
Nagyernyében elkészítették a körforgalmat, de más, jelentősebb munkálat nem történt
Fotó: Gálna Zoltán
Százharmincnyolc személytől, cégtől vagy intézménytől sajátít ki területet és épületet a román állam, hogy folytassa a Koronka–Jedd–Nagyernye közötti kerülőutat. A megkezdett, majd félbehagyott útszakasz tehermentesítené a marosvásárhelyi forgalmat.
2018. május 27., 15:522018. május 27., 15:52
A héten megjelent kormányhatározat szerint a Sapientia Alapítványtól 10 ár területet vesznek el, s többek között kisajátítják és lebontják a koronkai autópiacon levő irodaépületet és kerítést is.
Mint ismert tavaly ősszel leálltak a munkálatok a Marosvásárhelyt Koronka–Jedd–Nagyernye útvonalon az elkerülő út építésénél. Nagyernyében elkészítették a körforgalmat, de más, jelentősebb haladás nem történt, Jedden pedig arra várnak, hogy elkészüljön a felüljáró, s rendbe tegyék a megrongált községi utakat.
Ez azt jelenti, hogy módosítani fognak a terveken, és új kivitelezőt kell kiválasztaniuk. A legoptimistább számítások szerint idén év végéig lesz új terv és új kivitelező, s a munkálatokat csakis jövőre fogják folytatni.
Kis előrelépést jelent, hogy május 21-én hétfőn megjelent a Hivatalos Közlönyben egy kormányhatározat, amely a vásárhelyi terelőút folytatásához szükséges kisajátításokról rendelkezik. Ennek értelmében összesen 138 esetben vesznek el kisebb-nagyobb kerületeket a marosvásárhelyi, jeddi, marosszentgyörgyi és nagyernyei lakosoktól, hogy elkészülhessen az útszakasz. Az irat szerint erre azért van szükség, mert átnézték a terveket, és módosításokat kellett eszközölni annak érdekében, hogy hozzáférést biztosítanak az épülő út mentén levő házakhoz, telkekhez. Korábban már 365 kisajátítást eszközöltek, hogy elkezdhessék a munkálatokat.
Fotó: Gálna Zoltán
Egyetemet, autópiacot és benzinkutat is érint
A kormányhatározathoz csatolt jegyzék alapján két koronkai, 25 nagyernyei, 37 jeddi, 32 marosszentgyörgyi és 42 marosvásárhelyi érintett van. Elsőként a jegyzéken a Sapientia Alapítvány szerepel, amelytől a román állam csaknem 9 ár területet vesz el, pontosabban 899 négyzetmétert, s 43 méteren lebontják az egyetem udvarának kerítését is. A második a listán a koronkai autópiacot működtető cég, amelytől elvesznek 1062 négyzetméternyi területet és a 100 négyzetméternyi alapterületnél nagyobb irodaként és vendéglőként működő épületet is. A kisajátítás érinti többek között az egyik üzemanyagtöltő-állomást is, ettől csaknem 200 négyzetméteres területet vesznek el.
A legnagyobb földerültet, összesen 6310 négyzetmétert Jedden veszik el, s érte 63 528 lejt fog fizetni az állam. A legkisebb földterületet, mindössze két négyzetméternyit marosvásárhelyi és marosszentgyörgyi tulajdonostól veszik el, ezért a vásárhelyi érintettnek 170 lejt, a marosszentgyörgyinek csupán 19 lejt fizetnek majd. A kisajátított földterületeket és épületeket idén februárban értékelte fel egy független szakértő, s az általa meghatározott árakon kártalanítják majd a tulajdonosokat.
Élete megtiszteltetésének tartja a kezdeményezők felkérését, rendkívül hálás érte.
Célegyenesbe fordultak az előkészületek Tusnádfürdőn, a kedden kezdődő 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor területén már szinte minden a helyére került.
Legalább tíz komolyan vehető államfőjelöltre érkezett javaslat, de a döntést végül a Tisza Párt frakciójának és az Országgyűlésnek kell meghoznia – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn Facebook-oldalán.
Elérte a 30 százalékot a munkálatok készültségi szintje a Nagyszeben–Pitești autópálya (A1) Bojca 1. alagútjánál – közölte hétfőn a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
Vizsgáznak kedden országszerte a pedagógusok a címzetes tanári állásokért, Székelyföldön mintegy 2300 jelentkezővel. A határozatlan idejű állásokért több helyen erős a túljelentkezés, különösen az óvodapedagógusi, tanítói és testnevelői posztoknál.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) 206 bírságot szabott ki összesen több mint egymillió lej értékben és 161 figyelmeztetést adott a román tengerparti üdülőhelyeken július 13. és 19. között végzett ellenőrzések során.
Az ország nagy részéhez hasonlóan Hargita megyében is figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn a kórházakban. Az általános sztrájk kirobbantása attól függ, hogy a héten kapnak-e kormányígéreteket követeléseikre – mondta a Sanitas megyei vezetője.
Az ingyenes ivartalanítási programnak köszönhetően eddig már több mint 60 kutyát és macskát ivartalanítottak Marosvásárhelyen.
Andy Burnham, Manchester volt polgármestere az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután III. Károly király hétfőn megbízta az új brit kormány megalakításával.
Változékony időjárásra kell készülni a következő két hétben Erdélyben: a hét eleji kellemes nyári időt átmeneti lehűlés váltja fel, majd a hétvégétől ismét melegedés kezdődik. Közben szinte minden nap számítani lehet záporokra és zivatarokra.
szóljon hozzá!