Hirdetés
Hirdetés

Így segíthetjük a gólyák biztonságát

A fészekmagasító kosarakkal megmenthetők a gólyák, de időben kell kihelyezni •  Fotó: László Ildikó

A fészekmagasító kosarakkal megmenthetők a gólyák, de időben kell kihelyezni

Fotó: László Ildikó

Szeretett vándormadaraink hazatértek, elfoglalták fészkeiket és legtöbbjük már megkezdte a családalapítást. Mégis lehetnek olyan gólyák, amelyek még a fészkeléssel bajlódnak – mutatjuk, mit tehetünk értük, illetve a jövőbeli fiókák épségéért.

Farkas Orsolya

2026. április 19., 14:242026. április 19., 14:24

Ebben az időszakban már jó eséllyel minden visszatérő vándor megtalálta, kicsinosította az otthonát, a gólyapárok pedig nagy gonddal vigyázzák a tojásokat. Arra is van példa, hogy

a fészekrakással még április közepén is küszködnek, de ilyenkor még segítségükre lehetünk.

Megmenthetők a gólyák a halálos áramütéstől

Nemrég egy kézdivásárhelyi madárbarát jelezte a közösségi médiában, hogy egy gólyapárnak nem sikerül otthont építeni a város egyik villanyoszlopának tetején, közel a vezetékekhez. A felvétel megosztása után pár nappal az önkormányzat cselekedett,

fészekmagasító kosarat helyezett ki, amelyre rövid idő alatt formás kis fészket „varázsolt” a pár.

Áprilisban már általában minden pár megtalálja a helyét, és elkezdődik a költési időszak •  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Áprilisban már általában minden pár megtalálja a helyét, és elkezdődik a költési időszak

Fotó: Borbély Fanni

Azonban ritka, hogy a gólyák még április közepén is a fészkekkel bajlódjanak – tudtuk meg Papp Tamás biológustól –, hiszen ebben a periódusban már zajlania kellene a költésnek. Valószínűleg fiatal egyedekről van szó, akik új helyre próbáltak fészket építeni. A Milvus Csoport ügyvezető igazgatója szerint ilyenkor még kihelyezhető a fészekmagasító állvány, mert előfordulhat, hogy a madarak elfogadják, de ezt ideális esetben jóval korábban, a vándorok tavaszi érkezése előtt kellene megtenni.

Gyakori kérdés, kihez fordulhatunk, ha segíteni szeretnénk a gólyáknak a biztonságos fészkelésben. A leghatékonyabb módja ennek az, hogy értesítjük az önkormányzatot.

A polgármesteri hivatalok megvásárolják a fészekmagasítókat, és értesítik az áramszolgáltatót, illetve a karbantartásért felelős szakembereket, hogy helyezzék el azt a villanyoszlopon.

Egy ilyen állvány költsége egy-kétezer lej környékén mozog, általában a polgármesteri hivatal finanszírozza saját forrásokból, ugyanakkor arra is van példa, hogy civilek kezdeményeznek gyűjtést erre a célra.

A kézdivásárhelyi gólyapár veszélyes helyen, a vezetékekhez közel kezdett építkezni •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

A kézdivásárhelyi gólyapár veszélyes helyen, a vezetékekhez közel kezdett építkezni

Fotó: Tuchiluș Alex

Régebben az Electrica áramszolgáltató magára vállalta a feladatot, hogy állványokat helyezzen ki az oszlopokra a madarak visszatérése előtt, ezzel azonban felhagyott jó néhány éve. Pedig a fészektartók rendkívül fontosak, ha a madarak biztonságáról van szó, hiszen

ezzel megelőzhető a gólyákat érintő leggyakoribb baleset, az áramütés, ezenkívül a rövidzárlatok esélye is jelentősen csökken.

Amennyiben fészekből kiesett fiókát, sérült gólyát találunk, érdemes tanácsot kérni a madárvédelemmel foglalkozó szervezetektől, amilyen a Milvus is, illetve állatorvos segítségét kérni.

Fészket áthelyezni csak kivételes esetben lehet

Áprilisban már kezdetét veszi a kotlási időszak, ezért fontos, hogy addigra kész legyen a fészek. Amint Papp Tamás elmagyarázta:

párzást követően a tojások lerakása elhúzódhat 8-10 napig is (a tojások számától függően), a kotlás pedig több mint 30 napig tart.

A fészekmagasító kosarak kihelyezését a polgármesteri hivatal intézi •  Fotó: Borbély Fanni Galéria

A fészekmagasító kosarak kihelyezését a polgármesteri hivatal intézi

Fotó: Borbély Fanni

A fiókáknak körülbelül két hónap jut a növekedésre, fejlődésre, és

ideális esetben már augusztus elején próbálgatják a szárnyaikat, hiszen a hónap közepén indulniuk kellene Afrikába.

Ezek az időszakok bizonyos esetekben eltérhetnek kissé a megszokottól, de minden beavatkozásnál figyelembe kell venni ezen szakaszokat.

A fehér gólya és a fekete gólya védett faj. A törvény kimondja, hogy

a fészkeket tönkretenni, elköltöztetni nem lehet törvényes engedélyek nélkül függetlenül attól, hogy foglalt-e vagy sem.

