden reggel: két fiatal életét vesztette, miután egy kamion elütötte őket, miközben gyalogosan haladtak az autópályán.
Dragoș Pîslaru beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter kedden bejelentette, hogy 15 napon belül elkészítik azon PNRR-be foglalt beruházások listáját, amelyek a továbbiakban támogatást kapnak a munkálatok folytatásához.
A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara adatai szerint 2024-ben 1160 Kovászna megyében bejegyzett aktív cég nem tette le időben a könyvelési mérlegét az adóhivatalnál. Ez jelentősen megnehezíti a helyi gazdaság valós teljesítményének felmérését.
Három utas sérült meg hétfőn délután egy Mangalia és Konstanca között közlekedő vonaton, miután betört egy vagon ablaka, és az üvegszilánkok rájuk hullottak. Az eset egy állomáson történt, miközben a szerelvény várakozott.
Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett kilencéves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.
Rövid, de paprikás hangulatú volt kedden délelőtt a marosvásárhelyi tanács rendkívüli ülése. A tanácsosok egy része nem értett egyet azzal, hogy soron kívül támogatást nyújtsanak civil szervezeteknek.
Máramaros, Neamț és Suceava megye árvíz sújtotta térségeinek támogatásáról fogad el két határozatot a kormány kedden – közölte a miniszterelnök.
Felvonulással, izgalmas versenyekkel, gyerekeknek és családoknak szóló programokkal várják az érdeklődőket a 18. Székelyföldi Lovas Ünnepen, amely augusztus 21–24. között zajlik Gyergyószentmiklóson.
Keddi ülésén a kormány elfogadja a közpénzekből és uniós helyreállítási forrásokból finanszírozott beruházások kezeléséről szóló sürgősségi rendeletet.
szóljon hozzá!