
Aláírták a szerződést, folytatódhat a munka
Fotó: Gyergyószentmiklós Önkormányzata
Az ország egyik legfestőibb üdülőhelyén, a Gyilkos-tónál mai napig sincs kiépítve a csatornahálózat, az ivóvízellátásban pedig gyakran keletkeznek problémák. A tarthatatlan helyzet megoldásának már 2008-ban nekikezdtek, és tizenegy év szünet után folytatják.
2020. július 23., 09:082020. július 23., 09:08
2008-ban a turisztikai minisztérium finanszírozásával indult el Gyilkostó üdülőtelep csatornarendszerének és vízhálózatának kiépítése. Azonban hamar kiderült, hogy a tervek készítői nem vettek figyelembe olyan szükséges többletmunkálatokat, amelyek a különleges természeti adottságok miatt szükségesek.
Ebből egy végül feloldhatatlan ellentét keletkezett a tervező, a kivitelező és a minisztérium között.
Így a munkálat leállt és több éves huzavona után szerződésbontás történt, a beruházást sikertelenül kellett lezárni – ismertette az előzményeket Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere.
Jobb körülmények várják majd a vendégeket Gyilkostón
Fotó: Ambrus Hunor
A beruházás újraindítása 2015-16-ban történt, amikor egy független szakvélemény készült Gyergyószentmiklós önkormányzatának megrendelésére, felmérve az addig elvégzett munkát.
Újabb közbeszerzési folyamat után kedden írták alá az új kivitelezési szerződést. Amint a városháza tájékoztatásából kiderült, a munkálatot a brassói székhelyű AG Serv Construct Kft. végzi el. Ennek során vízbefogó/vízkezelő- és szennyvíztisztító telep épül, a meglévő vízhálózat 1,75 kilométer hosszúságban, a szennyvízhálózat 2,26 kilométer hosszúságban bővül.
Az évek során nagyon sok probléma volt az ivóvízellátással Gyilkostón, ugyanakkor szállodák, vendéglátóhelyek saját kis szennyvíztisztító állomásokat kellett kiépítsenek. Amint a beruházás megvalósul, ezek a gondok megoldódnak, az üdülőtelep infrastruktúrájának fejlesztésétől pedig a turizmus fellendülése várható – olvasható a gyergyószentmiklósi városháza közleményében.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
szóljon hozzá!