Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Egy személygépjármű és két motorkerékpár ütközött össze vasárnap délután Bodzakraszna közelében, a balesetben ketten megsérültek – adja hírül a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
2024. július 21., 18:502024. július 21., 18:50
Egy 31 éves, Brassó megyei nő személygépkocsijával a 10-es országúton haladt Bodzaforduló felől Brassó irányába, vasárnap 13 óra körül, amikor áthajtott a szemközti sávba és összeütközött két motorkerékpárral. Az ütközés következtében egy 41 és egy 42 éves férfit, a motorkerékpárok vezetőit a helyszínen orvosi ellátásban részesítették és további kivizsgálásra kórházba szállították.
Valamennyi sofőrnél alkoholszondás vizsgálatot is végeztek a hatóságiak, amely kimutatta, egyikük sem fogyasztott szeszes italt a balesetet megelőzően.
A baleset körülményeit vizsgálják, és eljárás indult gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt.
Egy nappal korábban szintén Kovászna megyében, Maksa közelében halálos kimenetelű motoros baleset történt, miután a motorbicikli vezetője előzésbe kezdett és összeütközött a szemközti sávban közlekedő gépjárművel.
Halálos kimenetelű motoros baleset történt a 11-es országúton, Maksánál szombaton délután, melynek nyomán egy kiskorú is megsérült. Néhány órával a tragédia előtt a közeli Kökösnél három autó ütközött össze.
Egy aktuális tragédiát lovagolt meg egy újrahasznosított videóval a Medveles Erdélyben-Gyergyószentmiklóson Facebook-oldal, amelyről mi is hírt adtunk.
Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szerda reggel 7 óra 38 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
Jelentős, legalább 12 százalékos áremelkedés várható az új építésű ingatlanok piacán, mivel az eddigi 9 százalékos áfa helyett 21 százalékot kell fizetniük a vásárlóknak augusztustól a 120 ezer eurós értékhatár alatti lakásokért is.
Lesodródott az úttestről egy autó a Maros megyei Nyárádkarácson községhez tartozó Folyfalván kedden este. Az autóban utazó személy súlyosan sérüléseket szenvedett, kórházba szállították.
Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.
Kidőlt fa miatt lezárták a 12C jelű országutat Gyergyószentmiklós és a Gyilkos-tó között kedden este. Áramszünet is van a térségben a vihar okozta károk miatt.
Megtalálták annak a medvének a bocsát, amelynek az anyja a napokban egy motorost ölt meg a Transzfogarason. A tragédiát követően a nagyvadat kilőtték, a bocs pedig anya nélkül maradt.
Lezárták az utat a Bucsin-tető térségében egy kidőlt fa miatt kedden este. A hatóságok este kilenckor még dolgoztak az útszaszakasz felszabadításán.
szóljon hozzá!