
Fotó: Gönczy Tamás
Az RMDSZ újra kormányzásra készül – szögezte le Kelemen Hunor kedden, a székelyföldi önkormányzati vezetők gyergyóremetei találkozóján. A jövő év kihívása, feladata, hogy a választásokon úgy mozgósítsanak, olyan eredményt érjenek el, amivel a jelenleginél jobb tárgyalási pozícióba kerülhet a szervezet.
2023. június 27., 19:002023. június 27., 19:00
2023. június 27., 19:012023. június 27., 19:01
A Székelyföldi Önkormányzati Tanács (SZÖT) elnöke, Barti Tihamér szervezésében zajlott az a találkozó, amelynek Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint Cseke Attila és Tánczos Barna voltak a vendégei. Az eseményen a három székelyföldi megye településeinek polgármesterei vettek részt, jelen volt még Tamás Sándor és Péter Ferenc, Kovászna és Maros megye önkormányzatának elnöke, valamint a Kovászna és a Hargita megyei prefektusok, Ráduly István és Petres Sándor is.
Fotó: Gönczy Tamás
A Gyergyóremetén megtartott esemény sajtónyilvános részében a község polgármestere, Laczkó Albert Elemér, valamint a szervező SZÖT elnök, Barti köszöntötte a jelenlévőket, majd Kelemen Hunor tartotta meg tájékoztató beszédét a kormányban töltött időszakról, a kormányzásból való kiszorulás körülményeiről, valamint az RMDSZ-re váró új kihívásokról, annak tükrében, hogy jövőben választások lesznek.
– fogalmazott Kelemen. Az utolsó időszakról tartott összegzésében elmondta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) minden, az RMDSZ által javasolt kompromisszumos megoldás elől kitért. Amikor közelinek tűnt egy megállapodás, akkor mindig újabb feltételekkel jöttek elő. Egyértelmű volt a szándék, hogy „ki akarják nyomni” az RMDSZ-t a kormányból, de úgy kívánták elérni, hogy az RMDSZ lépjen ki.
Kelemen Hunor úgy véli, a kormányzás alatt eredményes munkát végeztek, rengeteg programot elindítottak, amelyeknek az önkormányzatok, a lakosság a haszonélvezői. Leszögezte, a megkötött finanszírozási szerződéseket nem lehet leállítani.
A folytatásban rátért a 2024-ben következő választások kihívásaira:
a legnehezebb az európai parlamenti választás lesz, be kell bizonyítani, hogy euroszkeptikus hangulatban is lehet mozgósítani;
az önkormányzati választásokon, ahol van kihívó, ott meg kell nyerni a tisztségeket, és lehetőleg semmit sem szabad elveszíteni. Kétszáz település és négy megye önkormányzatának irányítását lehet megszerezni;
ezt követi a parlamenti választás, ami egybeesik az államelnök-választás első fordulójával, majd végül az elnökválasztás második fordulója jön.
2024-ben vízkereszt után kezdődik az aktív, intenzív kampányév. Az RMDSZ-t jelenleg 6 százalékon mérik – mutatott rá Kelemen Hunor.
Fotó: Gönczy Tamás
Leszögezte, hisz abban, hogy tudnak úgy mozgósítani, hogy a jelenleginél jobb tárgyalópozícióba kerülhessenek a választások után.
A találkozó sajtónyilvános részébe nem fért bele Cseke Attila és Tánczos Barna felszólalása. A programban még szerepelt Barti Tihamér beszéde is, amellyel – amint az esemény előtt a sajtónak elmondta – arra igyekezett rávilágítani, hogy a polgármestereknek segíteniük kell a térségben működő, illetve induló vállalkozásokat, mert azok gazdaságfejlesztést, munkahelyteremtést jelentenek és csakis így valósulhat meg az itthon maradás.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
Költségvetés-kiegészítést kapnak a szociális ellátórendszer intézményei. Hargita megyében már csak ebből tudják kifizetni a hétfőn esedékes októberi béreket, de a megye számára jóváhagyott összeg nem oldja meg év végéig a pénzügyi gondokat.
Szakmai fórumot tartott a sepsiszentgyörgyi önkormányzat november 5-én, amelyre székelyföldi önkormányzatok és civilszervezetek képviselőit hívták meg, hogy a magyar kormány szakértőitől gyakorlati útmutatást kapjanak az uniós források lehívásához.
Azért vagyunk itt, hogy új fejezetet nyissuk a magyar-amerikai kapcsolatokban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Washingtonban, amikor Donald Trump amerikai elnök fogadta a Fehér Házban.
Mintegy 591 millió lejt költöttek a romániaiak online vásárlásra a PayU GPO Románia adatai szerint az idei fekete pénteken, 17 óra 30 percig.
Tüntetést szervez az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) november 12-én, szerdán 10 órakor a bukaresti kormánypalota előtti téren, amelyet felvonulás követ a parlament melletti Alkotmány térig.
Ionuț Moșteanu védelmi miniszter megerősítette, hogy valaki egymillió euróval próbálta meg lefizetni, hogy elősegítse egy szerződés megkötését a Romtehnica állami vállalat és egy magáncég között, de „kategorikusan” elutasította a találkozót az illetővel.
Elkezdődött pénteken Sepsiszentgyörgyön a 35. Népzene- és Néptánctalálkozó, melynek szervezését a Háromszék Táncszínház vállalja, több más intézménnyel és civil szervezettel partnerségben.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökévé választották a küldöttek Sorin Grindeanut az alakulat pénteki tisztújító kongresszusán.
Vonat gázolt egy személygépkocsit pénteken a Vidra községhez tartozó Crețești falu vasúti átjáróján, a balesetben négyen meghaltak, egy személy megsérült – számolt be a Bukarest-Ilfov katasztrófavédelmi felügyelőség.
9 hozzászólás