
Zajlanak az előkészületek
Fotó: Veres Nándor
A hatodik kiadásához érkezett rendezvényt az Erőss Zsolt Arénában tartják csütörtöktől vasárnapig. A könyvmustra mellett egész napos bemutatókkal készült a városháza kulturális irodája. A csíksomlyói tűzkárosult gyerekek is koncerteznek.
2021. szeptember 14., 18:142021. szeptember 14., 18:14
Az esemény sajtótájékoztatóján Korodi Attila, Csíkszereda polgármester elmondta, 23 könyvkiadó részvételével fog zajlani a négynapos program. „Rangos kulturális hétvégére hívjuk a környékbelieket, ahol könyvbemutatók, pódiumbeszélgetések, koncertek, filmvetítés és előadások is terítéken vannak” – foglalta össze a programpontokat.
Sógor Enikő csíkszeredai alpolgármester úgy értékelte, ha a kultúrának teret adunk, az csak gyarapodik. Mint ismertette,
A koncertek sorában a Kaláka együttes, a Kollár-Klemencz Kamarazenekar, illetve Bertóti Johanna gyerekkoncertje is szerepelnek. Megjegyezte, állandó tárlatként és újdonságként képregény-kiállítás lesz látható. A roma közösség irányában való nyitás jegyében a csíksomlyói tűzkárosult gyerekek fognak fellépni egy koncerten – akik több hónapja gyakorolnak már –, illetve két könyv erejéig a kortárs roma irodalom is helyet kap a vásáron. Mint ismert, január 7-én tűz ütött ki Csíkszeredában, a Somlyó utca 33. szám alatti romatelepen, ahol húsz ház vált a lángok martalékává. A hajléktalanná vált családokat (összesen mintegy 250 személyt) még azon az éjszakán az Erőss Zsolt Arénában helyezte el a csíkszeredai városvezetés, közülük több mint százan jelenleg is ott laknak.
Fotó: Veres Nándor
Hajdú Áron, a Bookart kiadó vezetője rámutatott, örvendetes, hogy ismét könyvvásár lehet Csíkszeredában, hiszen a szerzők csak ilyen formában tudnak kapcsolatba lépni az olvasókkal. Mint elhangzott, tavaly a magyarok lakta területen csak itt volt könyvvásár. Tőzsér László, a Gutenberg Kiadó vezetője szerint gazdag programot sikerült összeállítani, ugyanakkor a két héttel ezelőtti Budapesti Ünnepi Könyvhét jelesebb könyveit is sikerült elhozniuk a vásárra.
Fotó: Veres Nándor
Az eseménynek az Erőss Zsolt Aréna ad helyet. Az épületbe való bejutás a sürgősségi, mentős bejáraton lesz megoldva, lévén, hogy a főbejáratot és a félemeletet a csíksomlyói tűzkárosultak használják. Külső helyszínen lesz a Fodor Sándor-sátor, az épületben pedig kötelező lesz a védőmaszk használata.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!