Viharos kezdet után kényszerszünetet tart a Fly Lili
Fotó: Radu Lăncrănjan
Január 11-től felfüggeszti a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtérről induló járatait a Fly Lili légitársaság. Jövő év elejétől így csupán a Wizz Air által üzemeltetett járatokkal lehet majd utazni Londonba, Dortmundba és Budapestre.
2024. december 27., 12:592024. december 27., 12:59
A Fly Lili 2024 augusztusában kezdte meg a tevékenységét a brassói légikikötőben, azóta állandó és charterjáratokat is indított. A légitársaság viszont már a kezdetektől fogva nehézségekkel küszködött: eleinte a repülőgépek engedélyeztetése okozott gondot, később több légijáratot is törölni kellett – Barcelonába, Madridba, Thesszalonikire – az alacsony kereslet miatt, most pedig teljesen leállnak a működéssel, legalábbis egy időre.
A légitársaság pénteken jelentett be: január 11-től ideiglenesen felfüggesztik a brassói reptérről induló járatokat, addig azonban minden repülőgép menetrend szerint fog közlekedni. Az előre megvásárolt jegyek árát teljes mértékben visszatérítik. „Ez egy nagyon nehéz döntés volt, amelyet alapos elemzést követően hoztunk meg, az alacsony utasszámra és a növekvő üzemeltetési költségekre, valamint a tevékenységünk fenntarthatóságának biztosítására való tekintettel” – indokolta döntését a Fly Lili.
A Wizz Air járataira lehet csak jegyet váltani január 11-től
Fotó: Tuchiluș Alex
A Bizbrașov híroldal információi szerint a légitársaság repülőgépeinek kihasználtsága augusztus óta mindössze a 30 százalékot súrolta. „Egy üzemeltetési nap 80 ezer euróba kerül nekünk. Minden egyes utasok nélküli nap legalább 50 ezer euró veszteséggel jár, ami havonta körülbelül 1,5 millió eurót jelent. Kerestem a megoldásokat, de rengeteg pénzt veszítettünk, nem tudom tovább anyagilag támogatni a FlyLili brassói járatait” – nyilatkozott a hírportálnak Jürgen Faff, a légitársaság tulajdonosa.
Mint mondta, január 11-től magasabb jegyárakat alkalmaztak, éppen azért, hogy elriasszák vele az utasokat és csökkentsék a járatok törlésében érintettek számát. A FlyLili tulajdonosa nem közölte, mennyi időre függesztik fel a tevékenységüket, de azt elárulta, hogy a jövőben az ACMI-üzemeltetésre (repülőgép bérbeadás személyzettel, karbantartással és biztosítással együtt), valamint a charterjáratokra fognak összpontosítani.
Nem a Fly Lili az első légitársaság, aki elpártol a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtértől, a Dan Air 2023-ban a reptér szűk napi programját kifogásolva inkább Bákót választotta. Január 11-től tehát csupán a Wizz Air által üzemeltetett járatokkal lehet majd utazni Londonba, Dortmundba és Budapestre.
Több útszakaszon is forgalomkorlátozásokra kell számítani Maros és Hargita megyében, az ott zajló útjavítási munkálatok miatt, a Brassói Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóság (DRDP) tájékoztatása szerint.
Szombaton 1200 küldött részvételével rendkívüli tisztújító kongresszust tart a parlament épületében a Nemzeti Liberális Párt (PNL).
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz arról biztosította Ilie Bolojan miniszterelnököt, hogy jómaga és pártja „szemrebbenés nélkül” támogatják a második deficitcsökkentő csomag részét képező, pénteken bejelentett reformokat.
A második fiskális csomagnak nem csak a bírák és az ügyészek nyugdíját, hanem az összes különnyugdíjat szabályoznia kell – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.
Ilie Bolojan pénteken bejelentette, hogy a kormány második deficitcsökkentő csomagjának része az állami vállalatok reformja, ezen belül az igazgatótanácsaik létszámának csökkentése és a vezetőik juttatásainak korlátozása.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
A parlament épületén lévő antennák és elektromágneses mezőt generáló berendezések azonnali leszerelését kérték pénteken a szenátus alkalmazottainak szakszervezetei, arra hivatkozva, hogy a kormány korlátozni készül a veszélyességi bérpótlékot.
A marosvásárhelyi magyar közösség ünnepét, a Vásárhelyi Forgatagot idén augusztus 27–31. között szervezik meg, idén pedig a „vásárhelyiség” köré épül. A tizenkettedik családi rendezvényen mindenki talál magának való programot idén is.
Hatvanmillió lejből újítják fel a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot. Hargita Megye Tanácsa és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház partnerségben pályázott európai uniós és kormányforrásokra.
Idén 23 Hargita megyei templom és műemlék felújítására, restaurálására biztosít 1,6 millió lejt Hargita Megye Tanácsa – soron kívüli ülést tartottak pénteken.
szóljon hozzá!