Az elmúlt két évben ez a negyedik alkalom, hogy emberre támad a medve. Képünk illusztráció
Fotó: Tuchiluș Alex
Az egyik bölöni esztena juhnyáját védelmező pásztort sebesített meg a medve hétfőn. Az áldozat állapota stabil, az önkormányzat a hatóságokkal együtt a medve azonosításán és a környék biztosításán dolgozik.
2024. április 30., 15:012024. április 30., 15:01
2024. április 30., 15:032024. április 30., 15:03
Mindössze pár napja költözött ki a pásztor a Bölönpataktól körülbelül fél kilométerre lévő esztenára a nyájjal együtt. Ferencz Zoltán bölöni polgármester megkeresésünkre elmondta, hogy
Az áldozat a lábán sérült meg, de még így is autóba tudott ülni, és behajtani a faluba. A helyszínen elsősegélyben részesítették, majd a sepsiszentgyörgyi kórházba szállították a mentők, az állapota stabil.
A lábán érte sérülés az áldozatot
Fotó: Bölön Önkormányzata
A támadás az esztenától mintegy 70 méterre történt, erdős területen. A község elöljárója szerint amennyiben helytálló a pásztor elmondása, kijelenthető, hogy a szóban forgó nagyvadnak nem ez volt az első áldozata, korábban már rárontott emberre.
2022 júliusában ugyanezen a környéken ólálkodott a medve, megsebesítette egy pásztor lábát. 2023 tavaszán egy személy viszonylag könnyebben sérült, egy 60 év körüli pásztort azonban a fejét ért súlyos sérülések, nyílt sebek és harapások miatt életmentő orvosi ellátásban kellett részesíteni.
A mostani eset kapcsán Ferencz Zoltán elmondta: megteszik a tőlük telhetőt a medve azonosításához és visszaszorításához, adott esetben ártalmatlanításához. Kedden veszik fel a kapcsolatot a katasztrófavédelem illetékeseivel,
A községvezető kifejtette, hogy csak ezután lehet majd további lépésekben gondolkodni, ugyanis a szóban forgó terület erdős, de amennyiben sikerül beazonosítani és alátámasztani azt, hogy valóban veszélyes egyedről van szó, csak azt követően lehet szó elaltatásról vagy elszállításról. A korábbi szerencsétlenségek kapcsán felidézte, hogy a támadások után 2–3 hónapig is keresték az állatot, de nem találták.
Mint mondta, a nagyvadak még egyszer sem merészkedtek be a faluba, de a határtól 100–200 méterre már rendszeresen ólálkodnak. Elsősorban állatokra támadnak, emberi sérülés akkor történik, amikor a pásztorok a nyájat védenék meg a medvéktől. Nem tudni, hogy a hétfői incidens nyomán hány állat veszett oda, ezt a keddi akció során derítik ki.
A napra pontosan kétszáz évvel ezelőtt született Jókai Mór kézirataiért vetekedtek a korabeli nyomdában a szedők. Nem is csoda, hiszen apró gyöngybetűkkel, kevés javítással adta le írásait, amelyekből néhány oldalt Marosvásárhelyen őriznek.
Egy nap alatt több mint 1700 vészhelyzetben nyújtottak segítséget a tűzoltók, beleértve a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatti bevetéseket is – számolt be kedden a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
Újból az eltűnt fiatalember keresésére indult a székelyudvarhelyi tűzoltóság egy csoportja kedd délelőtt. Ezúttal a zetelaki víztárazó erdős részét kutatják át.
Bemutatják György Árpád Botond A város és igazságszolgáltatása Marosvásárhely a 17. században című kötetét csütörtökön 18 órától a marosvásárhelyi Teleki Tékában.
Homérosz eposzát, az Íliász folytatását dolgozza fel következő filmjében Christopher Nolan. A tökéletes trükk, az Eredet, a Csillagok között, a Tenet és az Oppenheimer rendezőjének filmjét tavasztól kezdik forgatni.
Keddtől felvehető a fa-fűtéspótlék és energia kiegészítő Székelyudvarhelyen – értesíti az érintettek a polgármesteri hivatal Facebook-bejegyzésben.
Téli körülmények között halad a forgalom kedd délelőtt azokon az utakon, amelyekre sárga havazási kódot adtak ki 10 megyében.
Az erdő felfedezését, a természet iránti tisztelet elmélyítését célzó vetélkedősorozat kiemelkedően teljesítő diákjait díjazták hétfőn Sepsiszentgyörgyön. A legügyesebb csapatok munkája nyomán három új tanösvényt alakítanak ki Háromszéken.
Enyhített a Marosvásárhelyi Ítélőtábla a Barti Tihamér ellen korábban elrendelt kényszerintézkedésen, a Hargita megyei tanács korrupciós bűncselekményekkel gyanúsított alelnökét az előzetes letartóztatás után most hatósági felügyelet alá helyezték.
Két szeméttároló gyúlt ki a hétvégén Csíkszeredában a Nárcisz, illetve a Márton Áron utcákban. Utóbbi helyszínen autók is megrongálódtak.
1 hozzászólás