Azokon az épületeken vagy oszlopokon, amelyeken gólyák fészkelnek, csakis a fészkelési perióduson kívül lehet beavatkozni (általában augusztus és február között), tiszteletben tartva az előírásokat. Amennyiben a fészek oszlopon helyezkedik el, a polgármesteri hivataloknak kötelezően együtt kell működniük az áramszolgáltatóval az állványok kihelyezésében.

Hirdetés

Áthelyezni a fészket csak kivételes esetben lehet, a környezetvédelmi minisztérium jóváhagyásával. Ehhez nyomós indok szükséges, például az, hogy a fészek elhelyezkedésével veszélyezteti az embereket vagy infrastruktúrát (mondjuk tűzveszélyes). Az viszont

nem elfogadható érv, hogy a gólyák zavarják a környező lakosokat azért, mert piszkolnak vagy esetleg hangosak.

Az áthelyezést ornitológusok felügyeletével kell elvégezni úgy, hogy az eredeti fészek struktúráját lehetőleg megőrizzék, kötelezően a párzási időszakon kívül, azaz augusztus és február között.

•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

A gólyákat egyébként nem ajánlott az eredetileg kiszemelt fészkelőhelytől messze áthelyezni. Papp Tamás úgy tapasztalja, hogy

legfeljebb egy-két oszloppal lehet sikeresen odébb költöztetni a madarakat, feltéve, hogy a környezeti feltételek (épületek, fák magassága, megközelítés) hasonlóak maradnak.

Ha ennél nagyobb távolságra kerül a fészek, a madarak jó eséllyel soha többé nem térnek oda vissza.

Hargita: a fehér gólyák kedvence

Tavaly decemberben zárult le az az egy évig tartó nemzetközi felmérés, amely keretében Európa-szerte összeszámolták a fehér gólyákat. Romániában ezt a Román Madártani Egyesület (SOR) és a Milvus Csoport valósította meg. Ennek eredményei alapján elmondható, hogy:

  • 2025-ben több mint 7800 fészket regisztráltak a két szervezet adatbázisában. Ezekből több mint 6500-at elfoglaltak a gólyák. Az előző felmérés során (2014–2015) mindössze 4374 fészket jegyeztek fel;

  • ezekben a fészkekben csaknem 12600 fiókát figyeltek meg;

  • egy fészekben a maximális fiókaszám 6 volt;

  • mintegy 1300 fészek, mely az elmúlt két évben nem volt foglalt, rendkívül fontosnak bizonyult a faj országos állományának becsléséhez.

•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

Amint a 2024–2025-ös felmérésről szóló beszámolóban is fogalmaztak: ha a gólyáknak lenne kedvenc megyéjük, az kétségkívül Hargita lenne.

Rekordot jelentő 843 fészekkel és közel 1 800 fiókával Hargita állt az élen. Gyergyóalfalu az abszolút bajnok, ahol 126 fészket számláltak.

Összességében a 2024–2025-ös felmérés adatai, valamint az elmúlt években az Uite Barza! és az OpenBirdMaps mobilalkalmazások segítségével gyűjtött alkalmi megfigyelések alapján a Romániában költő gólyapopuláció nagyságát 9752–12 638 párra becsülik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Borboly Csaba védőügyvédje avatott be a tizennégy éves büntetőügy részleteibe

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.

Borboly Csaba védőügyvédje avatott be a tizennégy éves büntetőügy részleteibe
2026. szeptember 04., péntek

Jól megjárták az egyik Hargita megyei kórháznál, hogy hittek a fertőtlenítőszereket kísérő hivatalos iratoknak

Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.

Jól megjárták az egyik Hargita megyei kórháznál, hogy hittek a fertőtlenítőszereket kísérő hivatalos iratoknak
2026. szeptember 04., péntek

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost

Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Románia az EU sereghajtója: nagyot zuhant a bolti forgalom

Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.

Románia az EU sereghajtója: nagyot zuhant a bolti forgalom
2026. szeptember 04., péntek

Újabb drónmaradvány került elő a román tengerparton

Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon.

Újabb drónmaradvány került elő a román tengerparton
2026. szeptember 04., péntek

500 lej minden jogosult gyermeknek: folytatódik az oktatási támogatási program

Több mint 700 ezer gyermek részesült a 2025–2026-os tanévben az 500 lejes oktatási támogatásból. A program a következő tanévben is folytatódik, a jogosult családoknak azonban időben be kell nyújtaniuk a kérelmet.

500 lej minden jogosult gyermeknek: folytatódik az oktatási támogatási program
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Megvan a 2026–2027-es tanév rendje

Csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. A 2026–2027-es tanév 36 tanítási hétből áll, a vakációk időpontjai pedig már hivatalosak – egy februári szünetről viszont a megyei tanfelügyelőségek döntenek.

Megvan a 2026–2027-es tanév rendje
Megvan a 2026–2027-es tanév rendje
2026. szeptember 04., péntek

Megvan a 2026–2027-es tanév rendje

2026. szeptember 04., péntek

Önkénteseket fogad a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia olyan diákokat és egyetemi hallgatókat vár önkéntesnek, akik szívesen bekapcsolódnának az intézmény tevékenységébe.

Önkénteseket fogad a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia
2026. szeptember 04., péntek

Október elejéig hosszabbították meg a veszélyhelyzetet Parajdon

Újabb harminc nappal meghosszabbította pénteken a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi katasztrófavédelmi bizottság.

Október elejéig hosszabbították meg a veszélyhelyzetet Parajdon
Hirdetés