
Kovács Róbert hegyimentő és Tas kutyája
Fotó: Henn Attila
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat új székhelye a 112-es segélyhívószám diszpécserszolgálata melletti telken épül fel Marosvásárhelyen. Ahogy Kovács Róbert, a hegyimentők vezetője a Székelyhonnak elmondta, hamarosan meghirdetik a munkálatokra a versenytárgyalást, és ha minden a tervek szerint halad, akkor jövő év elején már be is költözhetnek az új székházukba.
2021. március 27., 16:542021. március 27., 16:54
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat 10 alkalmazottal és 34 önkéntessel jelenleg egy Eminescu utcai bérelt ingatlanban működik. Ahogy Kovács Róbert érdeklődésünkre megfogalmazta, nagy szükségük van egy saját székházra, egy jól felszerelt központra. Ez remélhetőleg év végére elkészül, és jövő év elején be is költözhetnek már. Ahogy Kovács Róbert elmondta, a tervezők a megvalósíthatósági tanulmány és a tervek készítésekor is folyamatosan konzultáltak velük,
A Maros megyei önkormányzat tulajdonában levő telken, a városközponthoz közel, a 112-es egységes segélyhívó diszpécserszolgálatának a szomszédságában épül meg egy 500 négyzetméternyi felületen a megyei tűzoltóság kiképzőközpontja, mellette pedig 700 négyzetméteren a hegyimentők székháza. Péter Ferenc, a megyei önkormányzat elnöke megerősítette, hogy számukra is prioritás az új központ megépítése. „A megyei tanács 2018-ban 80 ezer lejt fordított a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére, 2019–2020-ban készül el a kivitelezési terv, amelyre 200 ezer lejt fordítottunk a megyei költségvetésből,
– részletezte az elnök. Kovács Mihály Levente, a Maros megyei tanács alelnöke szerint ígéretes időszak elé néz a hegyimentő szolgálat, amelynek valamennyi projektjét támogatja a fenntartó.
Az új székházban nemcsak az alkalmazottak és az önkéntesek, hanem két mentőkutya is helyet kap. Ahogy Kovács Róbert a Székelyhonnak elmondta, Tas, a holland juhász és Nero, a labrador nemrég vizsgázott a Fogarasi-havasokban, ami azt jelenti, hogy elismert, hivatásos hegyimentő kutyaként végezhetik feladataikat. Évente 15 és 30 közötti bevetésen vesznek részt, segítenek a keresésben, emberi életeket mentenek. Ahhoz, hogy mentőkutya minősítésüket megtarthassák, minden évben vizsgáznak – tette hozzá a hegyimentők vezetője.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!