
Fotó: Péter Beáta
A Z: Az utolsó őrző című ifjúsági kalandregény után ezúttal romantikus thrillerrel rukkolt elő Lázár Csaba, avagy írói álnevén C.S. Lazzar. A Víz alatt című regényben több rejtett üzenetet is felfejthetünk – derült ki a kedd esti könyvbemutatón. A szerző a könyvek eladásából származó bevétellel az árvízkárosultakon kíván segíteni.
2019. június 26., 09:312019. június 26., 09:31
2019. június 26., 10:052019. június 26., 10:05
Vízzel kapcsolatos természeti katasztrófa és szerelem – így foglalta össze röviden a szerző, hogy miről szól legújabb regénye, amelyről aztán az est folyamán kiderült, hogy számos rejtett üzenetet tartalmaz. A csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának színpadán a rendhagyó könyvbemutatón C.S. Lazzart második regényéről Balázs Brigitta faggatta. Rámutatott, az elmúlt napok történéseit, a híradókat nézve, igencsak aktuális a regény kiindulópontja.
– reagált a szerző. Mint mondta, egy másik könyvön dolgozott, amikor ennek a regénynek az ötlete megszületett, amelyet egy álom inspirált. „Álmomban történt, hogy állok a lakásom ablakában, nézek a hegyekre és látom, hogy jön a víz, nagyon sok víz. A könyvben van egy jelenet, amelyik a parkban zajlik, én az álmomban ott ébredtem meg. Rögtön tudtam, hogy ebből könyvet kell írjak, és már másnap meg is írtam a bevezetőt” – magyarázta.
Fotó: Péter Beáta
Kiderült, amikor csak teheti, ír, legszívesebben mozgalmas kávézóban szeret alkotni, főként olyan helyen, ahol nem érti a nyelvet. „Egyébként mindenhol tudok írni, utazás közben, várakozás közben, otthon, irodában. Legfőképp nem számítógépen szeretek írni, hanem kézzel. Mert, ha gépen írok, akkor elveszek a szerkesztésben, a kézzel írás sokkal jobban bevált.”
Elhangzott, a Víz alatt című regény kézirata egy év alatt készült el. És noha a regény cselekményéről nem árultak el sokat, az kiderült, hogy
Fotó: Péter Beáta
Ez azért is érdekes, mert előző könyve is azt az üzenetet közvetíti, hogy ha hiszünk magunkban, bármi lehetséges – mutatott rá Balázs Brigitta. „Nem csak írónak tartom magam, hanem filantrópnak és inspirátornak is. És más embereket is szeretnék serkenteni, más emberek alá szeretnék egy kis szikrát adni, hogy fellobbanjon bennük is a láng. Ez az oka annak, hogy bekerült mindkét könyvembe, hogy az akaraterő, a kitartás nagyon fontos.
– magyarázta C.S. Lazzar. Kifejtette, annak, hogy az „Ilyen kevésen múlna…” többször is visszatérő mondata a könyvnek, az az üzenet, hogy az emberek nagyon gyakran úgy élik az életüket, hogy biztosra vesznek olyasmit, ami egyáltalán nem az, például a kapcsolataikat más emberekkel.
Fotó: Péter Beáta
Nyilván, nem erről szól a regény, de ez a rejtett, mélyebb értelme” – hangsúlyozta a szerző, aki élete szerelmének, Timinek ajánlotta ezt a könyvét. Hozzátette, a Víz alatt című regény azoknak az olvasóknak szól, „akik szeretik a nem túl csöpögős romantikát, illetve szeretik azt is, ha borsódzik a hátuk.”
A beszélgetésen szó volt arról is, hogy a könyv borítóját is ő maga tervezte, mert így érezi igazán a magáénak, a terveiről pedig megtudhattuk, hogy jelenleg több regényen is dolgozik, többek között a Z-trilógia második részén. A könyvbemutató végén, felolvasás helyett, a Csíki Játékszín színészei adtak elő egy rövid jelenetet a regényből. A bemutatón eladott könyvek bevételét a szerző a csíkszentmártoni árvízkárosultak megsegítésére ajánlotta fel.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
szóljon hozzá!