Hirdetés
Hirdetés

Késhet a csíkszeredai elkerülő út megnyitása a forgalom előtt

Két különböző munkálatot végeznek a területen, a kivitelezők egymásra várnak •  Fotó: Gábos Albin

Két különböző munkálatot végeznek a területen, a kivitelezők egymásra várnak

Fotó: Gábos Albin

Nem lehet tudni, hogy idén megnyitják vagy sem a forgalom előtt az új, észak-déli irányú csíkszeredai elkerülő utat. A vasúti felüljáró felőli útszakaszon továbbra sem dolgozhat az építéssel megbízott cég.

Kovács Attila

2019. szeptember 23., 11:552019. szeptember 23., 11:55

Nem adták át az érintett területet az útépítő cégnek, és egyelőre azt sem lehet tudni, hogy mikor történhet ez meg – ez a legnagyobb akadálya annak, hogy a vasúti felüljáró hídtól a vasútvonal mentén a Rét utcai vasúti átjáróig vezető új elkerülő út utolsó szakaszát is megépítsék. Azon a részen egy volt üzemanyag-lerakat felszámolása után a terület rendezését, fertőtlenítését kellett elvégezni, ezt is idén kezdték el, de hogy mikor fejezik be, azt nem lehet tudni. A helyszínen nagy méretű kiásott gödröket lehet látni, amelyekbe víz gyűlt, és a jelek szerint nagyon rövid idő alatt nem végeznek a nem túl megfeszített ütemű munkával – olyan terület is van, ahonnan még nem ásták ki a földet. Emiatt viszont kényszerű várakozásra van ítélve az útépítéssel megbízott cég.

Hirdetés

Bizonytalan a befejezés

Buzogány Károly, az utat építő ING Service Kft. igazgatója kérdésünkre azt mondta, nem tudják, mikor adják át nekik a munkaterületet, ahol a munkát kell folytatni, illetve befejezni, a Brassói úthoz történő csatlakozással. Azt viszont megtudtuk, hogy számukra

legalább egy hónapra szóló feladatot jelent a hiányzó útszakasz elkészítése, így, ha egy hónapon belül nem kezdenek el ott dolgozni, akkor már nehéz lesz időben végezni.

A korábban ismertetett tervek szerint idén makadámútnak kell elkészülnie a Brassói út vasúti felüljáró alatti szakasza és a Rét utcai vasút átjáró között, amelyet ebben az állapotban megnyitnak az áthaladó forgalom előtt, tesztelve az út teherbírását. Ezzel idén

az útépítés első szakasza készülhet el, amelynek költsége a szerződés szerint áfával együtt 13 millió lej – a jelentős összeg a különleges alapozással is magyarázható, mivel a lápos, süppedős területen több rétegben elhelyezett geotextília, illetve a georácsnak nevezett műanyag háló alkalmazására volt szükség.

A Somlyó-patakon ugyanakkor nagy teherbírású híd épült, és több átereszt is beépítettek az útszerkezetbe.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Jövőben is folytatják

Miután a lápos területen átvezető út terhelhetőségét a közúti forgalommal is kipróbálják,

várhatóan jövőben folytatódhat a munkálat, amelynek során 8 méter széles aszfaltburkolat készül, a felüljáró híd felőli csatlakozásnál pedig körforgalmat alakítanak ki.

Ez viszont külön közbeszerzési eljárás tárgyát képezi majd, külön költséggel. A PNDL 2 nevű helyi fejlesztési országos program által korábban nyújtott támogatásból 14,8 millió lejt használhat fel a város az építési költségek fedezésére. Az új útszakasz azt is lehetővé teszi majd, hogy a Székelyudvarhely irányából Brassó felé, illetve ellenkező irányba tartó áthaladó- és teherforgalom a vasúti felüljáró hidat elkerülve, a Rét utca érintésével haladjon át a városon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás

Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben
2026. augusztus 14., péntek

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó

A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó
2026. augusztus 14., péntek

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy

Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg

Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg
2026. augusztus 14., péntek

Nem mindennapi helyszínen mutatják be a környezettudatos divatot Marosvásárhelyen

A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.

Nem mindennapi helyszínen mutatják be a környezettudatos divatot Marosvásárhelyen
2026. augusztus 14., péntek

Újabb helyreállítási pénzeket hívna le Románia

Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.

Újabb helyreállítási pénzeket hívna le Románia
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Elszakadt a film, kórházban ébredt a Brassóban két turistát halálra gázoló sofőr

Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.

Elszakadt a film, kórházban ébredt a Brassóban két turistát halálra gázoló sofőr
2026. augusztus 14., péntek

Elmondta az ügyvivő miniszterelnök, hogy miből pótolnák az atomreaktor leállítása miatt kieső energiát

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.

Elmondta az ügyvivő miniszterelnök, hogy miből pótolnák az atomreaktor leállítása miatt kieső energiát
2026. augusztus 14., péntek

Nem volt alapja a szóbeszédeknek, megnyugodtak az orotvaiak, hogy lezárult a gyilkosság ügye

Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.

Nem volt alapja a szóbeszédeknek, megnyugodtak az orotvaiak, hogy lezárult a gyilkosság ügye
Hirdetés