
Fotó: László Ildikó
Kórháznapok lesznek Székelyudvarhelyen február utolsó hétvégéjén. Az esemény alkalmával három napon át plenáris előadásokon, kerekasztal beszélgetéseken és tudományos előadásokon vehetnek részt az orvostudomány iránt érdeklődők – olvasható a kórház tájékoztatójában.
2024. január 29., 09:422024. január 29., 09:42
Az idén debütáló rendezvény szervezője a Székelyudvarhelyi Városi Kórház, partnerségben a Hargita Megyei Orvosi Kollégiummal, az Asszisztensek Rendjével és Székelyudvarhely polgármesteri hivatalával. Mint írják, az esemény célja egyrészt a szakmai tapasztalatcsere és az erdélyi kollégákkal való kapcsolatápolás, ugyanakkor a romániai és külhoni szakmai meghívottakkal megvitatják az orvostudományok aktuális kérdéseit.
A plenáris előadások és kerekasztal-beszélgetések mellett 12 szekcióban kerülnek bemutatásra a tudományos előadások.
A háromnapos program három párhuzamos helyszínen zajlik majd: a városháza Szent István-termében, a Székelyudvarhelyi Városi Kórház konferenciatermében, illetve a Küküllő szálloda portrétermében.
Az informális kapcsolatépítésnek, illetve a baráti beszélgetéseknek a Jungle étterem ad majd helyet egy állófogadás keretein belül, emellett a Küküllő szálloda rendezvénytermében is sor kerül egy díszvacsorára.
Az eseményen való részvételhez online regisztráció szükséges, melyet egy erre a célra létrehozott regisztrációs online platformon lehet megtenni február 22-ig. A részletes programra még várni kell. A rendezvény szakmai programja díjmentes a résztvevő orvosok és asszisztensek számára, a díszvacsora részvételi díja viszont 200 lej.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!