Hirdetés
Hirdetés

Jelentős útfelújítás zajlik a Szeltersz völgyében

•  Fotó: Erdély Bálint Előd

Fotó: Erdély Bálint Előd

Hamarosan aszfaltot terítenek a Szeltersz völgyén átvezető 102-es községi út öt kilométeres szakaszára, ahol már tavaly ősszel elkezdték a korszerűsítést. Az autósok által használt felületet szélesíteni kellett, így voltak, akik közvagyonba kellett adják a területeik egy részét.

Fülöp-Székely Botond

2020. május 23., 18:582020. május 23., 18:58

Jól haladnak az útfelújítási munkálatok a Szeltersz völgyében, hiszen a vízelvezetést szolgáló átereszeket már mind elhelyezte a közbeszerzési eljáráson nyertes kivitelező, valamint az út alapozása és lekövezése is megtörtént – fejtette ki lapunknak Mihály Dénes, Lövéte polgármestere. Mint mondta,

a tavaly ősszel megkezdett munka során a szükséges támfalakat is megépítették, valamint elkészült a fedett sáncok fele, ugyanakkor a nyitott sáncoknak hetven százaléka.

Hirdetés
•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

A tisztségviselő, aki megkeresésünkkor éppen terepszemlét tartott a helyszínen, az építőcég képviselőjével rámutatott, nagyjából egy hónap múlva elkezdődhet az alap-, illetve a kopóréteg aszfalt leterítése. Így már idén őszig befejeződik a felújítás.

Szélesíteni kellett

A felújítási terveknek fontos része volt, hogy több helyen kiszélesítsék az utat, különben akadályozva lett volna a közlekedés, nem lehetett volna kialakítani a vízelvezető sáncokat, valamint a hóeltakarítás is körülményessé válna. Ennek megvalósítása azért volt nehéz feladat, mert

egyeztetni kellett azokkal a lakókkal, akik túl közel építkeztek az úthoz, kérve őket, hogy bontsák el kerítéseiket és adják el közvagyonba területeik egy részét.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Mihály Dénes hangsúlyozta, végül két ilyen veszélyesebb helyszínt azonosítottak be, ahol elkerülhetetlen az intézkedés, ám a tulajdonosok segítőkészek voltak, így hamar megoldódtak a gondok. A kivitelezőtől azt is megtudtuk a helyszínen, hogy a sáncok egy részét befedik, hogy így is nagyobb felületet biztosíthassanak az autósok számára.

Nem mindenre jut

Összesen egymillió eurónyi európai uniós támogatásért a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökségnél (AFIR) pályázott a lövétei önkormányzat. A polgármester korábban arra is kitért, hogy ebből nem tudnak mindent megvalósítani, amit szerettek volna. Elsősorban tudni kell, hogy a

hozzájuk tartozó 5,5 kilométernyi út 500 méteres szakaszának korszerűsítésére nincs elég pénz.

Ezt a későbbiekben, más forrásból szeretnék megvalósítani. Mindemellett a kapubejárókra sem tudnak aszfaltot teríteni. Ennek ellenére Mihály Dénes szerint a helyiek és a turisták számára is nagyon fontos beruházásról van szó. Szeltersz völgyének vannak állandó lakói is, de a több mint háromszáz ház túlnyomó része nyaralóként, kulcsosházként üzemel.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés