Hirdetés
Hirdetés

Idén is közösségi futással indult az év Csernátonban

A közösségi futás résztvevői •  Fotó: Dimény-Haszmann Árpád

A közösségi futás résztvevői

Fotó: Dimény-Haszmann Árpád

Kezdjük az évet lendülettel jelmondattal szerveztek közösségi futást kedden Csernátonban. A harmadik alkalommal meghirdetett, a testmozgást népszerűsíteni hivatott rendezvényen mintegy húsz sportkedvelő vett részt, gyerekektől középkorúakig egyaránt.

Farkas Áron

2024. január 03., 19:492024. január 03., 19:49

Az eseményt ezúttal is a Dimény-Haszmann házaspár szervezte, akik maguk is hobbifutók, és már több éve rendszeresen járnak szaladni. Az első közösségi alkalomra 2021. december 31-én került sor, míg tavaly az új év második napján húztak futócipőt e mozgásforma csernátoni kedvelői.

A szervezők a kedvezőtlen terepviszonyok miatt idén visszatértek az első alkalomkor jól bevált útvonalhoz, így a résztvevők a felsőcsernátoni ravatalozótól indulva a torjai Árpád-szoborig szaladtak, ami oda-vissza mintegy 15 kilométeres távot jelentett, de a kevésbé edzetteknek, illetve a gyerekeknek volt lehetőségük rövidebb – 5 vagy 9 kilométeres – táv megtételére is.

A teljes távot teljesítők 15 kilométert tettek meg •  Fotó: Dimény-Haszmann Árpád Galéria

A teljes távot teljesítők 15 kilométert tettek meg

Fotó: Dimény-Haszmann Árpád

„Különböző edzettségi szinttel rendelkező emberek jöttek. Vannak, akik rendszeresen futnak, de olyan jelentkező is volt, aki csak ilyen alkalmakkor mozdul ki, a társaság miatt” – mondta el érdeklődésünkre Dimény-Haszmann Árpád, hozzátéve, hogy

idén ugyan valamivel kevesebben vettek részt a közös sportolásban, de a megmozdulás ezúttal is jó hangulatban telt és elérte célját.

Az újévi testmozgást választók között voltak csernátoniak, kézdivásárhelyiek, de a szilvesztert a környéken töltő kolozsvári sportkedvelők is,

a legfiatalabb futó pedig mindössze kilencéves volt.

„Fontosnak tartom, hogy kimozdítsuk az embereket a lakásból és példát mutassunk a gyermekeknek. Sok olyan gyereket ismerek, aki nem hajlandó kimozdulni a házból, egész nap a gép előtt ül, hátha rájuk ragadna a sportolás szeretete a szülőkön keresztül. Az én gyerekeim is azért próbálták ki, mert látják, hogy én egyfolytában megyek, és tudják, hogy ez egészséges” – fejtette ki a szervező.

Hirdetés

Kiemelte, szeretnének év közben is hasonló alkalmakat tartani, és más útvonalakat is kipróbálni, de a futás kedvelői jelenleg is több lehetőség közül választhatnak a környéken. Egy másik csoport például heti rendszerességgel jár szaladni a kézdiszentléleki Perkőre, Sepsiszentgyörgyön pedig futóegyesület is működik. „Egyelőre egy magánkezdeményezés a miénk a feleségemmel, de szeretnénk, hogy ez minél több embert megfertőzzön” – fogalmazott Dimény-Haszmann Árpád.

A csernátoni közösségi futás idén is közös sütizéssel és teázással zárult.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Testkamerát kapnak az erdészek

Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.

Testkamerát kapnak az erdészek
Testkamerát kapnak az erdészek
2026. október 16., péntek

Testkamerát kapnak az erdészek

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Cseke Attila: nem ismétlik meg az orvosi szakvizsgákat és a dolgozatokat sem javítják újra

Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.

Cseke Attila: nem ismétlik meg az orvosi szakvizsgákat és a dolgozatokat sem javítják újra
2026. október 16., péntek

Erdélyi férfi az idei influenzaszezon első halálos áldozata

Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Erdélyi férfi az idei influenzaszezon első halálos áldozata
2026. október 16., péntek

PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába

A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.

PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: kezdődnek a kifizetések, ekkor kaphatják kézhez a támogatást az igénylők

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: kezdődnek a kifizetések, ekkor kaphatják kézhez a támogatást az igénylők
2026. október 16., péntek

Késések és járattörlések jöhetnek, figyelmeztetést adott ki a Wizz Air

Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.

Késések és járattörlések jöhetnek, figyelmeztetést adott ki a Wizz Air
2026. október 16., péntek

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács

Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leütötte, majd halálra késelte a fiatalt – vádat emeltek a málnási gyilkosság ügyében

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.

Leütötte, majd halálra késelte a fiatalt – vádat emeltek a málnási gyilkosság ügyében
2026. október 16., péntek

Ezután nemcsak vitáznak, hanem imádkoznak is a parlamentben

Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.

Ezután nemcsak vitáznak, hanem imádkoznak is a parlamentben
2026. október 16., péntek

Hó borította be Brassópojánát október közepén – a hegyimentők fokozott óvatosságra intik a turistákat

Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.

Hó borította be Brassópojánát október közepén – a hegyimentők fokozott óvatosságra intik a turistákat
Hirdetés