
Illusztráció
Újra készpénzben is lehet adót és illetéket fizetni Marosvásárhelyen, illetve Maros megye több településén, miután az év első két hetében az informatikai rendszereket ellenőrizték, emiatt pedig szünetelt a pénztáraknál a begyűjtés.
2018. január 16., 16:512018. január 16., 16:51
Marosvásárhelyen tavaly az adófizetők 91 százaléka befizette a szükséges összegeket, s mint Szövérfi László igazgatótól megtudtuk, számítanak arra, hogy idén is ilyen jó arányban tudják beszedni az adókat.
A megyeszékhelyen nem emelték az idei adókat és illetékeket. Továbbra is 10 százalékos kedvezményt kapnak azok, akik március 31-éig befizetik a kötelezettségeiket. Az igazgató elmondta, hogy
Tőle azt is megtudtuk, hogy általában 11 óra után vannak többen a pénztáraknál, így ezt is figyelembe kell vennie azoknak, akik személyesen szeretnék törleszteni az adókat és illetékeket.
A marosludasiak is kifizethetik online az adókat és illetékeket, s élnek is ezzel a lehetőséggel, ha nem is olyan sokan. Mint Kis István alpolgármester elmondta, tavaly a magánszemélyek és cégek mintegy 87,5 százaléka kifizette az adókat és illetékeket. Ezzel az aránnyal elégedettek, s remélik, hogy idén is legalább ilyen jó adófizetőnek bizonyulnak a marosludasiak. Aki március végéig kifizeti az egész évre esedékes adóját, az idén is 10 százalékos kedvezményben részesül.
Nem nőttek az illetékek Dicsőszentmártonban sem, ahol a városháza honlapján megjelent tájékoztató szerint január 10-étől készpénzben is lehet törleszteni a lakásokra, területekre, gépkocsikra kirótt adókat.
A szászrégenieknek viszont idén 10 százalékkal többet kell fizetniük az épületekre és telkekre, miután a helyi tanács az adók és illetékek emeléséről döntött. Mint Márk Endre alpolgármester elmondta az országos adóügyi rendelkezések, a belterületre vonatkozó változások miatt, valamint a lecsökkent adóbevételeket figyelembe véve döntöttek az adók 10 százalékos emeléséről.
– tájékoztatott Márk Endre.
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
szóljon hozzá!