Hirdetés
Hirdetés

Ifjúsági ház, délutáni foglalkoztató nyílt Gyergyóújfaluban

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Az ifjúság számára biztosít egy önfejlesztési, tanulási központot Gyergyóújfalu. A Grund Ifjúsági Ház ünnepi megnyitóját a falu búcsús napján tartották. A közösség figyelmét szeretnék felhívni, hogy vegyék birtokba, használják a létesítmény által kínált lehetőségeket.

Székelyhon

2021. július 02., 18:492021. július 02., 18:49

A Sarlós Boldogasszony ünnepe köré idén is színes programsorozatot szervezett Gyergyóújfalu, erre időzítették a labdarúgópálya bejáratánál épült Grund Ifjúsági Ház hivatalos átadását is. Itt már pár hónapja zajlanak a tevékenységek, de fontosnak tartották az ünnepélyes megnyitást is. Egyed József polgármester szerint

a közösség számára a megnyitó figyelemfelkeltés volt, hogy lássák, ha valami elkészült, és használják bátran.

Hirdetés
•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

„Az alap infrastrukturális dolgok ha nem is készültek el teljesen a községben, de jó részük már megvan. Ezek mellett kell foglalkozni a közösségfejlesztéssel, a közösség jólétével is. ezért találtuk ki, hogy legyen délutáni oktatás. Volt rá igény

főleg azon szülők részéről, akik mind a ketten dolgoznak, és nincs nagymama, aki elvállalja a gyerekek felügyelését. A fiatalokkal konzultáltunk, ők megálmodták az eszközöket, mi megálmodtuk az épületet, és így sikerült az ifjúsági ház létrehozása” – fogalmazott Egyed.

Az intézmény három hónapos kortól, egészen kamaszkorig szervez tevékenységeket a fiatalok számára, amelyeket Sólyom Annamária, az Gyergyóújfalvi Ifjúsági Ház igazgatója mutatott be az érdeklődők számára.

Idézet
Három hónapos koruktól lehet hozni a babákat babamasszázsra, fél éves kortól vannak gügyögőfoglalkozásaink, ahol mondókás, ritmikus foglalkozásokat tartanak a gyerekeknek a motorikus- és beszédkészségeik fejlesztésére. Ezenkívül az óvodásoknak szeretnének hetente kétszer tematikus játékdélutánokat tartani

– ismertette az igazgató.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Mint elhangzott, az előkészítő osztályosoktól kezdve, egészen negyedik osztályosokig délutáni iskolát tartanak itt. A gyerekek ezt játszóiskolának nevezik és ez is a cél: élménypedagógiai módszerekkel tanulási technikákat adnak át nekik, hogy hatékonyan és minél rövidebb idő alatt tudjanak felkészülni a következő tanítási napra. A kamaszoknak, az 5-8. osztályosoknak, pedig társasjáték délutánokat tartanak, valamint filmeket is szeretnének vetíteni, és zeneoktatásra is lehetőségük van.

Idézet
Teljesen nyitottak vagyunk az ők igényeikre, terveink között vannak nyári, valamint téli táborok megszervezése is, és az ünnepeinket is mind meg szeretnénk ünnepelni, húsvétkor tojásírást tartottunk, illetve az adventre is közösen szeretnénk majd felkészülni

– mondta el Sólyom Annamária.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A Grundban ének, gitár- és zongoraórákat tartanak Sövér-Benedek Tímea és Simon András, a délutáni tevékenységeket Sólyom Annamária vezeti. A gyerekek, fiatalok az angol nyelvi készségeiket is tudják fejleszteni, és gyógytornára is tudnak járni az ifjúsági házba, ahol minden szükséges eszközzel felszerelt tantermek, játszószobák, konyha és ebédlő várja őket. Megnyílt, és várja, hogy valóban betöltse a célját és megteljen gyerekzsivajjal.

Batrin Krisztián

A szerző egyetemi hallgató, szakmai gyakorlatát a Székelyhon.ro portálnál végzi.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés