Hirdetés
Hirdetés

Jócskán van még tennivaló a szelektív hulladékgyűjtés terén

Nem mindegy, hová kerül. 2020 végére a szemétnek a felét szelektív hulladék kell kitegye •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Nem mindegy, hová kerül. 2020 végére a szemétnek a felét szelektív hulladék kell kitegye

Fotó: Erdély Bálint Előd

Egy év alatt több, mint 40 százalékkal kell növelni Hargita megyében a szelektív hulladékgyűjtés arányát, ugyanis a 2020-as év végéig ez az érték el kell érje az 50 százalékot. A hivatalos adatok szerint Hargita megye háztartásaiból évente több mint 50 ezer tonna szemét kerül ki – városon lényegesen több, mint vidéken –, de a Hargita megyei hulladéknak csak egy kis része kerül újrahasznosításra.

Széchely István

2019. december 29., 15:172019. december 29., 15:17

Jelentést készített a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség a megye hulladékgazdálkodásáról. Ebből kiderül, hogy a tíz éve, 2009-ben a Cekend fennsíkon létrehozott regionális hulladéklerakónak mára az 51,13 százaléka már betelt. Az 1,16 millió tonna nem veszélyes hulladék fogadására tervezett hulladéklerakóba a működésének a megkezdése óta 595 444 tonna szemetet szállítottak, amellyel megtelt a négy hulladékcellából kettő. Jelenleg folyamatban van a harmadik cella megnyitása, ez biztosítja a továbbiakban a lerakó működését. Az oda szállított szemét mennyisége havonta mintegy 4700 tonnával bővül.

Mindenképp lépni kell!

A hulladék volumenének a csökkentése, illetve az újrahasznosítható hulladékok szelektív gyűjtésére vonatkozó 2011/211-es törvény előírásainak megfelelően a 2020-as esztendő végéig 50 százalékosra kell növelni a szelektív hulladékgyűjtés arányát. Ehhez viszont nagy erőfeszítésekre lesz szükség, ugyanis

az újrahasznosítás mértéke jelenleg mindössze 8,5 százalékos Hargita megyében

– derül ki a jelentésből, amely kitér arra is, hogy a lakosság és a hulladékgazdálkodási vállalatok egyaránt kell tegyenek azért, hogy ez az arány javuljon. Hargita megyében egyébként évente több, mint 50 ezer tonna háztartási és egyéb, hasonló szemetet gyűjtenek be a hulladékgazdálkodási vállalatok, nagyobb részét a városokban. 2018-ban például ez a mennyiség 52 723 tonna volt, ebből 30 740 tonnát a városokból, 21 983-at pedig vidékről szállítottak el a szemétszállító cégek. Az említett mennyiséget 251 203 lakostól gyűjtötték be, közülük 99 251-en élnek városi, 151 952-en pedig vidéki környezetben.

Hirdetés

2019-ben lezajlott az Egységes Elektronikus Környezetvédelmi Rendszerben (SIM) az adatgyűjtés a 2017-es és 2018-as években újrahasznosított hulladékmennyiségekről. A jelentések szerint nyolc,

Hargita megyében tevékenykedő hulladékgazdálkodási cég a begyűjtött 3387 tonna kartonpapírból 1904 tonnát küldött újrahasznosításra, 1200 tonnányi műanyagból 1064-et, 43 tonnányi fából 42-őt, 37 tonna fémhulladékból 33-at, 165 tonna üvegből pedig 110-et.

Lezárult, de még...

Hargita megyében egyébként 85, a megyei környezetvédelmi ügynökség által engedélyezett, hulladékgazdálkodási tevékenységet végző cég működik, jó részük begyűjtést végez, legnagyobb számban (22) fémhulladékot, illetve műanyagot (14), valamint papírt és kartont (13) – derül ki a megyei környezetvédelmi ügynökég jelentéséből.

Befejeződött ugyanakkor Hargita megye integrált hulladékgazdálkodási rendszerének a megvalósítása, de még nem kezdte meg a működését.

A megyei tanács által kivitelezett projekt működtetése érdekében létrehozott közösségi fejlesztési társuláshoz a megye összes közigazgatási egysége csatlakozott, kivéve Székelyudvarhely – áll a jelentésben, de amint az nemrég egy, a megye integrált hulladékgazdálkodási rendszerével kapcsolatosan megtartott sajtótájékoztatón is elhangzott, a székelyudvarhelyi városvezetés is a csatlakozás mellett döntött.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

600 euró egy kollokviumért, 2500 egy vizsgáért – korrupciós botrány robbant ki a konstancai orvosi karon

Két tanársegédet és két hallgatót vettek őrizetbe a konstancai Ovidius Egyetemen, miután a DNA szerint pénzért cserébe intézték el hallgatók sikeres vizsgáit. A gyanú szerint legalább 15-ön fizettek, az összegyűjtött pénz meghaladja a 37 ezer eurót.

600 euró egy kollokviumért, 2500 egy vizsgáért – korrupciós botrány robbant ki a konstancai orvosi karon
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Jogosítvány nélkül száguldottak a halálba: két 16 éves fiú égett bent az autóban

Bennégett egy hídfőnek csapódott autóban két 16 éves fiú szombat reggel a Suceava megyei Fântâna Mare településen.

Jogosítvány nélkül száguldottak a halálba: két 16 éves fiú égett bent az autóban
2026. szeptember 05., szombat

Halászok, hajósok és illegális tevékenységek kerültek célkeresztbe a Dunán

Huszonhat bűncselekményt tártak fel a román rendőrség Clean Waters 2026 elnevezésű akciójában, amelynek nyomán 22 személy ellen indult vizsgálat.

Halászok, hajósok és illegális tevékenységek kerültek célkeresztbe a Dunán
2026. szeptember 05., szombat

Újabb benzinárrekord: már a 9,80 lejt közelíti a literenkénti ár

Újabb történelmi csúcsra emelkedett szombat reggel a benzin ára Romániában: egyes töltőállomásokon már 9,78 lejbe kerül egy liter standard benzin. A gázolaj ára eközben valamennyi nagyobb hálózatnál átlépte a 10 lejes literenkénti szintet.

Újabb benzinárrekord: már a 9,80 lejt közelíti a literenkénti ár
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hőség az ország egyik oldalán, viharok a másikon

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Miközben több térségben 36 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, az ország nyugati és északi részén viharos időjárás is várható.

Hőség az ország egyik oldalán, viharok a másikon
2026. szeptember 05., szombat

Veszélyes roncsok a hajózási útvonalon: újabb robbanótöltetes drónt találtak Sulinánál

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre.

Veszélyes roncsok a hajózási útvonalon: újabb robbanótöltetes drónt találtak Sulinánál
2026. szeptember 04., péntek

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Borboly Csaba védőügyvédje avatott be a tizennégy éves büntetőügy részleteibe

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.

Borboly Csaba védőügyvédje avatott be a tizennégy éves büntetőügy részleteibe
2026. szeptember 04., péntek

Jól megjárták az egyik Hargita megyei kórháznál, hogy hittek a fertőtlenítőszereket kísérő hivatalos iratoknak

Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.

Jól megjárták az egyik Hargita megyei kórháznál, hogy hittek a fertőtlenítőszereket kísérő hivatalos iratoknak
2026. szeptember 04., péntek

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost

Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost
Hirdetés