Hirdetés
Hirdetés

Közös imára hívnak – megemlékező rendezvény az úzvölgyi katonai temetőben

Délután három órára mindenkit az úzvölgyi katonai temetőbe várnak •  Fotó: Pinti Attila

Délután három órára mindenkit az úzvölgyi katonai temetőbe várnak

Fotó: Pinti Attila

Hétfő délután három órakor kezdődik, és a tervek szerint legkésőbb hat órakor ér véget az úzvölgyi katonai temetőbe szervezett megemlékező rendezvény.

Kozán István

2019. augusztus 26., 10:232019. augusztus 26., 10:23

2019. augusztus 26., 10:242019. augusztus 26., 10:24

Az elmúlt évek csendes megemlékezéseihez képest idén más helyzet: a megyei tanács napilapjában egy hete oldalas hirdetésben toborozza a megemlékezőket Hargita Megye Tanácsa, Csíkszentmárton Polgármesteri Hivatala és a Hargita Megyei Kulturális Központ. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke ugyanakkor napok óta „folyik ki” a Facebook közösségi oldalról, ahol hirdetésben mindenkit arra buzdít, hogy vegyen részt a hétfői ünnepségen. Mi több,

közintézmények mellett már magáncégek is kaptak olyan hivatalos levelet, amelyben hatáskörén túllépve azt kéri az állami intézmények, illetve magáncégek vezetőitől Borboly, hogy mindenképpen látogassanak ki az úzvölgyi katonai temetőbe.

Az összeállított forgatókönyv szerint a megemlékezés délután három órakor a Csíkszenttamási Ifjúsági Fúvószenekar félórás előadásával kezdődik, majd azt követően a hagyományőrző csoportok bevonulnak a katonai temetőbe.

Hirdetés

A tervek szerint a csíkborzsovai férfikórus előadása legtöbb negyedórás lesz, majd délután négy órától köszöntik az egybegyűlteket. Az esemény fő programpontja az ünnepi szentmise lesz, amelynek főcelebránsa Tamás József püspök, a meghívott szónok pedig Böjte Csaba ferences rendi szerzetes. Ezt követően a történelmi egyházak meghívottjainak ünnepi gondolatait hallhatják a megemlékezők, majd

az esemény zárásaként elhelyezik a kegyelet koszorúit.

Az eseményen közreműködnek a szentegyházi, újtusnádi, bánkfalvi, csíkszentgyörgyi és csíkszentmártoni fúvószenekarok.

Időhúzás, mint történelmi vétek

Mint ismert, a Hargita Megyei Tanács és a csíkszentmártoni önkormányzat rendkívül lassú, mintegy háromhetes késedelmi reakciója miatt április eleje helyett csak annak a hónapnak a végén került nyilvánosságra (akkor is csak egy civilszervezet révén), hogy a Bákó megyei Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki a Csíkszentmártonhoz tartozó, mára elnéptelenedett, hegyvidéki Úzvölgye első világháborús magyar katonai temetőjében. Amennyiben gyorsabban nyilvánosságot kap, hogy mire készül Dormánfalva, úgy nagy valószínűséggel meg lehetett volna akadályozni, hogy a kiásott sírhelyekre megöntsék a félszáz betonkeresztet, illetve a nagyméretű emlékművet, amit június 6-án több ezer román megemlékező jelenlétében ortodox szertartással fel is szenteltek.

Úzvölgye közigazgatásilag a 33 kilométerre fekvő Csíkszentmártonhoz tartozik, de Hargita és Bákó megye kataszteri hivatala 2001-ben megállapodott arról, hogy a település területe a 25 kilométerre fekvő Dormánfalvához tartozik. A Bákó megyei kisváros polgármestere április közepén e megállapodás alapján a moldvai településre telekkönyveztette a temető területét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés