Hirdetés
Hirdetés

Kiválasztották a március 15-i ünnepség versmondóját és diákszónokát Kézdivásárhelyen

Porkoláb Tamás-János, a szavalóverseny győztese •  Fotó: Dénes Botond

Porkoláb Tamás-János, a szavalóverseny győztese

Fotó: Dénes Botond

Kézdivásárhelyen a hagyományokhoz híven idén is szavaló-, illetve szónokversenyen választották ki azokat a diákokat, akik a március 15-i főtéri ünnepségen előadhatják produkciójukat. A szavalóversenyt a Turóczi Mózes Általános Iskola, a szónokversenyt a Bod Péter Tanítóképző egy-egy diákja nyerte meg.

Farkas Áron

2024. március 12., 17:502024. március 12., 17:50

Hétfőn a Vigadó Művelődési Központ dísztermében tartották meg az általános iskolásoknak szóló Gábor Áron szavalóversenyt, amelyre idén 16 kisdiák nevezett be. A szervezők nevében Ménessy Kinga Kitty, az önkormányzat kommunikációs irodájának vezetője köszöntötte a város három általános iskolájából érkezett versenyzőket és felkészítő tanáraikat, majd az ifjú versmondók sorszám alapján, véletlenszerű sorrendben adták elő produkciójukat.

Hirdetés

A zsűriben Dimény-Haszmann Árpád költő, Gecse Noémi színművész és Lung László Zsolt, a Vigadó igazgatója foglalt helyet, döntésük értemében az idei szavalóverseny győztese Porkoláb Tamás-János, a Molnár Józsiás Általános Iskola VII. osztályos tanulója (felkészítő tanára Kádár Andrea), aki Petőfi Sándor Dicsőséges nagyurak című költeményét adhatja elő a Gábor Áron téri ünnepségen.

A második helyezést Berecki Gergő, a Turóczi Mózes Általános Iskola VII. osztályos diákja érdemelte ki (felkészítő tanára Bartalis Irma), a harmadik helyen pedig Pap Anna, a Petőfi Sándor Általános Iskola V. osztályos tanulója végezett (felkészítő tanára Damó Beáta). Dicséretben részesült Szőcs Mátyás, a Molnár Józsiás Általános Iskola VI. osztályos diákja (felkészítő tanára László Ildikó).

Várza-Deák Júlia, a szónokverseny győztese •  Fotó: Iochom István Galéria

Várza-Deák Júlia, a szónokverseny győztese

Fotó: Iochom István

Bodpéteres lány a diákszónok

Kedden az Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében került sor a középiskolás diákok számára kiírt Zúg Március szónokverseny 19. kiadására. Az RMDSZ Kézdivásárhelyi Szervezete által megrendezett eseményre hat diák nevezett be az Apor Péter Szakközépiskola, a Bod Péter Tanítóképző, Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium és a Gábor Áron Szakközépiskola képviseletében.

Az ifjú szónokok teljesítményét Bándi Lilla Enikő magyartanár, Dávid Sándor kommunikációs szakember, az RMDSZ városi szervezetének elnöke és Józsa Irén nyugalmazott magyartanár pontozta.

Döntésük alapján a március 15-i ünnepség résztvevői Várza-Deák Júlia, a Bod Péter Tanítóképző X. osztályos diákja beszédét hallgathatják meg (felkészítő tanára Deák Ferenc). Második helyezést ért el Jánosi Tamás, a Bod Péter Tanítóképző X. osztályos tanulója (felkészítő tanára Deák Ferenc), a harmadik díjat Szabó Alíz, a Gábor Áron Szakközépiskola X. osztályos tanulója vehette át (felkészítő tanára Csák Ildikó-Erzsébet), míg dicséretben Fekete Boróka, az Apor Péter Szakközépiskola IX. osztályos diákja részesült (felkészítő tanára Dezső Edit).

Mindkét verseny második helyezettje március 15-én, a testvérvárosból érkező küldöttségek tiszteletére szervezett díszvacsorán mondhatja el szavalatát, illetve szónoklatát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

Megtámadta az alkotmánybíróságon az államfő az új feddhetetlenségi törvényt

Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.

Megtámadta az alkotmánybíróságon az államfő az új feddhetetlenségi törvényt
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Most ön is elmondhatja, hogyan látja Maros megye jövőjét

Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.

Most ön is elmondhatja, hogyan látja Maros megye jövőjét
2026. augusztus 10., hétfő

Ismét apad a Duna Csernavodánál, napokon belül teljesen leállhat az atomerőmű

Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.

Ismét apad a Duna Csernavodánál, napokon belül teljesen leállhat az atomerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Látásjavítás alvás közben: az éjszakai kontaktlencséről

Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.

Látásjavítás alvás közben: az éjszakai kontaktlencséről
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Cseke: az RMDSZ első opciója egy nagykoalíció létrehozása az új kormány érdekében

Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: az RMDSZ első opciója egy nagykoalíció létrehozása az új kormány érdekében
2026. augusztus 10., hétfő

Akiknek a jogosítványa bánta a gyorshajtást

Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.

Akiknek a jogosítványa bánta a gyorshajtást
2026. augusztus 10., hétfő

Cseke Attila: a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás rendkívül veszélyessé vált

Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.

Cseke Attila: a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás rendkívül veszélyessé vált
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Érvényes Baka András jelölése, kedden délután választják meg az új államfőt

A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.

Érvényes Baka András jelölése, kedden délután választják meg az új államfőt
2026. augusztus 10., hétfő

Csíkszereda felirat fogadja a Székelyudvarhely irányából a megyeszékhelyre érkezőket

Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.

Csíkszereda felirat fogadja a Székelyudvarhely irányából a megyeszékhelyre érkezőket
2026. augusztus 10., hétfő

Szigorítás: saját fogyasztásra szánt alkoholos ital évente egyszer hozható be adómentesen Romániába

Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.

Szigorítás: saját fogyasztásra szánt alkoholos ital évente egyszer hozható be adómentesen Romániába
Hirdetés