
Ott is fizetni kell a közös felületek fűtéséért, ahol már leváltak a távhőrendszerről. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Februártól új módszerrel osztják el a tömbházak fűtésére használt hőmennyiséget a lakók között – olvasható a gyergyószentmiklósi közmű vállalat tájékoztatásában, amely a napokban jelent meg. Ennek értelmében a közös felületek fűtéséből az is ki kell vegye a részét, akinek a lakásában egyébként nincs távfűtés.
2021. március 02., 10:552021. március 02., 10:55
2021. március 02., 10:562021. március 02., 10:56
Csak Gyergyószentmiklóson újdonság, hogy a tömbházak közös felületeinek fűtésköltségeibe minden érintett lakó egyformán be kell szálljon. Erre törvény, Európai Uniós szabályozás és múlt év szeptemberétől helyi határozat is van – vezette fel a témában tartott sajtótájékoztatót György János, a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű kommunikációs illetékese, illetve Lovász Enikő adminisztrációs referens. A most bevezetett számlázási módszer lényege, hogy miután az elfogyasztott hőmennyiség árából kivonják a meleg víz előállításának költségét (amit azok fizetnek ki, akik ténylegesen használták azt),
Amint Lovász Enikő fogalmazott, így lesz igazságos és törvényes a szolgáltatás. Eddig ugyanis
Elhangzott, hogy 20 tömbházban már évek óta így történik ez, ott, ahol egyéni költségmegosztókat szereltettek a lakók. A mostani változás mintegy 400 lakást érint – közölte György János. Azt, hogy a tömbházban 33 százalékot tesz ki a közös felületekre használt hőmennyiség, épp az érintett 20 tömbházban mért adatok alapján számították ki.
Elkezdődött továbbá a tömbházak energetikai felmérése is, de a múlt évben a járványhelyzet miatt ez abbamaradt, a közeljövőben azonban újraindítja a folyamatot egy ezzel megbízott szakcég. A felmérés alapján később egyénileg,
Ez lépcsőházanként, lakrészenként is különbözik az illető épület adottságai szerint. Az energetikai felmérés költségét a közmű fizeti, a lakókat ez nem terheli.
A közmű illetékesei leszögezték, a cégnek ebből semmilyen többletjövedelme nem származik, hiszen ugyanazt az összeget kell majd kiszámláznia, mint eddig, azonban a fogyasztóiknak jó hír, hiszen csökken a terhük, amit szomszédaik helyett fizettek eddig.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Madarasi-Hargitán vasárnap.
Túl vagyok ezen a kényes szakaszon, most fokozatosan végzem majd munkámat Isten és imáitok segítségével – mondta XIV. Leó az Úrangyala-imádság után a Szent Péter téren vasárnap, ahol több ezren üdvözölték a műtéte után a Vatikánba visszatérő pápát.
A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy drónmaradványt gyűjtöttek be és hatástalanítottak az ország területén.
Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.
A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
5 hozzászólás