
Fotó: Pinti Attila
Nemsokára befejeződik az iskola bővítése Csíkcsicsóban, ahol jelentősen javulnak az oktatási körülmények. A község új óvodát is épített, ez is elkészül a nyár folyamán, a felszereltség biztosítására további összegekre lesz szükség.
2022. június 06., 11:202022. június 06., 11:20
Az új tanévet már egy korszerű, jelentősen kibővült tanintézetben kezdhetik a csicsói Kájoni János Általános Iskola diákjai, az új, a meglévőnél nagyobb épületszárnnyal kiegészített ingatlanban nemsokára befejezik a munkát. A hátsó udvaron felhúzott kétszintes épület már tavaly ősszel elkészült, azóta belső szerelésekkel, burkolásokkal dolgozott a kivitelező. Péter Lukács polgármester szerint
A meglévő épületrészt is felújították a villany-, és vízhálózattal, fűtésrendszerrel együtt, az ingatlan hőszigetelést is kapott. Jelenleg a tűzlépcső szerelésével dolgoznak, mert ez is követelmény a tűzvédelmi engedély megszerzéséhez.
Fotó: Pinti Attila
Ősztől így egy helyszínre kerül a jelenleg több épületbe szétszórt iskolai oktatás, iskolai könyvtár is a diákok rendelkezésére áll majd. A község korábban Regionális Fejlesztési Uniós Alapokból (FEDR) biztosított támogatásért pályázott sikerrel a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséghez a bővítés, korszerűsítés érdekében.
Az emelkedő építőanyag-árak okozta költségnövekedés különbözetét az építő a finanszírozótól igényelte, ennek kifizetéséig meg kellett hiteleznie a munkálatok egy részét.
Kiegészítésre van szükség
Szintén befejezés előtt áll az új óvoda, amely négy csoportnak biztosít helyet, tálalót, egészségügyi szobát, öltözőt, mosdót is tartalmaz majd, ezt pedig később egy bölcsődével is szeretnék bővíteni. A községvezető szerint a szerkezetkész épületben augusztus végére befejezik a belső munkálatokat is, de egyelőre hiányzik a berendezéshez, felszereltséghez szükséges pénz, amelyet a községnek kell biztosítani, mert ez nem fér bele a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség (AFIR) biztosította 1,9 millió lej értékű támogatásba. Ezért az új tanév kezdetén még biztosan nem tudják fogadni a gyerekeket az új óvodában, viszont ha időközben sikerül megszerezni a szükséges összeget és berendezni az épületet, át tudnak költözni – tudtuk meg.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!