
Fotó: Olvasói felvétel
Két autó ütközött Szentegyháza és Csíkszereda között, a 13A jelzésű országúton. A baleset következtében a két sofőrt az összeroncsolódott gépjárművekből kellett kiszabadítani. Az egyik sofőr később életét vesztette.
2023. június 23., 20:222023. június 23., 20:22
2023. június 23., 22:372023. június 23., 22:37
A helyszínre a székelyudvarhelyi tűzoltók vonultak ki, és a helyi önkéntes alakulatot is riasztották. Mindkét utas eszméleténél van – tájékoztatott a Hargita megyei tűzoltóság.
Fotó: Olvasói felvétel
Elhunyt egy 55 éves férfi a kórházban a két személygépkocsi ütközésének következtében - tájékoztatott Maria Plumbu, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzávetőleg két órán át egy sávon haladt a forgalom a Szentegyháza kijáratánál bekövetkezett balesetben. Az esethez péntek 19 óra körül riasztották a szentegyházi rendőrséget. Az első vizsgálatok szerint egy 19 éves szentegyházi férfi Csíkszereda irányába tartott Szentegyházáról, és nem tartotta be a távolságot a menetirányával ellentétes sávon szemből érkező autótól, amelyet egy 55 éves máréfalvi férfi vezetett. A járművek összeütköztek, mindkét sofőrt sérülésekkel szállították kórházba, az 55 éves férfi életét azonban nem tudták megmenteni. Tekintettel arra, hogy nem tudtak alkoholszondás vizsgálatot végezni a helyszínen, ezért vérvétellel állapítják meg, hogy fogyasztott-e alkoholt a balesetet megelőzően. Az eljárás ügyészi vezetéssel folyik tovább a baleset pontos körülményeinek tisztázása érdekében.
Fotó: Olvasói felvétel
A kulturális minisztérium felvette a szombaton a 79. Cannes-i Filmfesztiválon Arany Pálmával díjazott Fjord című filmet azon stratégiai kulturális projektek listájára, amelyek finanszírozásban részesülnek az Oscar-díjra való jelöléshez.
A háborút nem egy szuperhatalom nyeri meg, hanem a mindenható szeretet, az emberiséget a nyomortól nem a megszámolhatatlan gazdagság, hanem a szeretet kifogyhatatlan ajándéka szabadítja meg – mondta XIV. Leó pápa a vatikáni Szent Péter-bazilikában.
Körülbelül 100 métert zuhant a Bucsecs-hegységben az a két turista, akiket a hegyimentőknek végül sikerült megmenteniük vasárnap.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt vasárnap 5 óra 2 perckor Vrancea megyében.
Heves vita bontakozott ki a gyimesbükki Rákóczi-vár felújítása körül, miután Dan Tanasă AUR-os parlamenti képviselő bírálni kezdte a beruházást, illetve annak állami finanszírozását
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Felemelő és feltöltő az az összetartozás és szeretet, ami csak itt tapasztalható meg – vélik a zarándokok, akiket arról kérdeztünk, miért látogatnak évről évre a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz pünkösdkor.
Az összmagyarság ünnepe, tízezrek találkozási pontja, „hazatérés” és még sorolhatnánk a csíksomlyói búcsú jelzőit. Újabb fotós összeállításunkban ezúttal a csíksomlyói búcsú arcait mutatjuk, akiken megakadt a fotósaink szeme és lencséje.
A búcsújárás elengedhetetlen kellékei a feszületek, zászlók, egyházi jelképek, amik tájékozódási pontként is szolgálnak a több százezres tömegben. Fotósaink képein mutatjuk az idei búcsú legszembetűnőbbjeit.
Az idei pünkösdszombaton is kegyes, sőt „túl kegyes” volt az időjárás a zarándokhoz, akik tűző napsütésben, nyárias melegben vehettek részt a búcsús szentmisén, Csíksomlyón. Fotókon mutatjuk.