Hirdetés
Hirdetés

Kórházba, majd házi karanténba kell vonulniuk azoknak is, akik kérésre teszteltetnek, és pozitív lesz az eredményük

A miniszter szerint két hét múlva az esetszámok csökkenésére lehet számítani •  Fotó: Rab Zoltán

A miniszter szerint két hét múlva az esetszámok csökkenésére lehet számítani

Fotó: Rab Zoltán

Azoknak is kórházba kell vonulniuk legalább 48 órára, akik saját kérésükre végeztették el a koronavírustesztet, és pozitív lett az eredmény – nyilatkozta Marosvásárhelyen Nelu Tătaru egészségügyi miniszter, aki villámlátogatáson volt a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Kórházban. Az illetékes szerint két nehéz hét előtt áll az egészségügyi rendszer.

Simon Virág

2020. július 23., 10:402020. július 23., 10:40

2020. július 23., 10:422020. július 23., 10:42

A kórházlátogatást követő sajtótájékoztatón az egészségügyi miniszter említette, hogy akkor is, ha ezer felé emelkedik a napi esetszám – szerdán már 1030 új esetet jeleztek országszerte –

egyelőre nincs kilátásban a szükségállapot visszavezetése.

Azt is kiemelte, hogy elsősorban ott fognak korlátozásokat bevezetni, tehát lakótelepeket vagy egész településeket lezárni, ahol a helyi vészhelyzeti bizottság ezt fontosnak tartja.

Hirdetés

„Nem egyetlen egy nap adatai alapján döntik ezt el, hanem figyelembe vesznek heti, kétheti adatokat. A helyi bizottság ismeri a legjobban a helyzetet, ők javasolhatják, hogy zárjunk le településeket, negyedeket. (...)

Idézet
Az esetszámok ugrásszerű növekedéséhez hozzájárul az a kéthetes időszak, amikor minden tünetmentes fertőzött azt csinált, amit kedve tartott.

Az egész eddigi munkánkat, igyekezetünket semmissé tették azok, akik tagadják a koronavírus létét és azok, akik semmibe veszik az egészségügyi előírásokat. Most azonban újra szabályoztuk azt, hogy aki  fertőzött, annak kórházba, majd otthoni karanténba kell vonulnia.

Idézet
Arra számítunk, hogy két nehéz hét vár ránk, de azután csökkenni fognak a számok.

Lehet, hogy lesznek olyan kórházak, amelyek nem tudnak betegeket fogadni, és akkor őket máshova kell beutalnunk. Szinte biztos, hogy lesznek olyan egészségügyi intézmények, ahol szakemberhiány lesz és máshonnan kell orvosokat, asszisztenseket hoznunk. Reméljük, hogy helyt tud állni az egészségügyi rendszer, fogadni tudja mind a fertőzötteket, mind a krónikus betegeket” – fogalmazott eléggé pesszimistán a szaktárca vezetője.

Kórházba kell vonulniuk

Országszerte mintegy 4000 olyan személy van, aki kérésre végeztetett koronavírus-tesztet. Az egészségügyi miniszter szerint nekik is kórházba kell vonulniuk legalább 48 órára, majd otthoni elkülönítésbe. A közegészségügyi alkalmazottak számukra is elvégzik a járványügyi felmérést, hogy megtudják, kivel találkoztak. Ami a teszteléseket illeti, Nelu Tătaru azt mondta, jelenleg az országban 133 helyen végeznek PCR-típusú teszteket, naponta 19–20 ezret, és ha három váltásban dolgoznának az alkalmazottak, akkor napi 28 ezer tesztet is el lehetne végezni. Azt is kiemelte, hogy elsőbbséget élveznek a betegek, illetve a fertőzésgyanúsak, és csak utána következhetnek azok, akik szabadságra készülnek.

korábban írtuk

A marosvásárhelyi kórház alagsorába is benézett az egészségügyi miniszter
A marosvásárhelyi kórház alagsorába is benézett az egészségügyi miniszter

Villámlátogatásra érkezett kedden Marosvásárhelyre, Nelu Tătaru egészségügyi miniszter, aki többek között a Maros megyei  Sürgősségi Kórházat látogatta meg. Több részleget felkeresett, majd azt mondta: a hiányosságokat pótolni kezdték.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés