Hirdetés
Hirdetés

Kibővített bringasuli Székelyudvarhelyen

Három napon át reggeltől estig tanulják a helyes bringázást. Archív •  Fotó: Barabás Ákos

Három napon át reggeltől estig tanulják a helyes bringázást. Archív

Fotó: Barabás Ákos

Bringasulit indított a Szekler Teker: persze nem kerékpározni, hanem a helyes, biztonságos és magabiztos közlekedésre tanítják a gyerekeket. A nagy sikerű év eleji akciójukra – a középiskolai kerékpáros oktatásra – tekintettel, ahol hat órát tudtak foglalkozni az osztályokkal, most háromnapos oktatótáborban, napi nyolc órában teljesítik ki a tananyagot.

Kosztolányi Kata

2018. július 15., 17:012018. július 15., 17:01

Ez már tavaly tervben volt, de akkor nem találtak megfelelő helyet, ahol terem és terep is adott. Idénre azonban ez az akadály elhárult: a zetelaki erdészet által működtetett volt Határpatak panzió befogadta őket, ráadásul épp ideális a célra, hiszen közvetlenül az épület mellett két minifocipálya van egymás mellett elválasztva, így párhuzamos oktatásra is lehetőség van, illetve

időjárástól függően bármikor lehet váltakoztatni az elméleti és gyakorlati oktatást.

A tábor két turnusban indul, július 16–18., illetve 23–25. között. Az első turnusra egy tizenkét fős csoport, kilenc és tizenhárom év közötti gyerek gyűlt össze, vagyis az a korosztály, akik a szülők mellett már bringázhatnak a városon kívül, sőt kezdik engedni őket magukra is a parkba. Velük

három képzett oktató és egy segéd foglalkozik majd.

„Célunk az alap közlekedési szabályokon túl mindent megmutatni, ami készség, ami hozzájárul ahhoz, hogy magabiztosan biciklizzenek, elkerüljék a veszélyhelyzeteket, reflexszerűen tudjanak bizonyos forgalmi helyzetekre reagálni. Ezeket a technikákat orrvérzésig lehet most velük gyakoroltatni, annyira, hogy beidegződjön, és a gyerek ügyességétől függően még tovább ragozni, például hogy félkézzel is tudjon fordulni” – közölte Simon Szilárd, a Szekler Teker vezetője, aki maga is részt vesz az oktatásban Kakasy Botond, Csonta László, a csíkszeredai Zöld SzékelyFöld Egyesület elnöke, valamint Szalló Réka mellett.

A bukósisaktól az akadálypályáig

Simon Szilárd szerint most több idő van mindenre, mint amire az iskolai oktatás során futotta, és ahol a két elméleti óra közül egy csak a közlekedési táblákra ment el. Nagyobb szerep jut a játéknak – a kirakósok, szemléltetőeszközök, forgalommodellezés egyre-másra Csonta László fejéből pattannak ki. A gyakorlatok során a szabályosság és ügyesség a két fő szempont:

megtanulják a bukósisak helyes használatát, a kerékpár felépítését és beállításait, a szabályos elindulást, jelzést és megállást, a sávváltás és kanyarodás technikáját, a vészfékezést, az akadályok és veszélyes forgalmi helyzetek kikerülését. Végül a tanultakat akadálypályán tesztelhetik.

Simon Szilárd elmondta még, hogy a következő évben esedékes bringasulit már az alacsonyabb korosztályra is kiterjesztik, mert „úgy vettük észre, hogy azok a szülők, akik tudatosan nevelik a gyerekeiket, és biciklis életmódra szoktatnák őket, igénylik, hogy mindegyikükkel, tehát a kisebbel is foglalkozzunk, így ötévesek is jöhetnének akár”.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél

Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kárpátalján találkozna az ukrán elnökkel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátalján találkozna az ukrán elnökkel Magyar Péter
2026. április 28., kedd

Azonnal a lényegre tért az RMDSZ, miután az EMSZ-elnök Zakariás bejelentette a szakítást

Kilép az RMDSZ bukaresti képviselőházi frakciójából Zakariás Zoltán, az EMSZ elnöke, és a továbbiakban független képviselőként folytatja tevékenységét. A Szövetség részéről becsületbeli lemondásra szólították fel.

Azonnal a lényegre tért az RMDSZ, miután az EMSZ-elnök Zakariás bejelentette a szakítást
2026. április 28., kedd

Bennégett egy garzonlakásban egy férfi Nagyszebenben

Meghalt egy férfi kedden egy nagyszebeni tömbházlakásban kiütött tűzben. A 65 éves férfi elszenesedett holttestét a tűzoltók találták meg.

Bennégett egy garzonlakásban egy férfi Nagyszebenben
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Magyarországon már nyertek a Temuval szemben, megannyi vásárlónak térítenek vissza pénzt

Legalább 882 millió forintot (2,4 millió eurót) fizet vissza a magyar vásárlóknak és 437 millió forint (1,2 millió euró) bírságot fizet be a költségvetésbe a Temu online piactér európai üzemeltetője a Gazdasági Versenyhivatal eljárásának következtében.

Magyarországon már nyertek a Temuval szemben, megannyi vásárlónak térítenek vissza pénzt
2026. április 28., kedd

Piknik helyett vacogás: szokatlanul hideg lesz az idei majális

A hőmérséklet szerdától országszerte csökkenni fog, csütörtökön és pénteken pedig az évszakhoz képest szokatlanul hideg idő várható, a hőmérsékleti értékek 8–12 fokkal alacsonyabbak lesznek a többéves átlagnál.

Piknik helyett vacogás: szokatlanul hideg lesz az idei majális
2026. április 28., kedd

Elfogadták Hargita Megye Tanácsának költségvetését

Kompromisszumos költségvetést fogadott el Hargita Megye Tanácsa keddi, áprilisi ülésén. Bevételi oldalon 828 millió lejjel, kiadási oldalon 907 millió lejjel számolnak. A két összeg közötti különbség egyensúlyba hozása még számos tényezőtől függ.

Elfogadták Hargita Megye Tanácsának költségvetését
Hirdetés
2026. április 28., kedd

251 aláírással benyújtották a bizalmatlansági indítványt a Bolojan-kormány ellen

A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Béke – Románia az első frakciói kedden benyújtották a parlamentben a bizalmatlansági indítványt.

251 aláírással benyújtották a bizalmatlansági indítványt a Bolojan-kormány ellen
2026. április 28., kedd

Tánczos Barna szerint megbukhat a kormány

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) közös bizalmatlansági indítványát nagy valószínűséggel megszavazza majd a parlament, és a kormány megbukik – jelentette ki Tánczos Barna kormányfőhelyettes.

Tánczos Barna szerint megbukhat a kormány
2026. április 28., kedd

Tarr Zoltán lesz a kultúráért felelős, Tanács Zoltán pedig a technológiai miniszter a Tisza-kormányban

Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.

Tarr Zoltán lesz a kultúráért felelős, Tanács Zoltán pedig a technológiai miniszter a Tisza-kormányban
Hirdetés