
Földmunkákkal dolgozik a kivitelező cég, vezetékrendszer készül
Fotó: Veres Nándor
Nemsokára a csíkszeredai távolsági buszállomás teljes területére kiterjed a felújítás, ha az ideiglenes megállóhely beüzemelésével az épületet is ki lehet üríteni. A munkálatok télen sem szünetelnek, a belső korszerűsítést abban az időszakban is lehet folytatni.
2022. augusztus 24., 22:002022. augusztus 24., 22:00
Közel két hónapja vált építőteleppé a csíkszeredai buszpályaudvar, miután a beállóhelyeket lezárták, a korszerűsítéssel megbízott bukaresti cég pedig elkezdte felásni a korábbi, igencsak tönkrement burkolatot. Azóta ezt már eltávolították, és elkezdték az új víz- és szennyvízhálózat vezetékeinek építését a területen.
Bors Béla alpolgármester szerint
Fotó: Veres Nándor
Ehhez viszont teljesen meg kell szüntetni ott a tevékenységet, és a jelenleg a Brassói út felőli oldalon megálló autóbuszokat, illetve az utasokat át kell irányítani az ideiglenes helyszínre, amelyet a Nagyrét utcában, a barkácsáruházzal szembeni betonozott területen alakítanak ki. Az elöljáró szerint szóban már megkapták a beleegyezést a közlekedésrendészettől a telephely kialakítására, várják ennek írott változatát is, és akkor, várhatóan pár napon belül ezt el is kezdik. Az átköltözés után az épületet is átadják az építőnek, hogy ott is tudjanak dolgozni.
– tudtuk meg.
Fotó: Veres Nándor
Az új buszpályaudvar elkészítését jövő év vége előtt be kell fejezni, akárcsak az európai uniós támogatásban részesült fenntartható mobilitási terv többi beruházását.
Fotó: Veres Nándor
A munkálatok során két részre osztják majd a pályaudvar területét, az egyik a városi buszjáratok számára lesz fenntartva, és ott lesz ezek végállomása is, a másik részen a távolsági autóbuszok a Brassói útról térhetnek be a kijelölt beállóhelyekre, ahol az utasok leszállnak, kissé távolabb, az indulási oldalon pedig az utasfelvétel történik.
Fotó: Pinti Attila
A nemzetközi buszjáratok járművei számára külön helyet biztosítanak, és lesz egy tranzitzóna is, ahová a városon csak áthaladó távolsági buszok állhatnak be. A munkálatok költsége meghaladja a 9 millió lejt.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!