Koncerthétvégék a kézdivásárhelyi Borudvarban

Kovács Miklós, az FFB gitárosa •  Fotó: Török Hunor személyes archívuma

Kovács Miklós, az FFB gitárosa

Fotó: Török Hunor személyes archívuma

Augusztus első három péntekje főként a bluesról és a dzsesszről szól a kézdivásárhelyi Borudvarban. Sorrendben a budapesti FFB, a brassói Fernet Blues Company és sepsiszentgyörgyi ConFusion lép fel a népszerű szórakozóhely színpadán.

Kocsis Károly

2024. augusztus 01., 15:282024. augusztus 01., 15:28

Elsőként augusztus 2-án, pénteken 20 órától az FFB szórakoztatja a közönséget. Hogy pontosan milyen zenét játszik, arról csak sejtéseink lehetnek, hiszen idén februárban alakult: a budapesti Kőbányai Zenei Stúdió diákjai alkotják, akik az iskolában egymásra találva, és élvezve az együttzenélés örömét, hozták létre a zenekart.

Amint azt Török Hunor dobos lapunknak elárulta, főleg a fusion műfajban mozognak otthonosan, de jazz-fusion és funky beütésű dalaik is hallhatók. Az egyórás koncert alatt virtuóz gitárjátékra, nagyon gyors dobolásra és magas szintű technikát megcsillogtató basszusgitár-játékra számíthat a közönség.

A Fernet Blues Company nem szorul különösebb bemutatásra, hiszen a honi blues műfaj egyik nagyágyújaként jegyzik. Annyit azért hadd elevenítsünk fel, hogy ország egyik legkiválóbb szájharmonikása, Cristi Oprea 1999-ben alapította hobbizenekarát Isac Gabival, a Conexiuni egykori basszusgitárosával közösen. Őket jelenleg Vlad Isac (dobok), Yoko (gitár, ének) és Vetró Bodoni Sebestyén András (gitár) egészíti ki.

A Fernet Blues Company augusztus 9-én lép fel Kézdivásárhelyen •  Fotó: Jazz Bisztró Galéria

A Fernet Blues Company augusztus 9-én lép fel Kézdivásárhelyen

Fotó: Jazz Bisztró

Utóbbi – nem mellesleg kézdivásárhelyi származású lévén – a Székelyhonnak elmondta, a kolozsvári Jazz in the parkról, Tusványosról és brezoi-i bluesfesztiválról hazaszállingózó tagok

rövid szünet után ismét stúdióba vonultak,

hogy nevükhöz méltóan szerepelhessenek az augusztus 15–18. között esedékes brassói nemzetközi Jazz and Blues Fesztiválon. Előtte, augusztus 9-én a Borudvarban tartják a főpróbát – érdemes őket meghallgatni.

A ConFusion egy dinamikus és kreatív háromszéki együttes •  Fotó: Tinca Teddy személyes archívuma Galéria

A ConFusion egy dinamikus és kreatív háromszéki együttes

Fotó: Tinca Teddy személyes archívuma

A ConFusionnak csak a neve hangozhat újszerűen, hiszen tagjai, Tinca-Zan Laura (ének), Könczey Kinga (fuvola), Tinca Teddy (gitár), Tóth Olivér (basszusgitár) és Könczey Jenő (dobok) más zenekarokban már sokszor késztették vastapsra rajongóikat, többségük például a Free Connectionben, a White Bettyben vagy a Black Bettyben, de Tinca Teddy többek között Földes László Hobo és Weinberger Attila oldalán is gitározott. Neki – no meg Tóth Olivérnek – azért is külön szorítunk, mert

hosszú éveken át kollégáink voltak.

A ConFusion a funky és a blues izgalmas fúziójával varázsolja el a közönséget, zenei palettája egyedülálló hangzásvilágot jelenít meg. Erről augusztus 16-án is könnyedén megbizonyosodhatunk a kézdivásárhelyi Borudvarban – mindhárom koncert kezdési időpontja 20 óra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Rendkívüli tisztújító kongresszust tart szombaton a Nemzeti Liberális Párt

Szombaton 1200 küldött részvételével rendkívüli tisztújító kongresszust tart a parlament épületében a Nemzeti Liberális Párt (PNL).

Rendkívüli tisztújító kongresszust tart szombaton a Nemzeti Liberális Párt
2025. július 12., szombat

Dominic Fritz: szemrebbenés nélkül támogatjuk a miniszterelnök által bejelentett reformokat

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz arról biztosította Ilie Bolojan miniszterelnököt, hogy jómaga és pártja „szemrebbenés nélkül” támogatják a második deficitcsökkentő csomag részét képező, pénteken bejelentett reformokat.

Dominic Fritz: szemrebbenés nélkül támogatjuk a miniszterelnök által bejelentett reformokat
2025. július 11., péntek

A különnyugdíjak szabályozása és a közigazgatás reformja is része lesz a második fiskális csomagnak

A második fiskális csomagnak nem csak a bírák és az ügyészek nyugdíját, hanem az összes különnyugdíjat szabályoznia kell – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.

A különnyugdíjak szabályozása és a közigazgatás reformja is része lesz a második fiskális csomagnak
2025. július 11., péntek

Bolojan ismertette a második deficitcsökkentő csomagot

Ilie Bolojan pénteken bejelentette, hogy a kormány második deficitcsökkentő csomagjának része az állami vállalatok reformja, ezen belül az igazgatótanácsaik létszámának csökkentése és a vezetőik juttatásainak korlátozása.

Bolojan ismertette a második deficitcsökkentő csomagot
2025. július 11., péntek

Lemondott a fizetése 20 százalékáról energiaügyi miniszter

Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.

Lemondott a fizetése 20 százalékáról energiaügyi miniszter
2025. július 11., péntek

A parlament épületén lévő antennák azonnali leszerelését követelik a szenátusi alkalmazottak

A parlament épületén lévő antennák és elektromágneses mezőt generáló berendezések azonnali leszerelését kérték pénteken a szenátus alkalmazottainak szakszervezetei, arra hivatkozva, hogy a kormány korlátozni készül a veszélyességi bérpótlékot.

A parlament épületén lévő antennák azonnali leszerelését követelik a szenátusi alkalmazottak
2025. július 11., péntek

Bagossy koncerttel zárul az idei Vásárhelyi Forgatag

A marosvásárhelyi magyar közösség ünnepét, a Vásárhelyi Forgatagot idén augusztus 27–31. között szervezik meg, idén pedig a „vásárhelyiség” köré épül. A tizenkettedik családi rendezvényen mindenki talál magának való programot idén is.

Bagossy koncerttel zárul az idei Vásárhelyi Forgatag
2025. július 11., péntek

Felújítják a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot

Hatvanmillió lejből újítják fel a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot. Hargita Megye Tanácsa és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház partnerségben pályázott európai uniós és kormányforrásokra.

Felújítják a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot
2025. július 11., péntek

Templomok restaurálására különített el pénzt a Hargita megyei önkormányzat

Idén 23 Hargita megyei templom és műemlék felújítására, restaurálására biztosít 1,6 millió lejt Hargita Megye Tanácsa – soron kívüli ülést tartottak pénteken.

Templomok restaurálására különített el pénzt a Hargita megyei önkormányzat
2025. július 11., péntek

Egy hónap alatt több mint száz lejjel csökkent a nettó átlagbér

Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet. A bruttó átlagbér 9187 lej volt májusban, 228 lejjel kisebb, mint az előző hónapban.

Egy hónap alatt több mint száz lejjel csökkent a nettó átlagbér