
Fotó: Pinti Attila
A törvényszék első fokon helyt adott a Dan Tanasă vezette egyesület kérésének, amely a csíkszeredai városháza tanácstermében elhelyezett, székely és magyar jelképeket tartalmazó kihúzható (roll-up) bannerek eltávolítását kérte.
2018. december 22., 21:592018. december 22., 21:59
A per októberben kezdődött, a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) keresete szerint a korábbi, a székely-, magyar- és városzászlók bírósági döntés utáni eltávolítása nyomán
Az ADEC fenntartja, hogy ezek a háromszög alakban felhúzott molinók valójában országok, illetve Romániában jogszerűen be nem jegyzett egyesületek zászlói, kihelyezésük pedig sérti a törvényt, amelynek nemcsak a betűjét, de a szellemét is be kell tartani.
A Hargita Megyei Törvényszék a napokba hozott elsőfokú ítéletében
Füleki Zoltán alpolgármester, aki a per indulásakor korábban kifejtette, kiállítási darabokról van szó, amelyek különböző információkat szolgáltatnak Székelyföldről, Csíkszereda város alapító okiratairól, és az 1956-os magyar forradalom csíkszeredai és székelyföldi személyiségeiről. Egyúttal arra is számított, hogy a bíróság figyelembe veszi a zászlók és ezek közötti különbséget, mert ha nem, akkor szerinte bármit meg lehet tenni.
Nem így történt. Az alpolgármester szerint most először meg kell várni az elsőfokú ítélet indoklását, amelynek tanulmányozása után lehet dönteni a fellebbezésről – ezt a lépést Füleki mindenképp meg akarja tenni. Az egyesület által indított perek következményeként Csíkszeredában eddig nemcsak a városháza tanácsterméből kellett eltávolítani a vitatott zászlókat, hanem az épület homlokzatáról, és a Városi Művelődési Házhoz közeli zászlórúdról is le kellett venni a székely lobogót, és a város zászlaját. Ugyanakkor a Városháza feliratot is el kellett távolítani a homlokzatról.
Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.
Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.
3 hozzászólás